Előd

A fúga nem keskeny rés a csempék között

2006.12.21. 00:00

Programkereső

Varnus Xavért látva óhatatlanul az ember eszébe jut a nagyvilágban ráakasztott jelző: "controversial". Ellenmondásos. Vitatott. Zseniális művész vagy olcsó showman? Megszállott zenei hittérítő vagy népszerűséget hajhászó komédiás?

Legutóbb a Prima Primissima Díj átadásán hallhattuk Vangelis-átiratát, a közeljövőben pedig a Művészetek Palotájában kezd orgonabeavató sorozatot iskolásoknak.

–Négymillió ember a nézőtereken világszerte, több mint ötven kiadott album. Ön szerint igazolnak valamit ezek a számok?

–Azt, hogy idekerültem erre a világra, emberré lettem, valamit megpróbáltam, de egy napon majd el kell innen mennem. Az első könyvemben ezt írtam: "Sokat dolgoztam, bohéman éltem: hittem-kutattam azt a mondatot, azt az egyetlen mondatot, amelyet, ha meglelnénk, az egész világnak jóra fordulna a sorsa."

–Rátalált?

–Nem, de egy olvasóm írta egy évvel ezelőtt: a birtokában van, hamarosan meginvitál, és felfedi a mondat titkát. Máig is várom az üzenetet.

–Bach-, Mozart-, Albinoni-rajongónak ismerjük. 1992-ben kiadott lemeze e három géniuszról szólt, a műfajban Európa-bestseller lett több mint kétszázezer példányban. Illik meglepődnünk a legutóbb a Prima Primissima Díj kiosztásakor előadott Vangelis-feldolgozásán?

–Bármennyire mély is egy koncert, az utóbbi években próbálok valami nagyon ütős darabot találni a végére. Már elhasználtuk az Enigma által is feldolgozott Carmina buranát, Ravel Boleróját, Webbertől Az operaház fantomját. Hirtelen akusztikai vákuum keletkezett. Ekkor jutott eszembe Vangelis műve, az 1492, A paradicsom meghódítása. Orgonára, fúvósokra és dobra írva eltér az eredeti hangszereléstől, és ezért világbemutatónak számít. Ezzel is tudom bizonyítani, hogy az én értékítéletem szerint nincs komolyzene és könnyűzene, hanem csak rossz zene és jó zene. Néhány évtized múltán elképzelhető, hogy Freddie Mercury zenéjét tisztes anyukák fogják hallgatni a majdani Új Operaház nagytermében.

–Nem mindig boldog Magyarországon. Megbecsülik itthon?

–Kevés ember kapott olyan sokat a közönségtől, mint én. Mindenkiben marad egy-két százaléknyi olyan álom a halála pillanatában, amit nem tudott megvalósítani. Nekem nem lesz sok ilyen pillanatom a halálos ágyamon, de csak akkor fogom megtudni, hogy ez jó vagy rossz, amikor az idő elérkezik.

–Hatéves korában már tudta, hogy orgonista lesz. Mi húzta át a "lázadó éveken"?

–Volt egy tervem, amikor tizenvalahány éves voltam. Hogy ha végigmegyek az utcán befutott muzsikus koromban, ne az arcom, hanem a munkám okán köszönjenek az emberek. Hála a mai technikának, ha elmegyek Lajosmizsére, Juliska néni már mondhatja nekem, szép volt az a Bach-korall, Xavér. Ennél többet nem akarok a földön.

–Rázós kezdet után klasszikuszene-sorozata a tévében kezd magára találni.

–Az utókor ítélete nem akar bombasztikusan ráugrani az emberekre. Azt az effektust kívánja elérni, hogy ha valaki vasárnap délután véletlenül odakapcsol a műsoromra, akkor amellett, hogy megtudja, Mozart szeretett kuplerájba járni, mellesleg megtanulja, milyen jó zenét is írt. Klasszikus alapképletemtől eltántoríthatatlan vagyok. A 21. század küszöbén mi roppant jól érezzük magunkat a Művészetek Palotájában, játsszuk Európát, van édes kicsi Mozartunk, a Szépművészetiben Van Goghunk. De az igazság a Soroksári út másik oldalán halad. Ha megkérdeznék egy fiatalembert, aki arra bóklászik, hogy mi az a fúga, akkor azt mondaná, a két csempe közötti rés a falon. S addig, amíg őt nem érdekli, hogy mi is a világon vagyunk, addig ez az egész elmélet merő illúzió. Amíg többen halnak meg a zeneműintézetek törzsvendégei közül országos átlagban, mint ahányan megszületnek, addig nem lehetünk teljesen boldogok. Ha ebbe az irányba el tudunk indulni, akkor a lehető legjobbat tesszük. Szerintem, bocsánat, de az ördöggel is szövetkezni kell ennek érdekében.

–Hideg fejjel, mérnöki precizitással kidolgozott program szerint halad előre?

–Gyermekkorom óta abban az áldott és átkozott állapotban vagyok, hogy előttem lebeg az a bizonyos csillag, s mindig tudom, merre kell mennem. Az orgona genetikai kód volt. Nagyon sokszor fekszenek keresztbe testek a sínen, s ilyenkor az ember udvariasan, de határozottan megkéri őket, tessék szíves lenni fölállni és arrébb menni. Ha ez nem megy, akkor az ember levonszolja azokat a testeket. Amennyire látom, a legrosszabb emberben is van egy alapvető tisztesség a kultúrával és a gyerekekkel szemben. Ezt a két dolgot mintha nem támadnák.

–Az Átváltozások című regénye után olvasótábora kíváncsian várja következő könyvét.

–Nem vagyok író. Véletlenszerűen írok egyet-egyet. Ciklikusan élem a szellemi életemet. Néha, hosszú időre, még a tévét sem kapcsolom be, máskor kiveszek három hónapot, és semmi mással nem foglalkozom, mint agytornával. Elmegyek Thaiföldre. Magammal viszem azt az irdatlan restanciát, amelyet el kell olvasnom, meg kell hallgatnom vagy meg kell néznem. Naponta megnézek három filmet, kétnaponta elolvasok egy könyvet, félálomban meghallgatok egy lemezt.

–Miért nem írja meg könyvformában Az utókor ítélete összekötőszövegét?

–Mert abban az évszázadban születtem, mint Leonard Bernstein, s egy ilyen ember után, aki annyira csodálatosan írt és beszélt a zenéje mellett, komplexusaim támadnak.

–Ez utóbbi az egyetlen, amit még önnek sem hiszek el.

Karácsonyi koncert

Szenteste az M1 televízión látható Varnus Xavér karácsonyi koncertje Alpe d’Huezből. –Elfogadom, van benne valami. Gondolkodtam már ezen az ötleten. A legnagyobb problémám, hogy a fiatalokat kell megfognom, akik már nem olvasnak, egyre kevesebbet tévéznek, de rengeteget interneteznek. Úgy érzem, a zene részéről innen kell támadnom őket először. Azoknak, akik hajlandók élőben tanulni, 2007. január 21-én, itt, a Művészetek Palotájában orgonabeavató sorozatot kezdünk, kizárólag általános és középiskolás korú közönségnek. Úgy tervezzük, televízió-műsor is készül ebből. Hiszi, nem hiszi, e program miatt valóban izgulok.