Emma

Generációk mestere

2007.05.03. 00:00

Programkereső

Dmitrij Baskirov ritkán ad Magyarországon koncertet. A hetvenöt éves művészt sokan inkább legendás tanárként ismerik. Talán ennek köszönhető az a felfokozott várakozás, amely március 26-i koncertjét megelőzte. A hangverseny másnapján beszélgetett vele Mesterházi Gábor.

- Gratulálok a koncertjéhez!

- Öreg művész, öreg zongora, egy csodálatos öreg terem, koncentráló, komoly közönség. Koncert közben mindig arra reagálok, amit hallok, illetve amit a közönség hall, sohasem a tapsra. Most csend volt köhögés, mobilcsörgés nélkül. Ez a legfontosabb visszajelzés.

- A műsor elég sokszínű volt. Máskor is hasonlóan állítja össze?

- Amikor fiatalabb voltam, sokkal többet játszottam, széles repertoárom volt kézben. Most annyi pedagógiai elfoglaltságom van – nemcsak az állandó tanítványok, hanem a mesterkurzusok, zsűrizés miatt is –, hogy nem tudok annyit játszani, és már nem vagyok fiatal. Nagyon nehéz, mert igazán magamra nincs időm. Évi húsz-huszonkét koncertnél ma már nem adok többet. A márciusi budapesti koncerten az első félidő bécsi klasszikusokból, a második romantikus szerzők műveiből állt. Máskor is kedvem van úgy játszani, ahogy egy színész, aki különféle jelmezeket ölt magára. Számomra ez sokkal érdekesebb. Más pedálozást, más billentést, frazeálást kíván minden szerző. Nincs kedvenc szerzőm. A művészet sokféle, néhány legjobb van. Nem dönthető el, Richter vagy Gould, Rembrandt vagy Rubens, Van Gogh vagy Gaugin-e a legjobb.

- Mikor és hányszor koncertezett Magyarországon?

- Utoljára zenekarral játszottam, előtte talán két éve Gödöllőn volt zongoraestem. Összesen talán hatszor léptem fel harminc év alatt. Viszont vannak tanítványaim.

- Talán nekik is köszönhető, hogy hangversenye utolsó jegyeire licitáltak. Tud ön erről?

- Nem az én hibám… Biztos azt hitték, jól játszom. Magyarországon nehéz fellépnem. Ismerem a zongorista hagyományokat: Dohnányitól, Weinertől a kedvencemen, Fischer Annie-n át a középnemzedékig, Kocsisig, Schiffig… Osztályon felüli hagyomány.

- Beszéljen a tanítványairól!

- Erről vagyok híres. Most, hogy szomorú évfordulóhoz közeledünk – 75 éves leszek –, tanítványaim Moszkvában „hommage”-koncerttel lepnek meg. Előttem van egy ünnepi kiadvány szintén erre az alkalomra (mutatja) itt van benne nagyanyám, aki fiatalon tehetséges zongorista volt, Berlinben tanult. Ő hozott közel a zenéhez, mindenfélét játszott nekem. Aztán akikkel találkoztam, Barbirolli, Gilelsz, Anasztaszija Virszaladze – ő is legendás tanár volt Tbilisziben, az első tanárom. A koncerten fellép Borisz Bloch, Arkagyij Volodosz, Eldar Nyebolszin, Dmitrij Alekszejev, a lányom, Jelena Baskirova, Jonathan Gilád, Gulyás Márta, Nyikolaj Gyemigyenkó. A Piano Magazinban is megjelent a fotóm a híres tanárok közt. Évek óta többet tanítok, mint játszom – régen 50-50% volt az arány.

- Kik voltak a tanárai?

- Két igazi nagy tanárom volt. Az első Péterváron Anna Jeszipova, a 19-20. század fordulójának első igazán jelentős zongoraművésznője. A híres Lesetickij asszisztense volt. Hét évig tanultam nála, többek között billentést és technikát. Lesetickij Czerny tanítványa volt, ő meg Beethovené. Nem rossz pedigré, ugye? A másik nagy tanárom Moszkvában Alekszander Goldenweiser volt. Ő is a nagy zongoristanemzedék tagja, együtt tanult Rahmanyinovval, a Medtner–Szkrjabin generáció tagja. Híd volt a régi oroszok és a szovjet művészek közt. (Mellesleg akiknek a koncertje igazán tetszett, mind oroszok…) De baráti szálak fűztek Neuhaushoz, Richter és mások tanárához is. Az embernek az egész világot az utolsó percig tanulnia kell, különben vége.

- Rengeteg versenygyőztes tanítványa van, sokat zsűriz. Mi a véleménye a versenyekről?

- Szomorú szükségszerűség. Ma a tizenöt évesek jobban játszanak, mint Gilelsz – pianisztikus értelemben. A jó zongorista jó zenész, nem feltétlenül jó versenyző. Van pár művész, aki egyáltalán nem alkalmas versenyzésre. Viszont a piac olyan, hogy az ötven év alatt, amióta tanítok, összesen két nagyon tehetséges tanítványom futott be nemzetközi karriert versenygyőzelem nélkül. A világon nincs tíz olyan művész, aki megúszta volna a versenyzést. Manapság a zongorázás sportjellegű része dominál. Remélem, eljön az idő, amikor a szellemiekre lesz nagyobb igény.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki jó zongorista legyen?

