Friderika

Megdőlt (Tetr)Averzió

2007.05.18. 00:00

Programkereső

Amikor általános iskola alsóban egy növendékkoncerten Robika az Örömódát adta elő fuvolán, úgy éreztem: e hangszer legfőbb erénye az, hogy képes híven utánozni a mozdonysípot.

A hangszerrel kapcsolatos averzióm később valamelyest csökkent, de mivel mostanában ritkán jutok el hangversenyre nem töltött el osztatlan lelkesedéssel, hogy kritikusként épp egy ilyen átirategyveleget kell meghallgatnom. Gondoltam, majd jól megírom, és dörzsölgettem a kezeimet, bosszúszomjasan.

Számomra az is kétes ajánlat, hogy négy fuvola már majdnem úgy szól, mint egy orgona. Annál rosszabb. Mindannyiunknak vannak hasonló gyengeségei, legfeljebb nem mindenki vallja be – én vállalom: az orgonát igazán csak a kertben vagy a vázában szeretem. Az átiratokat meg még ott sem.

Aztán elkezdődött a koncert, egy Bach Prelúdiummal és fúgával. Az orgonahangzás megvolt, a ráhangolódást Mozart zenélőórára írott Andantéja hozta meg igazán (talán, mert sosem hallottam még zenélőórát). Azt már az elején konstatáltam: ez a négy fiatal fuvolista képes elfeledtetni a mozdonysípot. Kezdetben Ittzés Gergely abszolút főszereplő volt, olyan értelemben is, hogy akkor is őt hallottam, amikor – pl. a fúgában – nem nála volt a "labda". Később dinamikailag is sokkal árnyaltabb lett a játéka. Bámulatos technikája mellett hadd emeljem ki a nagyobbára mellékszerepekhez jutó Balog Evelin játékát: ő még azt is képes elfeledtetni, hogy a fuvola fúvós hangszer. Hangjának meleg tónusa az együttes hangzását szépen színezi, ugyanakkor, ha ő játszik rajta, még az altfuvola sem tűnik el. Mendelssohn Scherzójánál már jókedvűen adhattam át magam a laza műélvezetnek – közben arra gondoltam: ez a recept. A fuvolisták úgyis szeretnek szépelegni, hol sietnek, hol pedig belefeledkeznek egy-egy szép dallamba – ám ha négyen egymásra vannak utalva, akkor nincs mese: nem marad más, csak a precíz játék. Ebben a kamarazenében mindenki főszereplő és mindenki kíséret – ha ezek a zenészek egyszer arra vetemednek, hogy zenekarban játsszanak, a karmester kezet csókolhat Ittzés Gergelynek.

Promenádkoncert, gondoltam mosolyogva. Hiányzik nálunk ez a műfaj, az ehhez szükséges helyszínek (pl. a promenádok). Ebbe a műfajba belefér a műfaji sokarcúság. Az ilyen hangverseny persze nem tévesztendő össze a haknival. Az est "sztárvendége", ahogy az angolos humorral konferáló együttesvezető bejelentette, Kelemen Barnabás volt. Először egy Paganini-capricciót adott elő egyedül – Ittzés Gergely pedig fuvolán egy másikat. Nem szükséges ecsetelni Kelemen Barnabás technikai tudását, nekem mégis a fuvolista produkciója tetszett jobban: nemcsak azért, mert a két szólam fuvolán nagyobb truváj, mint hegedűn, hanem mert nála sokkal kevésbé kellett éreznem (sőt látnom), hogy nehéz, amit csinál. A hegedűs játéka a Vivaldi-tételben sem nyűgözött le annyira, amennyire tán illenék: régi zenés hangszínen és vonókezeléssel indított, melybe olykor vibratót kevert, a dallamot hol így, hol úgy frazeálta, ugyanaz, ami előbb rövid volt, az ismétlésben vagy a visszatérésben hosszúvá vált.

