Cecília

Ötmillió forint Dévára

2007.06.06. 00:00

Programkereső

Több mint ötmillió forintnyi pénz és egyéb adomány (ruhák, könyvek, játékok, élelmiszer) gyűlt össze Szolnokon a dévai gyerekek javára.
28fd2a0c-fec1-404a-9ef7-007fc9fbe6b2

Mint, ahogy már korábban is hírt adtunk róla, Szolnokon Izaki Masahiro főzeneigazgató kezdeményezésére, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Tisza Táncegyüttes, a Jedlik Ányos Szikvízgyártók Egyesületének Lovagrendje és Jaczkó György görög katolikus parochus úr közreműködésével a múlt év decemberében kezdődött nagyszabású gyűjtő akció a dévai gyerekek javára. Az áprilisi jótékonysági nap és koncert bevétele, valamint a folyamatos gyűjtés eredményeképpen június 3-án vasárnap a szolnoki görög katolikus templomban került sor arra a ceremóniára, ahol Csaba testvér, a dévai gyerekek patrónusa átvehette az adományokról szóló dokumentumot. A bensőséges ünnepen részt vett Szalai Ferenc polgármester úr, a rendezvény fővédnöke is.