Bence

Elhunyt Pnina Salzman

2006.12.21. 00:00

Programkereső

A világhírű zongoraművész 84 éves korában hunyt el Tel Avivban december 16-án.
cde5d614-366d-4d67-8979-12a3b896c944

Pnina Salzman 1922-ben született Tel Avivban, ő volt az első izraeli zongorista, aki nemzetközi hírnévre tett szert. Már nyolc évesen koncertezett, tíz éves volt, amikor Alfred Cortot meghívta a párizsi Conservatoire-ba. Magda Tagliaferrónál tanult, hamarosan jelentős versenyeket nyert, majd Bronislav Huberman hegedűművész, az Izraeli Filharmonikus Zenekar alapítója 1939-ben hívta meg az akkor még Palesztinai Zenekar néven játszó együtteshez. Számos koncerten és turnén lépett fel velük szólistaként, de más neves zenekarokkal és karmesterekkel is játszott, úgy mint Solti György, Doráti Antal, Malcolm Sargent, Igor Markevitch, Charles Munch, Zubin Mehta, Colin Davis, Walter Susskind, Andrew Davis és Neville Marriner.

A művésznőhöz közel állt a kamarazene is: az Izraeli Zongorakvartett tagjaként és más együttesekkel, többek közt az Amadeus Vonósnégyessel is számos hangversenyt adott. Oktatóként szintén jól ismerték, rendszeresen tartott mesterkurzusokat, valamint a Tel Avivi Egyetem Zongoratanszékének vezetőjeként dolgozott, miközben rangos zongoraversenyek zsűrijében is részt vett.