Jenő

Weiner Leó zongoraművei lemezen

2007.05.19. 00:00

Programkereső

Weiner Leó (1885–1960) a 20. század legendás zenepedagógusaként él a köztudatban, akinek zeneakadémiai osztályából olyan világhírű muzsikusok kerültek ki, mint Solti György, Doráti Antal vagy Kurtág György. Weiner Leó, a zeneszerző azonban máig háttérben maradt: Rókatáncát, esetleg "Csongor és Tünde" kísérőzenéjét ismeri a zenebarát.
b63368ac-ab19-4242-855d-c33e85ccbd34

Pedig az 1900-as évek elején Weiner pályája együtt indult Kodály Zoltánéval és Bartók Béláéval, s nem tartották kisebb tehetségnek, mint később nemzetközi hírűvé vált kortársait. Bár zenekari műveinek nagy része, összes vonósnégyese és valamennyi hegedűre és zongorára írott műve éppen a Hungarotonnál jelent meg – a Miskolci Szimfonikus Zenekar, az Auer Vonósnégyes, illetve Szabadi Vilmos és Gulyás Márta előadásában –, zongoraművei szinte ismeretlen alkotásoknak számítanak napjainkban. Ezért is különleges vállalkozás Kassai István Weiner zongoraműveiből készített sorozata, amelynek befejező, negyedik darabja nemrég jelent meg, szintén a magyar lemezkiadó gondozásában. Ennek kapcsán beszélgettünk a művésszel.

- Honnan jött az ötlet, hogy lemezre vegye Weiner Leó összes zongoraművét?

- Mindig érdekeltek az olyan zeneszerzők, akik ismertek is meg nem is. A nyolcvanas években a svájci-amerikai zeneszerző, Ernest Bloch zongoraműveit vettem fel, aztán következett Erkel Ferenc és Mosonyi Mihály, majd Robert Volkmann (ezt Prunyi Ilonával közösen jegyezzük), most pedig Weiner Leó. Ők mind olyan zeneszerzők, akik elsősorban nem zongoraműveikről híresek, viszont kétségtelenül nagy alkotóművészek voltak – ezért tartom figyelemre érdemesnek életművük elhanyagolt részét is. Ezen felvételek elkészítésével régi terveim váltak valóra, mert rám különösen igaz: az ember egész életében azt csinálja, amit huszonéves korában kitalált.

- Mi alapján osztotta el a műveket a négy lemezre?

- Az elrendezést részben Weiner zeneszerzői korszakai, részben pedig a művek jellege határozta meg. Az első lemezen szerepel a Magyar parasztdalok sorozat, ami Weiner második zeneszerzői korszakának a gerincét jelenti. A második korongon a fiatalkori művek kaptak helyet; ezek az érett romantika jegyében íródtak szecessziósan gazdag, s népies elemeket sem nélkülöző eszköztárral. A harmadik lemezen nagyrészt gyermekeknek készült kompozíciók hallhatók, a negyedik korongra pedig annak a híres Szerenádnak a zongoraátirata is rákerült, amellyel a zeneszerző 1906-ban bemutatkozott a nagyközönség előtt. (Ezzel a művel négy díjat is elnyert a Zeneakadémia zeneszerző versenyén!) Mellé felvettem az 1. vonósnégyes négykezes átiratát, amelyről szintén nem értem, miért rekedt kívül a koncertrepertoáron.

- Mi hallható még az összkiadás negyedik lemezén?

- Weiner egyik legismertebb alkotásából, a Csongor és Tündéből hallható két tétel, valamint a Toldi szimfonikus költemény egyes részeinek zongoraátirata. Utóbbi mű azért is különleges, mert Weiner az első Kossuth-díja (1950) után írta, de mire bemutatták, változott a politikai helyzet, ennek következtében a kritika szabályosan ledorongolta. A művet elfelejtették, és máig sem vették elő. 1959-ben azonban az Irodalmi Színpadon előadták a Toldi eposzt, s Weiner ehhez az előadáshoz készített egy kivonatot a szimfonikus költeményből, illusztráló zene gyanánt. Ennek a kottáját a Zeneakadémia Weiner-hagyatékában őrzik.

- Ezek szerint ön kutatómunkát is végzett a felvételek mellett?

- Zenetörténész és előadóművész ideális együttműködéséről beszélhetek, ugyanis Berlász Melinda, a legtekintélyesebb hazai Weiner-szakértő kutatta fel az összkiadás számára a kéziratokat és a műveket (ő írta a lemezekhez a kísérőfüzeteket is). Komoly munkát végzett a Zeneműkiadó munkatársa, Szávai Magda is, aki a műjegyzéket állította össze. A munka során viszont én is felfedeztem egy zongoraciklust, amelyet korábban nem tartott számon a zenetudomány.

- Melyik ez a mű?

- Az Öt kis zongoradarab, amelyre egy pedagógiai műben leltem rá. Reschofsky Sándor, aki Bartók, Kodály és Weiner kortársa volt, Bartókkal közösen írt egy zongoraiskolát, és ezt kiegészítendő állította össze 1948-ban a "Kilenc szerző negyvennégy zongoradarabja" című kiadványt. Ebben jelent meg Weiner öt miniatűrje.

- Korábban volt róla szó, hogy négykezes, illetve két zongorára írt műveket is játszik. Viszont nem említett másik művészt, aki közreműködne ezekben a produkciókban…

- A kétzongorás, illetve négykezes műfaj több évi, sőt, évtizedes közös munkát, egymáshoz csiszolódást igényel két ember között. Erre manapság már inkább csak házastársaknak, vagy testvéreknek van alkalmuk, ezért – kizárólag művészi okokból – úgy döntöttem, hogy a technikát segítségül hívom, és egyedül játszom fel ezeket a kompozíciókat. Annyiban könnyebb dolgom, hogy – természetszerűleg – nincsenek felfogásbeli különbségek, s a billentés is egységes. Nehézsége, hogy mindkét szólamot nagyon meg kell tanulni. És szükséges hozzá egy elkötelezett stáb, amelynek tagjai vállalják az ezzel járó többletmunkát. Ugyanakkor nagy gondot fordítottam arra, hogy a playback technikából rendszerint fakadó hibák – a ritmusban túl szabályos játék, vagy az esetlegesen mesterkélt előadás egy-egy jellegzetessége – messze elkerüljék a produkciót.