Ábrahám

A hét portréja: Pablo Casals

2006.12.25. 00:00

Programkereső

A XIX. században a cselló, mint szólóhangszer nem kapott jelentősebb szerepet, de Pablo Casalsnak köszönhetően a XX. század végére a gordonka teljes jogú társa lett a pódiumon a hegedűnek és a zongorának is.
f9a2aa83-5870-4a06-8f9f-ff12b6e27b3e

A XX. század másik nagy Pablo-ja 1876. december 29-én született a katalán Vedrellben. Zenei tanulmányait a zongora, orgona és hegedű megismerésével kezdte. Viszonylag későn, tizenegy évesen fedezte fel a csellót: J. Garcia tanítványa lett Barcelonában.

Egy ideig helyi kávéházakban játszott, így tartotta fenn magát. 1893-ban ösztöndíjat kapott a madridi konzervatóriumtól, ahol tanára Tomás Bretón volt. 1895-től Brüsszelben tanult, majd Párizsban a Folies-Marigny csellistájaként dolgozott. Később visszatért Barcelonába mint előadóművész és tanár. Csatlakozott a belga hegedűs Crickboom és a jól ismert zongorista-zeneszerző Enrique Granados kamara-triójához.

1919-ben Casals megalapította az Orchestra Pau Casals-t. Bár a kezdeményezés sikeresnek bizonyult, a polgárháború kitörése 1936-ban az együttes feloszlását eredményezte. Casals felemelte a hangát a Franco-féle rezsim ellen, s emiatt a katalán faluba, Pradesbe kellett menekülnie. A II. világháború után, elszomorodva attól, hogy a világ nagyhatalmai nem próbálták megtörni Franco uralmát, tiltakozásul abbahagyta a nyilvános szereplést. Csak 1950-ben, a Bach bicentenárium alkalmából megrendezett Prades Fesztiválon lépett fel újra, s ezzel koncertek és lemezfelvételek új sorozatát indította el.

1956-ban Puerto Ricoba költözött, és ott is fesztivált alapított. 1962-ben egy a békéért folytatott kampány keretében világkörüli turnéra indult, saját oratóriumát (El pessebre) vezényelve mindenütt. 1973. október 22-én hunyt el San Huanban, Puerto Ricoban.