Emma

Spekuláció helyett

2007.05.31. 00:00

Programkereső

A Magyar Telecom Szimfonikus Zenekar egy ideje az érdeklődés homlokterében áll. Mindenféle hírek röppennek fel, amelyek jelentős része – szerencsére – rémhírnek bizonyult. Szerkesztőségünk feltett szándéka, hogy korrekt és biztos információval szolgáljon. Ezért határoztuk el: a júniusi számban a zenekar zeneigazgatói pályázatának győztesével készítünk interjút. Május 9. óta tudjuk: az interjú alanya Keller András. Mesterházi Gábor beszélgetett vele.

- Ön szerint mivel nyert a pályázata?

- Ezt nem az én tisztem eldönteni. Igyekeztem tisztességesen és világosan megírni. Egy lényeges szakmai pontja van a pályázatomnak – ami részemről semmiféle gazdasági összefüggésben nem áll a jelenlegi helyzettel. Ezt a zenekart jól ismerem, nagyon sok koncertjüket hallgattam éveken keresztül, de más zenekarokra is igaz, hogy a zenekarépítésnél érdemes jelentős munkát fektetni a bécsi klasszikus szerzőkkel való foglalkozásra. A folyamatos jó eredményekhez ez kell. Ráadásul ez a zenekar ezt a repertoárt az elmúlt jó néhány évben háttérbe szorította – ami mögé semmiféle szakmai érv nem állítható; ezekkel a szerzőkkel foglalkozni kell. Sosem mondtam azt, hogy csak bécsi klasszikával kellene foglalkozni, de a következő szezonban erre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, s a remélt fejlődés meglétekor egyensúlyt fenntartani a repertoárban. Akkor is ezt mondanám, ha a Magyar Telecom Zenekar a világ legjobban fizetett, kétszáz tagú együttese lenne.

- Simon Rattle is azt állította, nagyon jót tesz például egy Haydn-lemezfelvétel egy zenekarnak.

- Nemcsak jót tesz: a legnagyobb valóságos kihívás. Ha ebben fejlődik a zenekar, akkor jobb lesz például a romantikus repertoárban is. Van persze olyan hang, hogy ezekhez nem is kell karmester, így felmerülhet a kérdés, mire is van a karmester. Nem hiszem, hogy csak a taktírozás lenne a dolga. Elsődleges feladata közvetíteni a zenét, illetve segíteni a zenészeket a kommunikálásban. "Beszéltetni" a zenekart (zenei értelemben) – ez nemcsak a kézmozdulatokon múlik. Lényeg, hogy egy zenész a személyiségén keresztül próbálja a zenét ábrázolni.

- Zenei tanfolyamot, továbbképzést is jelentene ez?

- Igen. A dallamokkal, a zene belső mozgásaival, az összhangzattal érdemes foglalkozni. Egy másfajta szellemi közelítést kívánok bevezetni: hogy minden egyes zenész személyes felelősséggel viseltessék a hangok iránt. Ez azt is jelenti, hogy mindenki művészi kreativitására is számítok. Nem helyes, ha a karmester úgy irányít, hogy elfojtja a zenészeit. Én alkotó kapcsolatot szeretnék megteremteni. Mindeközben a magam gondolatait fejezném ki – eddig is, minden formációban az érdekelt, a magam gondolatai hogyan találkoznak a partnereim elgondolásaival, hogyan tudnak egymással társulni. Én a kamarazenéből jövök, mindent azon keresztül látok-hallok. A jó zenekari játék is a kamarazenélésen alapul. És ez semmilyen tekintetben sem függ a zenekar létszámától.

- A zeneigazgatóság elsősorban tehát azt jelenti, hogy Ön lesz a vezető karmester?

- Ennél sokkal többet jelent. Én nem önmagamat akarom megvalósítani. Egyszerűen szeretnék nehéz körülmények között egy jobb zenekart létrehozni. De nem óhajtom a magam személyét előtérbe helyezni. Szeretnék persze kellő számú koncertet dirigálni, de sokkal fontosabb, hogy olyan zenészeket hívnék meg (szólistákat és karmestereket), akiktől sokat tanulhat az együttes. Tehát a szerepemet komplex művészi felelősségben határozom meg. Az a célom, hogy a zenekar presztízsét és színvonalát is megemeljem.

- Hol látja a Telecom Zenekar helyét a magyar zenei életben?

- Morálisan nem nagyon jó helyen. Nem az én tisztem arról beszélni, miért van ez így. Én egy bizonyos helyzetben kerültem ehhez a zenekarhoz. Nagyon sok jó koncertet is hallottam az együttestől, de az elvárható egyenletes magas színvonalat az utóbbi időben kevésbé sikerül produkálni. És ez mégiscsak a zenészeken múlik. Bármire lehet hivatkozni, de soha senki nem tiltotta meg egy zenésznek, hogy ne dolgozzon. Látható egy negatív tendencia: ebből sok minden a zenészek hibáján kívül szivárgott be a zenekar életébe. Remélem, hogy meg tudom fordítani e folyamatot. A tartós bizonytalanság szét tudja zilálni a társulatot, ilyenkor nehéz a művészetre koncentrálni.

