Olivér

NFZ - kicsiben és nagyban

2007.02.20. 00:00

Programkereső

Két nap alatt, két műfajban, két ragyogó helyszínen koncerteznek a Nemzeti Filharmonikusok. Először a Művészetek Palotájában lépnek föl Martin Haselböck osztrák vendégkarmesterrel, majd a zenekar tagjainak kamarabérletes előadásán az MTA Dísztermében.

A február 22-i hangverseny kitűnő osztrák vendégkarmestere az a Martin Haselböck, akit orgonistaként is magasan jegyeznek a nemzetközi zenei életben. Csupán ezen a hangszeren több, mint hatvan lemezt készített, bemutatva széles repertoárját - Bachtól Liszten át a kortárs zeneszerzőkig. 1985-ben megalapította és azóta is vezeti a korabeli hangszereken játszó Bécsi Akadémia Zenekart, amellyel állandó sorozata van a bécsi Musikvereinben, és gyakran turnéznak Európában, Japánban és Észak-Amerikában. Haselböck 2005 óta a Los Angeles-i Musica Angelica Barokk Zenekar zeneigazgatója. A mostani előadás anyagát a honfitársak műveiből állította össze. Így Schubert egyik legnépszerűbb kompozíciója, a Rosamunda-nyitány után egy Schubert vázlatait felhasználó Berio átirat következik, a koncertet Bruckner I., későbbi monumentális szimfóniáihoz képest szerényebb méretű, de hangversenytermekben ritkán hallható szimfóniája zárja.

773b3e0d-f5b0-4c93-af7a-43f4f16f86b3

Másnap, február 23-án tartják a Nemzeti Filharmonikusok az idei kamarabérletük első koncertjét. A zenekar tagjaiból alakult különféle formációk - így a zongoraötösben Kocsis Zoltán is - rendkívül érdekesnek ígérkező műsort adnak. Külön említésre méltó az oboaduó, amelyben Kiss József és Horváth Béla játszák Ysang Yun művét. Az előbbi művész az ismertebb oboás, Kiss József a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Csaknem tíz évig volt a Rádiózenekar első oboistája, 1992 óta pedig a Nemzeti Filharmonikusoknál tölti be ugyanezt, illetve a szóló oboista posztot. 1997 óta a tokiói Musashino Akademia Musicae vendégprofesszora. Tagja a Budapesti Fúvósegyüttesnek és az Új Budapesti Fúvósötösnek. Több szóló és kamarazenei felvételt készített a Naxos és a Hungaroton számára - e lemezek némelyikén Jandó Jenő partnereként hallható.

(2007. február 22. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Schubert: Rosamunda-nyitány, D 644; Schubert-Berio: Rendering; Bruckner: I. c-moll szimfónia; vez.: Martin Haselböck)

(2007. február 23. 19:30 MTA Díszterem (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistáinak kamarakoncertje; Purcell: Vonósfantáziák; Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44; Ysang Yun: Oboaduó; Ginastera: Impresiones de la Puna; km.: Papp Dániel, Dúlfalvy Éva, Koppándi Jenő, Sárosi Péter, Bangó Ferenc (hegedű), Balogh Enikő, Porzsolt György, Kertész Sándor (brácsa), Deák György, Pertorini Rezső, Joób Gergely (gordonka), Kocsis Zoltán (zongora), Kiss József , Horváth Béla (oboa), Bálint János (fuvola) - Kamarabérlet/1)