Előd

A passió története J. S. Bachig

2007.04.02. 00:00

Programkereső

Krisztus szenvedésére a keresztény egyház a Húsvét ünnepét megelőző napokban emlékezik az evangélisták írása (Passio Domini nostri Jesu Christi – A mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének története) szerint. A Jézus életének eseményeit elbeszélő utolsó szakasz (az elárultatástól a kereszthalálig) a böjti időszak utolsó hetében, a virágvasárnappal kezdődő nagyhéten hangzik el a misében evangéliumi olvasmányként.

A Húsvét a keresztény egyházban az ünnepek ünnepe, már a korai századokból maradtak fenn írásos dokumentumok, amelyek megörökítik a nagyheti szertartásokat – s benne a passió felolvasását. Nagy Szent Leó pápa az V. század közepén rendelte el a szenvedéstörténet elhangzásának liturgikus helyét: virágvasárnapra és nagyszerdára a Máté-passiót, nagypéntekre pedig a János-passiót jelölte ki. A X. századra kialakult gyakorlat szerint mind a négy evangélista szövege elhangzik, a nagyszerdára előírt Máté-passiót a Lukács evangélista szerinti elbeszélés váltotta fel, nagykeddre pedig a Márk-passió került.

A passiók megszólaltatása – a római egyház tradíciójába illeszkedve, az énekelt liturgia részeként – recitált formában, gregorián olvasmány-tónuson történt. Eredetileg egyetlen személy adta elő, és egészen a XIII. századig nincs megbízható adat arra vonatkozóan, hogy a különböző szerepek megszólaltatásában több előadó vett volna részt. Ugyanakkor a bibliai történet előadásának alapvetően dramatikus elgondolásáról tanúskodnak azok az ún. jelölő-betűk, amelyek az egyes szerepeket hangmagasság, tempó, hangerő szerint megkülönböztetik. A IX. századtól leggyakrabban használt betűk: a szöveg elbeszélő szakaszait jelölő c (celeriter, vagyis gyorsítva), a Krisztus szavait jelölő t (tenere, vagyis visszafogottan) és a harmadik szerepet – a tömeget és a többi szereplőt – jelölő s (sursum, vagyis magasan). A Megváltó szavait néha piros színnel emelték ki. A XIV-XV. századra általánossá vált a szerepek három előadó közötti elosztása, de néhány esetben megtalálható a tanítványok és a zsidó nép tömegeinek megkülönböztetése, valamint külön énekes bevonása Jézusnak azon szavaihoz, melyeket a kereszten mondott.

A XV. század folyamán kialakuló teológiai gondolkodás jellemzője, hogy Jézus életének fontos eseményeit a maga kézzelfogható valóságában akarta szemlélni. Így a passiójátékok is hosszabbak lettek, megjelentek többszólamú tételek is a turba-szakaszokban a nép szavainak ábrázolására. A következő századokban a passió megzenésítésének különböző típusai alakultak ki: az egyik típusban az elbeszélő részek egyszólamúak, míg Krisztus és a többi szereplő szövegei lehettek többszólamúak is, a másikban pedig a teljes szöveget – beleértve az evangélista szövegeit – több szólamban zenésítették meg. Ebben az időben jött szokásba a passió címének az exordium-nak („Passio Domini nostri Iesu Christi…”) és a passió végén szereplő evangéliumi részletnek, a conclusio-nak („Qui passus est…”) többszólamú megzenésítése is, melyek nem részei a szenvedéstörténetnek.

A protestáns Németországban mindkét tradíció (az evangélista részeit egy szólamban megtartó és a végigkomponált forma) meghonosodott, és egészen a XVII. századig mintául szolgált számos passió kompozícióhoz.

Az 1650-es évektől kezdve, ugyancsak főként Németország lutheránus területein jelennek meg az itáliai eredetű oratórium jellegzetességeit magukon viselő passió megzenésítések. Míg korábban csupán a bibliai szöveg elmondása volt a cél, hiszen liturgikus funkciója ezt kívánta meg, és a drámaiságot maga a cselekmény hordozta, a barokk kor új zenedrámai formái sokkal tágabb teret engedtek a szövegben rejlő érzelmek kifejezésének és magának a szöveg ábrázolásának is. E műfajra jelentős hatással volt az olasz operastílus fejlődése.

