Cecília

Beethoven - új szemüvegen keresztül

2007.06.12. 00:00

Programkereső

Száva Gábor, Magyarország tiszteletbeli norvég konzulja megtisztelte lapunkat azzal, hogy Kjell Hillvegnek a norvég Aftenposten c. napilap 2007. június 8. számában megjelent Mikhail Pletnev és Schiff András CD-recenziójának magyar fordítását elküldte nekünk. Az alábbiakban a teljes cikket olvashatják.

Jaj! Semmi sem tud engem jobban provokálni mint Mozart A-dúr szonátájának első tétele Glenn Gould verziójában. Olyan lassan játssza, hogy az teljesen szétesik. Ha ehhez hozzáadom a híres-nevezetes éneklését vagy inkább - nyögését, teljesen kibírhatatlanná válik. Nemrég hallottam még egy példát arra, hogyan – szerintem – nem szabad Mozartot játszani. Mikhail Pletnev tavaly kiadott egy CD-t a DGG-nél, három szonátát és egy fantáziát játszik, és meghallgatása egyszerűen megerőltető teljesítmény. Pletnev úgy látszik elérkezett abba a stádiumba, hogy Mozartot unalmasnak tartja, ezért úgy érzi, új matériát kell öntsön bele. Ezt azzal akarja elérni, hogy furcsa megállásokat és szenvetlen tempó vátozásokat csinál. Az én fülemben, a klasszikus korszak zenéjének két legfontosabb alkotó része a vonal és a pulzus. Ezek az elemek úgyszólván teljesen hiányoznak Pletnevnél ez alkalommal. Az ilyen ötletektől az egész testem fáj!

Nagy követelményű feladat Annál nagyobb öröm beszámolni egy olyan újonnan megjelent CD-ről, amelyben vonal is van, meg pulzus is. Nem Mozartról van szó, hanem egy, az időbeli távolságot tekintve közeli kollegájáról: Ludwig van Beethovenről. Schiff András, a magyar zongorista, aki ma már egy veterán a pódiumon, minden zenész egyik legnagyobb feladatát vállalta magára: eljátszani Beethoven összes zongoraszonátáját. Olyan terv ez, amivel már sok kollegája próbálkozott az idők folyamán, több vagy kevesebb sikerrel. Nem lehet elvárni, hogy egy zongorista minden szonátában a legeslegjobb legyen, de Schiff teljesítménye olyan, hogy az ember vágyik arra, hogy a következő lemez is megjelenjen.

75883b07-4209-41ef-9ee8-a8b44d03bbfd

A CD az opus 26., 27. és 28. szonátákat tartalmazza, azaz köztük van a leghíresebb az összes közül, a "Mondschein" szonáta is. És ha az előző három igen magas színvonalú volt, akkor az, amit itt nyújt a művész, olyan egyedülállóan gyönyörű, hogy alig emlékszem párjára. Szóltam a pulzusról és a ritmusról és még sok minden másról is. Ez a sok minden más például a perfekt tempók megválasztása. Itt semmi sem rohan. Csodálatos nyugalmat érzünk, és mikor emellett egy egyedülállóan nüanszírozott billentést, élénk humort, csendes hangulatot és óriási formaérzéket is átélünk: voltaképpen nincs több kívánnivaló. És még ezen túl: teli van érdekes részletekkel.

Erre egy egész specifikus példa az opus 26. negyedik tételének bevezetése. Álljon oda, kedves hallgató, és figyelje a számlálót amikor eléri a 0,43-t. Ott van ugyanis három látszólag identikus futam. De Beethoven nem írt három egyforma "skálát". Mindig úgy éreztem, hogy ez egy olyan pont aminél a legjobbaknak is problémáik vannak. Schiffnek ez sikerül, perfekt tempóval, levegős frazeálási technikájával sikerül nem megbontani a pulzust. A zene természetes hajtóereje mindvégig jelen van. Remek teljesítmény! Egy másik áldott pillanat az elhanyagolt Esz-dur szonáta (op. 27 nr. 1.) néhány első perce. Figyeljünk csak oda, hogyan énekel a zongora!

A kód megoldása A legizgalmasabb pillanatokat mégis az agyonjátszott "Mondschein" szonáta nyújtja. A zene egy olyan rezonanciát nyer amely szinte orgonaszerűen hat. Hogyan csinálja ezt a művész? Valószínűleg úgy, hogy a jobb pedált félig nyomja le, ezáltal az összes tompító felemelkedik pont csak annyira a húrok fölé, hogy egy teljesen új hangaspektus nyílik meg. Ezt nevezem én újításnak, és ezt üzenem Gouldnak és Pletnevnek is. Schiff András ezzel, de facto, megoldotta számomra a "Beethoven-kódot".