Gyöngyi

Nem hivatásos örökös

2006.12.14. 00:00

Programkereső

"Hivatásos zeneszerző és nem hivatásos örökös szeretnék lenni" - mondja Lukas Ligeti, aki azért saját pályafutása mellett szívesen beszél édesapjáról, a nyáron elhunyt világhírű zeneszerzőről, Ligeti Györgyről. A New Yorkban élő zenésszel a kaliforniai San Diegóban adott szólóestje után beszélgettünk.

- Édesapja közép-európainak, ön kozmopolitának vallja magát.

- Bár apám dolgozott Németország több városában, Skandináviában, Amerikában, de életét három közép-európai város és annak szellemisége határozta meg: Kolozsvár, ahol tanulmányait folytatta, Budapest, ahol 1956-ig dolgozott, és Bécs, ami élete végéig biztos bázis volt az egész család számára. De szüleim megmaradtak magyarnak: magyarul beszéltek egymás között, magyarul gondolkodtak. Édesapám, aki rengeteget olvasott, nagy híve volt a magyar irodalomnak, Weöres Sándort meg is zenésítette. Nekem nem maradt más választásom, mint hogy kozmopolita legyek. Ausztriában születtem magyar zsidó szülők gyermekeként, így kétszeresen is hontalannak számítottam. Tanulmányaimat Amerikában kezdtem, és amerikai rendszerű nemzetközi iskolában fejeztem be Bécsben, ahol a világ minden részéről jöttek az osztálytársaim. Nyolc éve telepedtem le New Yorkban, azért is, mert talán New York testesíti meg számomra leginkább a kozmopolita város fogalmát, és azért is, mert innen könnyebben vissza tudok menni Európába vagy Afrikába, ahol zenekutatói munkám nagy részét végzem.

- Mennyire volt természetes, hogy ön is a zenei pályát válassza?

- Későn, csak a középiskola befejezése után kezdtem a gondolattal foglalkozni. Szüleim semmit sem erőltettek rám, és csak apám volt zenész, édesanyám pszichoanalitikus. A bécsi zeneakadémián komponálást és ütőhangszereket tanultam, azzal az ostoba felfogással, hogy a dobolás könnyű, senki sem veszi észre, ha hamisan játszik az ember. Az akadémiát elvégeztem, de jövőmet nem egy nagyzenekarban láttam, hanem inkább a komponálásban. Elektronikus kísérleti zenét kezdtem szerezni, aminek egyik meghatározó eleme azért az ütőhangszer maradt. Arra büszke vagyok, hogy édesapám tehetségesnek tartott, és sok tekintetben egyetértett velem, mint például a zenei formanyelv kiszélesítésében, aminek egyik lehetősége az afrikai zene kutatása. Az improvizációt mint a komponálás eszközét viszont sohasem fogadta el.

- Hogyan határozná meg a Lukas Ligeti-féle zenei formanyelvet?

- Ütőhangszeresként dzsesszt, elektronikus zenét játszom együttesben vagy szólistaként, zeneszerzőként elektronikus kísérleti zenével foglalkozom. Három alappillérre építkezem: a nem tradicionális zenére - legyen az urbánus zene, afrikai popzene vagy dzsessz - , a technika, a számítógép adta lehetőségekre, valamint az improvizációra. Néha izgalmas dolog is kijön ebből, legalábbis a CD-k, a koncertek, az újabb művek komponálására való felkérések erre engednek következtetni.

- Több darabját is játssza az Amadinda ütőegyüttes. Hogyan került velük kapcsolatba?

- Afrikai utam során teljesen hatása alá kerültem az ugandai hagyományos zenének, az amadindának, ez ihlette egyik első darabomat, a Pattern Transformationt, de nem volt esélyem arra, hogy valaki is eljátssza, nyugati zenésznek túl bonyolult volt, az ugandaiak pedig nem tudtak kottát olvasni. Hallottam, hogy egy magyar zenekar is annyira megszerette ezt a fajta zenét, hogy együttesüket erre a névre keresztelték. 1989-ben találkoztam Rácz Zoltánnal, átadtam neki a kottát, és kiválóan eljátszották. 2002-ben nekik írtam az Independence című darabomat. Mindkettő szerepel a Mystery System című CD-n.

- Várható-e további együttműködés magyar zenészekkel?

- Van egy nagyobb projekt, egy balettzene megírása, amit szívesen elvállalnék, de 2008-ig rengeteg zeneszerzői megbízatásom van, előbb azokat kell teljesíteni. Utána nagy örömmel mennék, akár hosszabb időre is Magyarországra.

- Édesapja 1956-ban elmenekült Budapestről, és csak látogatóba tért vissza. Mennyire tartotta a kapcsolatot Magyarországgal?