Az új stílus hatására a szenvedéstörténet immár basso continuo-val kísért recitativók és szemlélődő karakterű áriák sorozata. A bibliai szöveg mellett megjelenő új, madrigalista költemények többnyire a recitativókban elmondott bibliai szövegre reflektálnak. Esetenként önálló hangszeres tételek is helyt kaptak. Ezek mellett megmaradt a turba részek, valamint a nyitó- és a zárótétel (az exordium és a conclusio) hagyományosan többszólamú kórustételként történő megzenésítése.

A protestáns passió-oratóriumoknak szembetűnő jellegzetessége a korálok használata. A reformáció egyik alapelve volt a gyülekezet bevonása az istentiszteleti éneklésbe. Ezáltal a hívek nem csupán „hallgatói” voltak az istentiszteletnek, hanem annak aktív résztvevőivé váltak. A korálok hivatottak közvetíteni a gyülekezetnek, vagyis Krisztus egyházának gondolati, érzelmi reakcióit az istentiszteleten elhangzottakra, vagy éppen összefoglalni egy-egy teológiai alapvetést. A német passiókompozíciók többsége istentiszteleti használatra szánt liturgikus zene, a korálok beillesztése és a szigorúan megtartott bibliai szöveg így összecseng a lutheránus egyházzene elvárásaival.

A műfaj történetének legjelesebb alkotása kétségtelenül Johann Sebastian Bach két fennmaradt passiója, az 1724-ben bemutatott János-passió és a Máté-passió, amelynek első előadása valószínűleg 1727-ben volt, bár erről dokumentum nem maradt fönn. E két nagyszabású mű a kor teljes egyházi és világi zenéjének formavilágából merít.

75883b07-4209-41ef-9ee8-a8b44d03bbfd

Bach mindkét művét az egyházi év legfontosabb alkalmára, a nagypénteki vesperára komponálta, amit abban az időben Lipcsében felváltva tartottak: egyik évben a Thomaskirche-ben, a következő évben pedig a Nikolauskirche-ben. Mint az köztudott, mindkét templom zenei életének irányítása Bach feladatai közé tartozott. A passió első része a prédikáció előtt, a második része pedig azt követően hangzott el.

A lutheránus istentiszteletnek egyik legfontosabb eleme a prédikáció – az ige magyarázata, e nélkül nem tartottak istentiszteletet. (Bach idejében ez esetenként egy óránál is hosszabbra nyúlt!) A lutheri teológia szellemében az istentiszteleten elhangzó zene is az igehirdetést szolgálja, így az evangélikus egyházzenének, köztük Bach két passiójának szerepe és fontossága is a prédikációval egyenrangú.

(2007. március 26. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL: J. S. Bach: Máté-passió, BWV 244; km.: Andreas Karasiak (Evangélista), Stephen Salters (Jézus), Lynne Dawson, Carlos Mena, Mark Beeke, Klaus Mertens - ének, Wiener Akademie, Musica Angelica Baroque Orchestra (Los Angeles), Chorus Sine Nomine (Bécs); vez.: Martin Haselböck

2007. április 2. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – J. S. Bach: János-passió, BWV 245; km.: Collegium Vocale Gent, Christoph Prégardien (Evangélista), Konrad Jarnot (Jézus), Camilla Tilling, Ingebirg Danz, Jan Kobow, Peter Kooij (ének); vez.: Philippe Herreweghe

2007. április 6. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – J. S. Bach: Máté-passió, BWV 244; km.: Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Lothar Odinius, Ruth Ziesak, Monica Groop, Carsten Süss, Oliver Widmer (ének), Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás), a Magyar Rádió Gyermekkórusa (karig.: Thész Gabriella); vez.: Schiff András)