- Tehetség. De ez csak az egyik fele, mert ez Istentől és a szülőktől jön. Nem lustálkodhatsz, míg száz százalékig meg nem valósítottad, amit akartál. Ha csak 50 vagy 70%-ig: az semmi. Nézzük például Gulyás Mártát. Igazán senki sem jósolta volna meg, hogy ekkora művész és ilyen nagyszerű tanár válik belőle. Már több mint három éve dolgoztam vele, amikor egyszer azt mondtam neki: „belőled tényleg ismert zongorista lesz”. Mert ő az az egyéniség, aki mindent megvalósít, amire képes, maximálisan.

- Kik ma a jó zongoristák?

- Mi az, hogy jó? Igazán sokan vannak, de én most csak pár nevet említenék. Elsőként Szokolovot. Néhány dolgot hihetetlenül játszik. Igaz, van pár dolog, amit nem értem, minek tűz műsorra. De nagyon tisztelem, mert amit csinál, az eredeti. A másik egy igazi antihős, Mihail Pletnyov. Számomra játéka nem természetes, nem elég meleg és humánus, de nagyon izgalmas. Persze itt vannak például a magyarok: Kocsis, Schiff, Ránki. Ránki egyre jobb, fiatalon is színvonalasan játszott, de most megtalálta a maga útját. Aztán szeretem még Radu Luput, aki nem mindig játszik jól, de ha igen, akkor egyike a legjobbaknak. Ezeknél az érzékeny, nagy fantáziájú embereknél tipikus, hogy képesek nagyokat tévedni is.

- Van ma nagy zongoristageneráció? Lesz holnap?

- Magyarországon nem olyan rossz a helyzet, mint másutt. A mai közönségnek általában kevés, hogy valaki jó: show-t, cirkuszt is visznek bele. Vegyük például Lang Langot. Jó zongorista, de nem olyan, mint akiket említettem. Vagy nézzük a fiatalokat. Kocsis is nagy megelégedéssel hallotta mesterkurzuson játszani egyik nagyon tehetséges tanítványomat, aki csak tizenhat éves. Húsz: az már sok, akkor már öregnek számít… Márpedig ha az ember igazi nagy művész akar lenni, azt ki kell várni. Ez a tanulás időszaka. Aki viszont ilyen tehetséges, díjakat nyer, sokfelé játszik, annak nincs ideje igazán kifejlődni. Nincs idő elmélyülni.

- Mikor hallhatjuk önt Magyarországon legközelebb?

- Le akarok állni a koncertezéssel. A pedagógiai munkám nem hagy időt. A Comói-tónál tizenöt éve működik egy akadémia, ahol professzor vagyok. Akik odajárnak, már nem diákok: fiatal zenészek, akik továbbtanulnak. Budapestről ode utazom, aztán Madridban tanítok, majd van egy koncertem, ismét Madrid, utána mesterkurzus Detmoldban, aztán zsűrizek Moszkvában a Csajkovszkij-versenyen. Túl sok. Valamiről lassan le kell mondanom.

a9ca9ee5-4754-42b3-97f8-1dd5fe4b0510

NÉVJEGY

Korunk egyik legkiválóbb zongoraművésze 1931. november 1-jén született a grúziai Tbilisziben. Anastasia Virsaladzénél kezdett zenét tanulni, majd a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Alexander Goldenveizer növendéke lett. 1955-ben megnyerte a párizsi Marguerite Long Nemzetközi Zongoraverseny nagydíját, majd 1957-ben kezdett tanítani a konzervatóriumban, miközben szólistaként kiemelkedő nemzetközi karrier vette kezdetét. Olyan nagyszerű együttesekkel játszott, mint a Chicagói, a San Franciscói és a Bécsi Szimfonikusok, a Lipcsei Gewandhaus Zenekar, az Izraeli Filharmonikusok, olyan karmesterekkel dolgozott, mint Széll György, Sir John Barbirolli, Kurt Masur, Daniel Barenboim, Vladimir Ashkenazy vagy Zubin Mehta. 1980-tól nyolc évig csendesebb volt nemzetközi pályafutása, mert a szovjet hatóságok nem engedték nyugatra utazni, viszont azóta is világszerte ad koncerteket. Fellépései mellett a tanításnak szentel sok időt, a madridi Isaac Albeniz Alapítvány tanára, de más országokban is tart mesterkurzusokat a salzburgi Mozarteumtól az amerikai Oberlinig.

Hobbi: igazán nincs időm. Régen olvastam, ma csak újságot. Szeretem a jó drámai színházat, de Moszkvában három napot töltök havonta. Igazi hobbim: az élet. Egy ideje elfogadok mindent, ami velem történik. Negatívumok nélkül nem érezném a pozitívumokat. Ez a dualizmus az élet – szerencsére szeretem az életnek ezt a menetét.
Kedvenc könyv: Sok van. Kundera vagy az orosz női írók.
Kedvenc ország: Grúziában születtem, Oroszország a hazám, Spanyolország a második otthonom.