- Tervez személyi változásokat?

- Nem tartom szerencsésnek a belső próbajátékokat. Igyekezni fogok a próbák folyamán felmérni mindenkinek a szakmai állapotát. Nekem semmi közöm ahhoz, hogy a fő támogató 150 millióval csökkentette a zenekar támogatását – ez egy nehéz helyzet, egyelőre nem láttam számokat, nem tudom pontosan, mik a lehetőségek. De ez nem is az én területem: nekem művészeti kérdésekkel kell foglalkoznom. Ugyanakkor őrült az a zeneigazgató, aki elenged egy jó zenészt – mindannyiunknak meg kell találnunk egy olyan formát ebben a helyzetben, amely kölcsönösen megfelel. Nem vagyok a státuszok híve: a zenekar ugyanis hierarchikus felépítmény. Nincs egyenlőség. Azokat a zenészeket, akik a legtöbb felelősséget vállalják, ennek megfelelően kell megfizetni. Nem szeretném lebecsülni a kisebb szerepet vállaló zenészeket, de tudni kell, hogy vannak olyanok, akik többet tesznek, többet viszik a bőrüket a vásárra. A státuszrendszer ezt nem teszi lehetővé. Morálisan és szakmailag is hátrányos: bebetonozott embereket jelent, ami nem használ a művészetnek. Mindenkinek kockázatot kell vállalnia. Azt gondolom, senkinek sem jár koncert vagy állás – ki lehet küzdeni munkával, tudással. Véleményem szerint az a helyes, ha lejáró és megújítható szerződések vannak – az enyém is ilyen. Ezért mindenkinek dolgoznia kell. Hegedűsként én sem kaptam soha egyetlen koncertet sem pusztán azért, mert ebből diplomám van. Mindent, amit elértem, önmagamnak, a munkámnak, a tehetségemnek köszönhetek.

- Tehát ha nem is Ön a foglalkoztató, meglesz a beleszólása a személyi kérdésekbe?

- Ha valami gazdasági okokból nem kivitelezhető, azon én nem tudok változtatni, de meg fogok vizsgáltatni minden lehetőséget. Ugyanakkor a zenekar nem szociális, hanem minőségorientált művészeti intézmény, zenei közösség.

- Mennyire ismeri az együttest?

- Koncertlátogatóként jól ismerem, illetve számos zenésszel dolgoztam együtt. A többieket is meg fogom ismerni.

- Mennyi időt szab magának?

- Egy-két hónap kell, hogy megismerjük egymást. Ugyanakkor én zenélni akarok, zenével foglalkozni, nem csendőrnek jövök ide, nem is hóhérnak. Rettentően taszít, amikor vészhelyzetként állítják be az efféle változást. Én zenészként szeretném megismerni a tagokat, egy folyamat kezdeteként.

- Mennyire kell foglalkozni azzal, hogy létezik a negatív suttogó propaganda?

- Azt kellene megérteni, hogy nekem semmi közöm ahhoz, ahogy a zenekar ebbe a nehéz helyzetbe került. Én természetesen megpróbálok segíteni. Számomra egyetlen cél van: a művészi színvonal emelése.

f932ea8e-5beb-45c2-b9bc-1c6c0d5d98ad

- Hol szeretné látni a zenekar helyét néhány év múlva?

- Szeretném a legjobbak között látni, és azt kívánom, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy ez a zenekar elvitathatatlan és fontos része a magyar kultúrának.

- Ki kell alakulnia a hazai zenekarok közt valamiféle szereposztásnak, specializálódásnak?

- Én csak a zenei megközelítésben szeretném, ha lenne ilyen. Az „éneklésben”, a zenei mondanivalóban, a szívből jövő játékban kell kitűnnünk. Abból tudok adni, ami nekem van – amiben például az én tanáraim (Kurtág, Rados, Végh Sándor, Kovács Dénes) nyomot hagytak rajtam, abból továbbadni valamit.

- Végh Sándor is jó bizonyíték arra, hogy mit tehet egy karmester például egy Mozart-divertimentóban.

- A karmester szerepe ugyanis nem az irányítás, hanem a szellemi sugárzás. Tudom, hogy nem lesz egyszerű az én feladatom sem: ez egy rögös út. Nem állítom, hogy egy csapásra minden zseniális lesz. Én csak azt kérem, mindenki legyen türelmes, hagyjanak nekem időt. Én türelmes vagyok, mindenkihez bizalommal fordulok – cserébe ugyanezt várom el mindenkitől.

- Most közelítsünk Keller András felől. Ön régóta szeretné kipróbálni magát zenekarvezetőként?

