Lukács

Rokonok

2007.03.06. 00:00

Programkereső

Lehet, hogy a finnugor őshazát illetően még sok az elvarratlan szál, de most, március elején Bécsben láthatóan együtt voltak finnek, észtek, magyarok: a Collegium Hungaricum, valamint az észt és a finn Nagykövetség rendezésében kulturális események egész sora jöhetett létre a hajdani összetartozás jegyében.

A fotókiállítást, jazzkoncertet és felolvasóestet is magában foglaló rendezvénysorozat záróeseménye az osztrák főváros legnevesebb zenei helyszínén, a Musikvereinben tartott hangverseny volt. A kamaraest nem holmi nagy neveket és ismert nemzeti műveket felvonultató protokollkoncertnek ígérkezett, hiszen a szervezők azzal a kéréssel hívtak meg három fiatal együttest, hogy ízelítőt adjanak hazájuk huszadik-huszonegyedik századi zenéjéből.

A művek és az előadók szempontjából is fiatalos est számára a Musikverein épületében nemrég kialakított Gläserner Saal ideálisnak bizonyult: az üveg- és faborítású, tulajdonképp a föld alatt lévő, de mégis világos benyomást keltő, modern hangulatú terem méretei a kamarazenéléshez tökéletesek, és az inkább a száraz, mint visszhangos akusztika az új művekkel való ismerkedéshez is megfelelő környezetet biztosított. A koncerten a szerzők és évszámok, stílusok és művek, országok és előadók közötti eligazodást a rádiós újságíró Peter Kislinger segítette, aki látható tájékozottsággal hívta fel a figyelmet egy-egy mű lényeges jellemzőjére, és az együttesek tagjait is (az észt triót leszámítva, akik név szerint szerepeltek a műsorlapon) az ő bemutatása alapján ismerhettük meg.

Az északi együttesek igazán friss, legfeljebb tizenöt éves darabokból álló műsorához a budapesti Akadémia Vonósnégyes nyújtotta a bevezetőt: az alkalomra két, egyértelműen klasszikusnak számító Ligeti és Bartók kompozíciót választottak. Az ezerféle színből, hangulatból és karakterből mozaikszerűen összeálló, ugyanakkor egy motívumra felfűzött Ligeti: 1. vonósnégyes (1953-54) előadása során a kvartett tagjai külön-külön, és együtt-játékukban is kimagasló virtuozitásról és muzikalitásról tettek tanúságot. Előadásukban éppúgy hiteles és élő volt a lírai Adagio tolmácsolása, mint a Tempo di Valse tánclejtése és fanyar humora. A Ligeti-mű után mintegy ráadásként hatott Bartók 6. vonósnégyesének Burlettája, melynek frappáns és érzékeny megszólaltatása méltán aratott sikert.

A New Tallinn Trio három, még élő szerző darabját tűzte műsorára: elsőként Tönu Körvits Good Night című, 1998-ban keletkezett, igen melodikus, érzelmekben gazdag, sőt olykor későromantikus túlfűtöttségű, kétségtelenül hatásos zongorástrióját adták elő. A mindössze harmincnyolc-éves Körvits után a hetvenes éveiben járó, világviszonylatban is az egyik legtöbbet játszott kortárs szerző, Arvo Pärt műve, a Mozart-Adagio következett. Az 1992-ben született műben Pärt Mozart F-dúr zongoraszonátájának (K 280) lassú tételét ülteti át zongorástrióra. A komponista célja azonban nem puszta átirat készítése: rövid elő- és utójátékot illeszt a tételhez, valamint számos bizarr hangszerelési ötlet és harmónia teszi ha nem is igazán mélyenszántóvá, de legalábbis fülcsiklandóvá az átdolgozást.

300a6765-becf-45c2-8190-8e68d27821b6

Az észt kamaraegyüttes mindvégig felkészülten és élénk karakterekkel játszott; egyedül a koncert első felét záró Erkki-Sven Tüür-kompozíció, a Fata Morgana során érződött csellistájukon némi intonációs bizonytalanság. Az alig öt éve, 2002-ben keletkezett mű a szerző által vázolt program szerint a címet adó, délibáb-szerű jelenséget ragadja meg zenei eszközökkel, olyanokkal, mint – Tüür szavaival élve –„reális és irreális zenei történések, változó textúrák, tonalitás és atonalitás illúziója, déjà vu különös pillanatai, lassú és gyors tempók egyidejű használata a különböző hangzási síkokban”. Érdekes, hogy számomra éppen a kontrasztok hiánya miatt vált ez a darab hosszadalmassá – a fantáziadús program az ígéretes kezdet után valamiképp elveszett a sok konszonáns harmónia és vonós-arpeggio között.

Ezzel szemben igazi meglepetést és valódi zenei élményt jelentett a koncert második felében elhangzó Klarinétkvintett. A finn Kalevi Aho nagy lélegzetű, 1998-as alkotása – nem utolsósorban persze remek előadóinak köszönhetően – érezhetően képes volt a hallgatóság figyelmét a több mint félórás játékidő alatt is megtartani. A remek dramaturgiájú, olykor Sosztakovics-asszociációkat keltő, öt tételes mű zenei ötletek kimeríthetetlen tárházát sorakozatta fel a kitartott vonós-üveghangok fölött megszólaló lírai klarinétdallam varázslatos pillanatától az éjszakai mulató hangulatát idéző táncig. A negyedik tétel drámai csúcspontját csillogóan virtuóz klarinét-kadencia vezette be, melyet Tuulia Ylönen könnyedén és meggyőzően adott elő. Az Sinfonia Lahti Chamber Ensemble – melynek tagjai mind a finnországi Lahti szimfonikus zenekarának tagjai – olyan kiváló teljesítményt nyújtott, mellyel a koncerten személyesen megjelent szerző is bizonyára elégedett lehetett.

Egy koncert és hat mű talán kevés ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a két másik finnugor néphez fűződő mai zenei kapcsolatainkról. Annyi azonban biztos, hogy március harmadikán este a bécsi Musikverein Üvegtermében magunkra és rokonainkra is büszkék lehettünk: három náció fiatal muzsikusai ragyogó előadásában igen figyelemreméltó műveket hallhattunk.

(2007. március 3. 19:30 Első Finnugor Napok Bécsben – Záróhangverseny. Bécs, Musikverein, Gläserner Saal; Ligeti György: 1. vonósnégyes, Bartók Béla: 6. vonósnégyes – 3. tétel, Burletta, Tönu Körvits: Good Night, Arvo Pärt: Mozart-Adagio, Erkki-Sven Tüür: Fata Morgana, Kalevi Aho: Klarinétkvintett, km.: Akadémia Vonósnégyes – Magyarország (tagjai: Környei Zsófia, Bodó Antónia – hegedű, Móré László – brácsa, Maróth Bálint – cselló), The New Tallinn Trio – Észtország (tagjai: Marrit Gerretz-Traksmann – zongora, Harry Traksmann – hegedű, Kaido Kelder – cselló), Sinfonia Lahti Chamber Ensemble – Finnország, Tuulia Ylönen (klarinét), a Lahti Szimfonikus Zenekar tagjai) Rendező: Észtország és Finnország bécsi nagykövetsége és a bécsi Collegium Hungaricum)