Jolán

Capriccio

2007.04.30. 00:00

Programkereső

… csökkentjük, leépítjük, megszűnik – e szavak mostanság gyakran tűnnek fel kulturális (és persze nemcsak kultúra közeli) híradásokban sajnálkozó, kéztördelő, lehangolt kommentárok kíséretében.

Magam nem szeretnék a hírvivő sorsára jutni, ezért jó híreket hozok. Például azt, hogy több tízezer háztartás – nem utolsó sorban a Fidelión kibontakozott mozgalom eredményeként – visszakapta napi kulturális betevőjét, az egyetlen klasszikus zenét sugárzó tévéprogramot. Ujjongunk, tapsolunk, diadalmámorban úszunk. Helyreállt az eredeti állapot. A pénzünkért azt kapjuk, ami nekünk tetszik, nem azt, ami a statisztikának. Nyakig ülünk a kismagyar abszurdban.

Mielőtt lefejeznének, van valóban jó hírem is. Amolyan eredendően jó. Egy kereskedelmi (!) rádió hamisítatlan kereskedelmi filozófiával, profitérdekelt tulajdonosokkal, fiatalfelnőtt célcsoporttal, enyhe alter hangvétellel, igényes könnyűzenei profillal – klasszikus zenét (is) sugároz. Immáron négy esztendeje.

Tudták? Valószínűleg a legtöbben nem. Pedig április 23-án 200. adásához érkezett a Capriccio, a radiocafe klasszikus zenei kávézója. 2003. április 8-án volt az első adás, amit eddig 199 követett. Több mint 1000 klasszikus zenei részlet hangzott el, több mint 150 vendég fordult meg a stúdióban, akik kivétel nélkül a magyar művészeti élet jelentős szereplői. Köztük olyanok, akik ritkán nyilatkoznak: Sass Sylvia, Komlóssy Erzsébet, Oláh Kálmán, Rockenbauer Zoltán, olyanok, akiket legendásan szórakoztató kommunikátorok lévén gyakran szólaltatnak meg: Batta András, Kocsis Zoltán, Petrovics Emil, Kovalik Balázs és olyanok is, akik nem szorosan komolyzenei kötődésűek: Ákos, Szulák Andrea, Böhm György vagy Bálint András és Für Anikó.

Folytassuk a névsort Oscarosan, de műkönnyek morzsolása nélkül azok nevével, akik nélkül a radiocafe enyhén missziós szagú vállalkozása nem jöhetett volna létre. A három éve elhunyt Feyér Zoltán szerkesztő, műsorvezető, újságíró, mókamester, rádiósguru, latinzene és dzsesszrajongó, laza kötődéssel a "komoly" műfajhoz. Éveken keresztül rágta a fülem, szüljek egy komolyzenei műsort. Talán azért is, mert mindennapos reggeli sziporkázása (ő volt a Forintos Percek műsorának legendás showmanje) estére sem merítette le kicsorduló poéngyárát. Kádár Tamás, a radiocafe tulajdonosa és szelleme. Üzletember, marketing szakember, házigazdakánt a műsor befogadója. Saját bevallása szerint nem klasszikus zene fogyasztó, "csak" értékérzékeny. Elmondhatja, hogy rádiója az egyedüli a műfajban, ahol a komolyzene helyet kap. Reklámnak sem utolsó. Nesta, alias Machán Frigyes, a rádió zenei arca és vezetője. Ő a harmadik a sorban, akiről leírhatom: nem a komolyzenei műfajban utazik. A "könnyebb" műfaj koronázatlan királya. Beengedte a klasszikus zenét a radiocafeba, amelynek zenei profilját aprólékosan, fanatikus következetességgel varázsolta unikummá. Mint anglomán, jó néven veszi, ha Purcellt is játszunk. Zsoldos Dávid, szerkesztő-műsorvezető társam, a Fidelio zenei portál és magazin alapítója. A Capriccio környékén az egyedüli, akinek papírja van arról, hogy ért a klasszikus zenéhez.

A Capriccio 200. adása számomra azt üzeni, hogy Bach, Beethoven, Bartók, Wagner és a többiek semmilyen közegben nem idegen testek. Mindössze a hozzájuk vezető utak különbözőek. Létrejött egy klasszikus zenei műsor, amely körül szinte egyetlen diplomás zenész sem bábáskodott. A Kodály-évben az ő szavaival köszönti az adást és mindenkit, aki életben tartja, Nagy Bálint, a Capriccio ötletgazdája, szerkesztője és műsorvezetője:

Legyen a zene mindenkié!

(A Fidelio 2007. májusi számának Prelűdje)