Katalin

Die allerbeste Zeit

2007.05.02. 00:00

Programkereső

A kritika címe már ott, az "Actus tragicus" hallgatása közben megszületett. Próbáltam ugyan kimérten fogalmazni, ám akit még sohasem érintett meg a Bach-zene misztikuma, az jó eséllyel így is menthetetlenül fanatikusnak fog tartani.

A barokk zene korhű avagy historikus előadói gyakorlatának érvényességéért ma már szerencsére nem kell megküzdenie se muzsikusnak, se kritikusnak – de azért én még élénken emlékszem arra, hogy bár bő tíz évvel ezelőtt Gardiner vagy Harnoncourt neve már itthon is ismert volt, az általuk képviselt minőséget még korántsem övezte olyan osztatlan megbecsülés muzsikus berkekben, mint ma. Csak zárójelben: azóta már a ló másik oldalára is sikerült átesnünk – talán a korábbi pária-sors által sértetten, a régizene-rajongók közül sokan nem csupán a Klemperer, Karl Richter és kortársaik által képviselt tradíció, hanem az azóta igen sokszínűvé vált historikus mozgalom általuk kevésbé autentikusnak tartott képviselőinek értékeit is tagadják.

Előrebocsátom, mintegy mentegetőzésképpen: nehéz pátosz nélkül, szakmailag hitelesen írni Vashegyi György együtteseinek Bach kantátaestjéről. Mert ugyan nem volt tökéletes – de szigorúan csak a szónak abban az értelmében, ahogy egy, a historikus előadásokkal még meg nem barátkozott hallgató használná e jelzőt a barokk hangszereken itt-ott előforduló intonációs problémákra. Nem volt kifogástalan az énekes szólisták teljesítménye sem – volt aki inkább közelebb jutott Vashegyi Bach-képéhez, volt, aki kicsit kilógott a hangzásképből. De még a barokk hangszerek intonációs tökéletlenségei is – ott és akkor – furcsamód inkább hozzátettek a zenei élményhez, mintsem elvettek volna belőle: az isteni anyaggal megbirkózó ember tökéletlenségnek esendőségét, alázatát üzente. Lehet, hogy lemezen ez másképp hatott volna, nem tudom.

8223b21d-6675-4156-841d-b75706aa38af

A jót könnyű megszokni – tartja a mondás. Az évek során ezt az igazságot kénytelen voltam kiegészíteni azzal, hogy az egészen kiválóra viszont mindig rácsodálkozik az ember. És a Purcell Kórus ez a minőség, ez a kategória. Vashegyi évek kitartó munkájával első osztályú csapatot faragott együtteséből: olyan kitűnő, biztosan intonáló énekeseket nyert meg magának, akik ma már elképesztő magabiztossággal nyúlnak Purcell, Lully vagy Bach frázisaihoz. Áriák ide, hangszeres szólók oda, a Bach-kantátákban a kórus az igazi szólista – és ez a szólista ezúttal is sziporkázott. Bírták dinamikával - a Nemzeti Hangversenyterem nagyobb együttest is "megevett" már -, és rugalmassággal is, döbbenetes érzékenységgel mutatták meg ezeknek a kantátáknak az összes apró részletét, finomságát. Pedig van belőlük néhány.

És ezzel megérkeztünk az igazi főszereplőhöz – Bachhoz. Mert Vashegyiék legnagyobb, minden egyéb szempontot mellékessé degradáló érdeme az az elképesztő gondosság és figyelem, amelynek révén Bach közvetlenül "átfolyik" rajtuk – hozzánk. A részletek és az egész harmóniája: úgy jut minden apróságra figyelem, hogy egyik mozaik sem akar erőszakosan a szemünk elé tolakodni. A hatás pedig döbbenetes. Átéljük, amint az éteri "Es ist der alte Bund"-kórusának szelíd kérlelhetetlensége megnyugvást ad a halálra várónak, s eggyé válunk a örömteli vágyakozással Jézus szavainál, a basszusáriában: "Heute wirst du mit mir im Paradies sein". Segít ráébredni újra, milyen aprók is vagyunk – és megnyugvást lelünk saját kicsiségünkben; könyörtelenül szembesít félelmeinkkel – és egy szelíd mosollyal meg is vált tőlük. Bach nem zene – Bach varázslat. Bachnál a katarzis nem esztétikai fogalom, hanem zene és szakralitás – van-e értelme különválasztani őket? – mindennapi, hétköznapi valósága. A pillanat, amikor a zene testté lett. Az Allerbeste Zeit.

(2007. április 24. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar koncertje; Bach: Christ lag in Todesbanden, BWV 4; Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit (Actus tragicus), BWV 106; Aus der Tiefe rufe ich, Herr, zu dir, BWV 131; Gott ist mein König, BWV 71; km.: Zádori Mária (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Julian Podger (tenor), Raimund Nolte (basszus); vez.: Vashegyi György)