Emma

Kill Bill, kill Bartók - kitűnő Bruckner

2007.02.26. 00:00

Programkereső

Első pillantásra úgy tűnt, ezen a koncerten minden paszentosan alliterálni fog, amúgy Babits Bihály-módra: Bartók, Bruckner, Barenboim és a Bécsiek. Aztán jött Lang Lang, aki egymaga is alliterál...

A tavasz egyik legjobban várt koncertjénél papíron minden adott volt ahhoz, hogy a legjobb is legyen: sztárkarmester, sztárzenekar, sztárszólista. Egy muzsikus ismerősöm – még a koncert előtt – óvatosabb volt: szerinte a bécsiek gesztusa, hogy Bartókot hoznak a magyar közönségnek ajándékba, kedves ugyan, de azért ő jobban örülne, ha Mozartot, Beethovent vagy Mahlert játszanának. Egy skót vendég is inkább viszkit hozzon, ne vörösbort. Az van itthon is. Válaszul hümmögtem valamit a mai profi zenekarok sokoldalúságáról, no meg Barenboim Bartók iránti elkötelezettségéről – aztán sajnos neki lett igaza.

Kotta a zongorán, kotta a karmester előtt – leszögezem, hogy semmiféle elvi kifogásom nincs a kotta ellen, osztom Richter véleményét, aki felesleges kimittudnak tartotta a mindenáron való fejből játékot – de ezzel együtt, ha egy Bartók 2. zongoraversenynél szükség van a kottára, az nem jelent jót az álmoskönyv szerint... Majd megjelent Lang és Barenboim, az ifjú titán és a zenei világ talán legbefolyásosabb „nagy öregje”, s a zenekar belevágott Bartók zenéjébe – igen, ez a jó szó, bele bizony, amúgy istenesen: valószínűleg korábban lelkiismeretesen tájékozódtak a magyar virtusról, mert az egésznek olyan „Törökverő Kinizsi Pál visszatér”- íze volt. Ha pedig a zongoristát néztem, bizisten a Kill Bill őrült szamurájai, a „Hetvenhét eszement” tagjai jutottak az eszembe. (Nem látták? Nézzék meg!)

0f966f83-d281-4ae6-bbe7-bf7e3b9f1a83

Miután ezzel a hasonlattal valószínűleg sikerült vérig sértenem a szólistát – japán harcművészekhez hasonlítani egy kínait (!) – sietnék leszögezni, hogy néha öncélúan erőszakos játéka ellenére ő volt a Bartók-mű legerősebb láncszeme, a szerzőt természetesen nem számítva. Rajta legalább azt lehetett érezni, hogy őszintén érdekli a darab – igaz, akkor miért nem foglalkozott a kottával rendesen –, hogy abszolút fölényesen birtokolja a hangszert, s hogy fontos számára, amit csinál. Megkockáztatom: ami ebben a műben Stravinsky és „barbaro”, tehát a még csak huszonéves (!) Lang számára könnyebben megközelíthető zenei anyag, azt meggyőző energiákkal és ritmusérzékkel adta elő. Barenboim energiáit viszont teljesen lefoglalta, hogy a zenekar legalább körülbelül azt és akkor játssza, ami a kottában áll. Ennyi fúvósgikszert profi zenekartól csak akkor hallani, ha a próbafolyamattal valami nincs rendben. Az volt a legszomorúbb, hogy a bécsiekről sütött, hogy csak a mi kedvünkért próbálnak most az egyszer gulyást főzni, nekik ez nem ízlik. Mi is, ők is jobban jártunk volna egy Wienerschnitzel-lel. Az említett étel váratlanul még a szünet előtt tálalásra került – mindenki meglepetésére a sokadszorra visszatapsolt Lang nem egyedül, hanem Barenboim-mal együtt ült vissza a zongorához, egy kis Schubert-indulót négykezesezni. Talán csak Offenbach Orfeusza lehetett volna nagyobb kontraszt...

A szünet után a zenekar végre azt játszhatta, amit – többek között – a legjobban tud: a mintegy egyórás Bruckner-szimfóniában meg is mutatták, hogy nem véletlenül tartják őket a világ egyik legjobb zenekarának. A vonóshangzás helyenként egyszerűen lenyűgöző volt, a dinamikai kontrasztok, a zenei artikulációk megvalósítását pedig imponáló magabiztossággal oldotta meg a zenekar. Hogy ebből mennyi a bécsi muzsikusok évszázados rutinja, és mennyi Barenboim érdeme, nehéz megítélni – de nem is fontos. (Apropó, látták az egyik nagybőgőnél azt az idős Brahmsra feltűnően hasonlító muzsikust?) Ha nem is okozott katartikus élményt – némi bűnös elfogultsággal azt is mondanám, ahhoz Brahms, vagy Mahler kellett volna – de a linzi mester hangszerelésbeli tudása és a bécsi zenekar hangszíngazdagsága együtt győztes párosnak bizonyult. Helyreállt tehát a világrend: a bécsi konyhán készült, kínai öntettel felszolgált Bartók-gulyás után a kitűnő Bruckner-linzertorta megmentette a vacsorát.

(2007. február 19. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - A Bécsi Filharmonikus Zenekar koncertje; Bartók: II. zongoraverseny; Bruckner: VII. szimfónia; km.: Lang Lang (zongora), vez.: Daniel Barenboim)