- Igen. Bár ez sosem választódott el bennem külön kategóriaként. Ha benne vagyok a zenében, mindegy, milyen eszközzel fejezem ki magam. Hegedűt tanultam, de – tudom, furcsán hangzik – azóta érzem úgy, hogy sokkal jobban zenélek, amióta el tudtam szakadni attól, hogy hegedülök. A zene nem hegedülés vagy zongorázás. A tanításomban is kifejezetten a zenei motívumokból próbálok kiindulni, melyek a növendékeknél fizikai mozdulatokként jelennek meg. Az elvárás tehát nem hangszeres, hanem zenei – ezt szeretném a zenekarnál is elérni. Eddig jók a tapasztalatok, az eredmények. Ez azt is jelenti, hogy ha valakinek él valamilyen zenei gondolat a fejében, az kellő munkával előbb-utóbb úgyis kifejezi úgy, ahogy kell.

- Lesz, amit fel kell adnia?

- Olyan életkorban vagyok, amikor nagyon sokat tudok dolgozni, és rájöttem, annál jobban érzem magam, minél többet dolgozom. Szeretnék mindenből megtartani valamennyit. Sohasem fogom a kvartettezést abbahagyni – számomra ez a legfontosabb táptalaj. Amiért felelősséget vállaltam, azt viselem is, tehát abból nem adhatok fel semennyit sem. Az ügynökségemmel a következő hetekben ülünk le, hogy megnézzük, mi fér bele. Ráadásul nekem kell kitalálnom a zenekar teljes következő szezonját, ami szinte lehetetlen. Ebben a pillanatban gyakorlatilag semmi sincs meg.

- Kap, kér ebben segítséget mástól?

- Biztos lesz szükségem segítségre, néhány fontosabb zenésszel már tárgyalok erről.

- Szükséges-e, hogy hangszeres zenészek előbb-utóbb kipróbálják a karmesterkedést (Kocsis, Schiff, Takács-Nagy Gábor)? Vagy ez magyar sajátosság?

- Nem magyar sajátosság. Az említettek olyan formátumú zenészek, akiknél ez szinte elkerülhetetlen volt. Én magamról csak azt tudom, hogy foglalkoznom kell a zenének ezzel a megnyilvánulási formájával is.

NÉVJEGY
Budapesten született 1960-ban. Hét évesen kezdett hegedülni, tizenkét évesen az Országos Zeneiskolai Hegedűversenyen első díjat szerzett, ugyanebben az évben második lett az Usti nad Orlici-i Nemzetközi Ifjúsági Hegedűversenyen. 1974-ben került a Zeneakadémiára Kurtág György, Rados Ferenc, Kovács Dénes, illetve a Salzburgi Mozarteum nyári akadémiáján Végh Sándor tanítványaként. 1983-ban a Hubay Hegedűverseny I. díját nyerte el, Ferencsik János meghívta az ÁHZ-be koncertmesternek. 1983-1991 között az Országos Filharmónia szólistája volt. Diplomáját 1984-ben szerezte. 1984-1991 között – 1986-ig az Állami Hangversenyzenekarral párhuzamosan – a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere volt. 1987-ben alapította a Keller Vonósnégyest, amellyel 1990-ben a világ két legfontosabb nemzetközi versenyét (Evian String Quartet Competition, Borciani String Quartet Competition) és különdíjait is megnyerte. A kvartett neves kiadókkal számos lemezfelvételt készített, amelyek a legrangosabb díjakat nyerték el (többek közt Deutsche Schallplattenpreis, Prix d’ Academy Charles Cros, Record Academy Award (Japán), MIDEM Classical Award, Diapason d’Or, Choc Music). Keller András világszerte tart mesterkurzusokat, illetve nemzetközi versenyek zsűrijében is szerepet vállal. Karmesterként 2003-ban debütált az Orchestra di Padova e Veneto élén. Rendszeresen együttműködik a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal, valamint a világhírű Kremerata Baltica zenekarral. 2005 óta szerkeszti és irányítja a Pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál zenei programjait. 2006-ban Várjon Dénessel elindította a Végh Sándor Zenei Esteket, és megalapította a Végh Filharmóniát.

Kedvenc hobbi: lemezgyűjtés
Kedvenc előadó: minden korszakomban kicsit változik. Ha valaki érdekel, igyekszem minél több felvételét megszerezni. Néhány név: Carlos Kleiber, Celibidache, Végh Sándor, Miles Davis, Sting. Jobban vonzódom a század első felének a muzsikusaihoz.
Kedvenc hegedűs: sokakat csodálok. Szigetit szeretem, mert nem az jut eszembe róla, hogy hegedül, hanem az, hogy beszél. Egyik kedvenc felvételem Bartók-Szigeti washingtoni koncertje – ez állandóan előjön az életemben.
Kedvenc vonósnégyes: Busch Kvartett, Végh Kvartett – és még sokan.
Kedvenc könyv: ha csak egyet mondok, másik százat sértek meg magamban.
Kedvenc ország: Magyarország. Örülnék, ha az emberek jobbak, jóindulatúbbak lennének, nem lennének ilyen szomorúak. Tizenöt évig éltem úgy, hogy nem ide kötött a munkám – de soha nem merült fel bennem, hogy innen elmenjek.