És amikor a másik sztár, Szakcsi Lakatos Béla oldalán Ravel – improvizációval felvezetett – Blues-tételét adták elő, Szakcsi könnyedén, játékosan volt komoly, Kelemennél a sikeredett improvizáció után a bluesban nem volt elég a tartás. Ha az est kulcsszava a hangszerelés, őt én kihangszerelném a hasonló produkcióból. Szakcsi jobban ráérzett a promenádkoncert ízére. Richard Straussnak szentelt improvizációjából ismét levonhattuk a tanulságot: a fiatal Bartók mennyit tanult a német szerzőtől. Helyenként az volt az érzésem, egy általam nem ismert Bartók-opuszt hallok a Három burlesque és a Mandarin környékéről. Szakcsi improvizációja kerek volt, érdekes volt – de nem volt sem hivalkodó, sem terjengős. Hasonlóan kultúráltan, örömmel muzsikált a három brazil átiratban is. A Tico-tica fergeteges szellemessége, önfeledt virtuozitása után úgy éreztük, vége a műsor hivatalos részének – ekkor már nem voltunk meglepve, hogy a fuvolisták pengetnek vagy épp dobolnak, a meghökkenésen az est egyik csúcsteljesítményénél, a Pizzicato-polkánál túlestünk –, de nem: Mower Kitalációi ismét visszavezettek bennünket a komolyabb vizekre. E mű az est szintézisét hozta, kezdetben Bachot, később a jazzt idézte, mindeközben vállaltan kortárs muzsikát hallhattunk – és élvezhettünk. Lám, ilyen is van.

069dab78-6358-4024-a70c-c84bfab65063

Ittzés Gergely tud valamit. Nem arról beszélek, hogy fuvolájával (pikolójával) mit művel – talán a műsor felépítésének köszönhető, hogy állunk egyre lejjebb esett. De nem csak ezen múlik, hogy egyre jobban magával ragadott: a különféle stílusokban mindinkább kiderült, mekkora hangszeres és hangszerelői, együttesvezetői tudás áll amögött, amit a figyelmetlen szemlélő egyszerű, könnyed, jókedvből odavetett hülyéskedésnek láthat. Az pedig mind a négy művészt dicséri, hogy csak eleinte fogtuk a fizikára, interferenciákra és egyéb akusztikai nyalánkságokra a hangzást – a másfél óra alatt nyilvánvalóvá vált: mindez szándékos, nem azért vélünk kürtöt, fagottot, bőgőt vagy dobot hallani, mert élénk a fantáziánk. Nem, itt semmi sem véletlen – mégis spontánnak hat.

A ráadás Ragtime aztán ismét meghozta a promenádhangulatot. Az egész est mégis jóval többet adott, mint egy promenádkoncert. Kellemes szórakozást, kikapcsolódást, játékot. Bevezetést (és elmélyülést!) komolyzenei koncerten ritkábban hallható műfajokba. És számos tanulságot: hogy a legmegrögzöttebb előítéleteket is szétzúzhatja egy jó koncert. Hogy bármit lehet csinálni – csak zseniálisnak kell lenni, mint a TeTraVERSI. Hogy ha valaki hitelesen adja önmagát, mint Ittzés Gergely a konferálás közben, akkor az se baj, ha nem "korszerű". Mindezért személy szerint is hálás vagyok az előadóknak.

Ám van itt más tanulság is. Hogy kevés zseniális, szívből jövő játékkal elbűvölni a közönséget. Ugyanis csak azt lehet meggyőzni, aki ott van. Ezzel a Pizzicato-polkával a hetvenes években Ki mit tudot lehetett volna nyerni, milliók közönségszavazatával, a Tico-tica vagy a Mendelssohn pedig nagy külföldi hangversenytermekben is tetszést aratna. Adott tehát négy fiatal, lelkes, profi és elkötelezett zenész, illetve zenészegyüttes, melynek egyetlen dologra van szüksége: hogy menedzseljék őket.

(2007. május 15. 19:30 MTA Díszterem (Budapest) - A TeTraVERSI Fuvolanégyes koncertje; Purcell: Fantázia; Mozart: F-dúr andante; Mendelssohn: Szentivánéji álom - Scherzo; Paganini: Capriccio (hegedű szóló); Capriccio (fuvola szóló); Strauss: Pizzicato polka; Vivaldi: A négy évszak - Tél; Ravel: Blues a Szonátából; Ellington: Sophisticated Lady; Mower: Fictions; Brazil dallamok; tagjai: Nagy Katalin, Ittzés Gergely, Paczolay Judit, Balog Evelin (fuvola); km.: Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Kelemen Barnabás (hegedű)