- Apám a XX. század két nagy tragédiáját, a nácizmust és a kommunizmust is átélte. Közvetlen rokonai pusztultak el náci haláltáborokban, ő "csak" munkatáborban volt. A háború után Budapestre jött, és megtapasztalta, hogy szabadságjogait hogyan taposta el a kommunizmus. Apám nem tett különbséget a totalitárius rendszerek között, mindkettőt egyformán elítélte. Szomorú volt Magyarország miatt, de soha nem szakadt el tőle. Zenészekkel - Kurtág Györggyel, Szőllősy Andrással és másokkal is - tartotta a kapcsolatot. Látogatóba időnként hazajárt. Emlékszem, a 70-es években jöttünk először vissza, és attól féltünk, hogy szállodai szobánkban lehallgatókészüléket helyeztek el. Apám óriási lelkesedéssel köszöntötte a 90-es kelet-európai fordulatot, végtelenül örült a demokratikus átmenetnek, bár már akkor látta a buktatókat, például azt, hogy az igazi hatalmat Magyarországon is a pénzes emberek szerzik majd meg.

- Édesapját már életében is az utóbbi ötven év legnagyobb zeneszerzői közé sorolták. Milyen zenei örökséget hagyott maga után?

- Egyetértek azokkal, akik a legeredetibb, leginvenciózusabb kortárs zeneszerzőként emlegetik. Ami apámban csodálatos volt, hogy örökösen meg tudott újulni, zenei formanyelve állandóan gazdagodott. Azt hiszem, egyetlen zenei irányzatba, iskolába sem lehet őt beskatulyázni. És bár hatása tagadhatatlan, utánozni sem lehet őt, nincsenek Ligeti-epigonok.

- Számíthatunk-e Ligeti György-reneszánszra halála után?

- Kiszámíthatatlan, mint ahogy annak idején az is kiszámíthatatlan volt, hogy minden zsenialitása ellenére is egy szerény, visszahúzódó, önmagát menedzselni képtelen komponistára így felfigyeljen a világ. Nem lehet okunk panaszra, életében is gyakran játszott zeneszerző volt, kiváló felvételeken örökítették meg műveit. Amire inkább számítok, hogy fokozatosan egyre több zenész hajlandó megtanulni az első látásra nehéz darabokat, egyre többen megbarátkoznak a kortárs zenével, és így több felvételből válogathat majd a zenerajongó.

- Kik voltak Ligeti György zenéjére hatással?

- Generációjának megkerülhetetlen volt Bartók Béla. Apám úgy mesélte, hogy azért ment Budapestre 1945-ben, mert elterjedt a hír - ma már tudjuk, tévesen - , hogy Bartók hazaköltözik Amerikából. Mire odaért, már csak a félárbocra eresztett fekete zászlót láthatta. Bartókon kívül sokan voltak rá hatással, a reneszánsz flamand kóruszene, Bach, Mozart, Chopin, Verdi, Schubert, Schumann vagy Webern. Kései korszakában kitárult a világ, a nyugati koncertzenén kívül a dzsessz, az afrikai zene is inspirálta. Apám komolyan érdeklődött a természettudományok, a matematika, biológia, fizika, kémia iránt. Úgy gondolom, hogy a természettudományos gondolkodásmód szintén hatással volt zenéjére abban az értelemben, hogy ő is kísérletezett, felvetett egy problémát, rengeteget kutatott, teszteket csinált, hogy megfelelő eredményre jusson. Vonzódott az intellektuálisan izgalmas emberekhez.

- Vannak-e kedvenc Ligeti György-művei?

- Nehéz a választás, apám egyenletesen magas színvonalú életművet hagyott maga után. Szeretem a Atmosphere-t, a 2. vonósnégyest, a Kamaraversenyt, a zongoraetűdöket, a Kürtversenyt vagy a kevésbé ismert Három darab két zongorára című művét.

- Elkészül-e egyszer az Apám, Ligeti György című visszaemlékezés?

- Apám életművének szerencsére nagy a szakirodalma, de ha valaki egyszer rászánja magát, hogy életrajzot írjon róla, az adatokat szívesen ellenőrzöm, igaz, édesanyám ezt jobban meg tudná csinálni. Nem szándékozom könyvet írni róla, Lukas Ligeti zeneszerzőként, nem Ligeti György fiaként szeretnék boldogulni.

Lukas Ligeti zeneszerző, ütőhangszeres

Bécsben született, tanulmányait a Bécsi Zenei Egyetemen és az amerikai Stanford Egyetemen végezte. 1988 óta New Yorkban él. Zeneszerzőként megbízást kapott többek között a Vienna Festwochen, Ensemble Modern, Kronos Quartet, American Composer Forum, New York University, ORF és a Radio France-tól. Dobosként játszott és felvételt készített többek között Henrz Kaiser, Raoul Björkenheim, Michael Marning, Gianni Gebbia zenészekkel.