Erzsébet

Mr. Sokoldalú - Egy kiteljesedő pálya újabb állomása

2007.05.16. 00:00

Programkereső

A zenei specializáció korában, amikor a zongorista többnyire zongorázik, a zeneszerző komponál, a karmester zenekart irányít, az énekes énekel, a zenetudós kutat, már-már úgy tűnik, hogy örökre búcsút kell vennünk az univerzális zenei tehetségektől.
ad037b5a-1cc9-41d7-b8dc-7f36e37acd04

Azoktól, akik virtuóz módon játszanak valamilyen hangszeren, magas színvonalon komponálnak, tanítanak, zenekart vezetnek, s nem koncentrálnak egyetlen stílusra vagy műfajra, sok-sok területen próbálják ki magukat. Manapság nincsenek Bachok, Mozartok, Lisztek, s ha néha-néha feltűnik egy sokoldalú zenész, tevékenységét legtöbbször gyanakvással szemléljük. Markus Stockhausen a ritka kivételek egyike; végignézve eddigi pályáján két dolog szembetűnő. Egyfelől kevés esélye volt arra, hogy ne zenész legyen, másfelől viszont ezt az eleve elrendeltnek tetsző pályát rendkívül tudatosan építette fel.

Markus Stockhausen a 20. századi zene egyik legimpulzívabb, legnagyobb hatású zeneszerzőjének fiaként 1957. május 2-án született Kölnben. Hihetetlennek tűnik, hogy a még mindig kamaszos külsejű, törékeny testalkatú trombitás immár 50 éves! A nyilvános szerepléssel nem várt sokáig: még csak négy éves volt, amikor édesapja, Karlheinz Stockhausen egyik színházi darabjában (Originale) színpadra állt. Miként testvérei, ő is korán kezdte zenei tanulmányait, hat évesen zongorázni, majd tizenkét évesen trombitálni kezdett. Együtt végezte jazz és klasszikus tanulmányait, 1974-től pedig szoros együttműködésben dolgozott apjával. Az idősebb Stockhausen az ifjú Stockhausen elképesztő technikai készségeire szabta darabjainak nem kevésbé elképesztő trombitaszólamait; Markus még húsz éves sem volt, amikor bemutatta a Siriust (1976), s ő játszotta a Licht című „opera”-ciklus nehezen felülmúlható szólóit (Donnerstag, 1978-80; Samstag, 1981-1984; Dienstag, 1989-1992). A kortárs zenében szerzett tapasztalat egyenes következményeként Markus a trombitajáték egészen új lehetőségeivel találkozott, majd maga is új játéklehetőségek kifejlesztőjévé vált, s ezzel párhuzamosan természetesen számos zeneszerzőt is inspirált, köztük Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert. Utóbbi egy egészen különleges trombitaversenyt is komponált (Jetstream) Markus számára, a darabot néhány éve a szerző vezénylete mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége is hallhatta.

Mindeközben Markus teljes erőbedobással építette jazzkarrierjét. Számos formációban (Key, Rainer Brüninghaus Group, Kairos, Aparis) muzsikált, izgalmas projektekben vett részt, Simon nevű testvérével megalapította a Possible Worlds nevű formációt. Partnerei felsorolása helyett – hazabeszélve – csak egyet emelünk ki, a gitáros Snétberger Ferencet. A közösen végzett munkának (mint amilyen például a For my People volt) köszönhető, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Markus egymásra talált, s ennek az együttműködésnek a gyümölcse, hogy világpremierként hallhatja a magyar közönség Markus Stockhausen új kompozícióját (Szimbiózis trombitára és basszetkürtre), valamint magyarországi premierként egy trombitaversenyét (Ascent and Pause).

Az utóbbi időben mind gyakrabban lép közönség elé saját koncertdarabokkal, előadóművészi, jazzmuzsikusi tevékenységét negyvenes éveiben egészítette (illetve teljesítette) ki a komponálással. Eddig bemutatott munkái között a trombitás művek mellett több vokális darabot és sajátos, jazzegyüttest (triót, big bandet) és klasszikus zenekart kombináló kompozíciót (pl. Modules, Choral, Sehnsucht) találunk. Külön kell szólni az utóbbi években kibontakozó, Markus Stockhausen és Tara Bouman duójára (Moving Sounds) építő produkciók zeneszerzői hozadékáról. Bouman (Markus ifjú holland felesége) elsőrangú klarinét, basszusklarinét és basszetkürt játékos. Játéka számos komponistát inspirált (Ligetit, Knussent, George Benjamint), és maga Markus is írt művet számára. Vallomással is felérő darabjai, a basszetkürtre komponált Tara vagy a kamaraegyüttesre és basszetkürtre írt Portrait for Tara komoly nemzetközi visszhangot váltott ki. A Budapesten bemutatásra kerülő „kettősverseny” pedig az első olyan kompozíciója, melyben saját hangszere, a trombita mellett a basszetkürt kap kiemelt szerepet. Együttes játékuk az egymásrautaltságra (miként a cím is jelzi: szimbiózisra) épül.

Vajon a szólókarrier (Markus Stockhausen Phoenix című programjával a szó klasszikus értelmében is szólózik, effekt-szintetizátorral kombinálva ad trombitakoncerteket), a jazz és a komponálás mellé mikor veszi fel Markus a karmesterkedést, kérdezheti a „rosszmájú” olvasó. Már felvette. Egyik legújabb kísérletében (Synergia) nagyegyüttest vezényel, a végeredmény pedig vérbeli, improvizált muzsika. Mind az Ascent and Pause, mind a Szimbiózis trombitára és basszetkürtre tartalmaz improvizált szakaszokat: a budapesti koncert egyik legizgalmasabb pillanatai valószínűleg éppen azok lesznek, amikor Stockhausen szólistaként és karmesterként improvizációra kéri majd fel a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekart.

(2007. május 18. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest); A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje;Britten: Simple symphony; M. Stockhausen: Ascent and Pause for trumpet and orchestra (magyarországi bemutató); Britten: Változatok egy Frank Bridge témára; M. Stockhausen: Symbiosis for trumpet and basset horn (ősbemutató); km.: Markus Stockhausen (trombita), Tara Bouman (basszusklarinét); hangversenymester: Rolla János)