Hedvig

Rózsa Miklós

2007.03.04. 00:00

Programkereső

Az amerikai filmlexikonok, Oscar-portálok, életrajzi lexikonok bőséges információkkal szolgálnak a száz esztendővel ezelőtt, április 18-án született zeneszerzőről, a filmzene műfajának meghatározó alkotójáról. Talán az amerikai közönség legendás földrajzi tájékozatlanságának köszönhető, hogy a Rózsa-életrajzok első bekezdéseiben rendre felbukkan Magyarország geográfiai körülírásának egy igencsak sajátos formulája, miszerint Rózsa Miklós Bartók és Kodály hazájából származik.
58b54441-c745-4f19-b8f9-e494c6e3984a

Rózsa, bár nem egy műve igazolja, hogy hű maradt magyar zenei gyökereihez, elsősorban mégsem bartóki vagy kodályi alapokon forradalmasította a 20. századi filmzeneírást. Ifjúkorának meghatározó élménye Richard Strauss és Arthur Honegger muzsikája volt, utóbbi szerző filmzenéje (Les Miserables) akkora hatást gyakorolt a fiatal Rózsára, hogy azonnal felkereste a Párizsban alkotó mestert, aki be is vezette a filmzene-komponálás rejtelmeibe. Persze Rózsa nem Budáról rohant az Eiffel-toronyig: ekkor már évek óta Nyugat-Európán élt, először Lipcsében, majd Párizsban. A ’30-as évek közepén áttelepült Londonba és hamar felkeltette Korda Sándor érdeklődését, aki le is szerződtette saját filmgyártó cégéhez, ahol 1937-ben egy Marlene Dietrich főszereplésével forgatott film (A páncél nélküli lovag) zenéjét készítette el. Ettől kezdve, közel fél évszázadon keresztül dolgozott a filmgyártásban: 1981-ig kilencven filmzenét komponált. A 13 Oscar-jelölés – amelyből hármat meg is nyert – halványan ugyan, de jelzi Rózsa filmzeneírói képességeit. Az első Oscart 1946-ban kapta Hitchcock legendás Spellbound (Elbűvölve) című filmjéért, ez a munka joggal nevezhető a lélektani thriller zenei alapvetésének, olyan kompozíció, mely egészen a Psyichóig mutat előre. Nem sokat váratott magára a következő díj, hiszen 1948-ban George Cukor A Double Life című filmjének zenéjét ismét jutalmazta az Akadémia. A zeneszerző később ugyanezen a címen írta meg emlékiratait (1982). A harmadik szobrocskát – talán ez a legismertebb – a monumentális Ben Hur aláfestéséért kapta (1960); az már kevésbé köztudott, hogy Rózsa több mint 160 percnyi zenét komponált ehhez a bibliai meséhez.

Különös személyiség volt, soha sem rejtette véka alá, hogy mennyire idegennek érzi magát a filmesek nyüzsgő stúdióvárosaiban, mennyire megveti a fészkelődő paprikajancsikat és a tehetségtelen zeneiparosokat. Szigorú szerződéseket kötött, alkotói függetlenségét rendkívüli módon óvta, senkinek sem engedte, hogy egyetlen hangot is hozzáírjon partitúráihoz. Feltételeit zokszó nélkül fogadta el minden stúdió. Minőségi munkára törekedett, miközben tisztában volt az alkalmazott zene minden hátulütőjével. Talán ez is egyfajta kettős élet. Két legendás bon mot-ja így jellemzi szakmáját: „Az első és legfontosabb dolog a filmes szakmában egy komoly zeneszerző számára az, hogy megtanuljon stopperórával komponálni.” E szakmai jellegű megjegyzése mellett idézzük fel Hollywood zenei ízlésére vonatkozó megállapítását is: "az elfogadott hollywoodi stílus: Broadway-musical plusz Rahmanyinov."

(2007. március 18. 19:30 Fesztivál Színház – BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL: Rózsa Miklós-est; A koncert első részében az 1907 és 1995 között élt Rózsa Miklós egyik versenyműve szólal meg, a második részben pedig filmzenéi hangzanak el filmvetítéssel; km.: MÁV Szimfonikus Zenekar)