Olivér

Nyár a Lánchídon

2007.06.13. 00:00

Programkereső

A nyár legforróbb hétvégéin Budapest egyik jelképének számító Lánchídon az autóforgalom átadja helyét a gyalogosoknak, babakocsiknak, görkorcsolyázóknak, bámészkodóknak. A június végétől augusztus közepéig tartó eseménysorban megtalálható a színház, a zene, de a kézművesek és az utcazenészek is teret kapnak.
dd0505b6-57c5-4dbf-9f53-09e7cf143dbe

Az idei Hídünnep (június 23.) a "Budapest tegnap és ma" alcímet viseli, ahol a szervezők megidézik Pest-Buda múlt századi látképét, vendégül látják Duna-menti szomszédaink táncegyütteseit és bemutatják az idei Budapest Fringe Fesztivál díjazottjait. A nap zárásaként este fellép a Brooklyn Funk Essential.

A Budapesti Búcsú (június 30.-július 1.) programja idén a színházművészet köré szerveződik. A színházi évad zárása alkalmából Budapest színházai, társulatai mutatkoznak be hosszabb-rövidebb műsoraikkal, ízelítőt adva jelenleg futó, vagy a következő évadban bemutatandó műsoraikból. A Budapesti Búcsú hagyományos záró programja július 1-jén a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje lesz Fischer Iván vezényletével. Idei programjukat a legnépszerűbb keringő-dallamokból állították össze.

A július 7-8-i hétvégén a Hagyományaink kerülnek középpontba. A két nap során a hazai népzenei és táncos élet, valamint a világzenei irányzatok kiemelkedő fellépőit gyűjtik egy csokorba, olyan "hungarikumokat", amelyek a turisták és a magyar látogatók körében is egyaránt érdeklődésre számíthatnak.

Július 14. és 15. között Kortársaink címmel előadóművészeket látnak vendégül, akik a különböző zenei stílusokat értékelik majd a magyar népzenétől kezdve az ír, kelta, francia, kolumbiai hagyományos dallamokon át, a klasszikus, jazz és az operett világáig.

A világzene július 21. és 22. között foglalja el a hidat a Világok zenéje című rendezvénysorozattal. A népzenei vagy egyéb tradicionális zenei alapokra épített jazzes, könnyűzenei elemekkel hangszerelt, vagy átdolgozott dallamokat játszó zenekarok és énekesek adnak egy-egy koncertet ebben a két napban. Helyet kapnak a Magyarországon élő nemzetiségek, különböző kultúrák és más népek (spanyol, török stb.) népszerű fellépőinek műsorai.

Július utolsó hétvégéjén az afro-amerikai zenei hagyományokra épülő, a világban rendkívüli népszerűségnek örvendő stílus hazai képviselőit hallhatják a Lánchídon, bemutatva a műfaj különböző irányzatait, Jazz Night & Day címmel.

A komolyzenei hétvégére augusztus 4. és 5. között kerül sor Komolyan és Könnyedén címmel, ahol a legtehetségesebb fiatal zenészeink mutatkoznak be, akik közül a legtöbben a Zeneakadémia már végzett vagy jelenlegi hallgatói.

Augusztus 11. és 12. között a 20. század legnépszerűbb tánczenei irányzatinak bemutatkozásával zárul – Tánczene címmel - az egész nyáron végigfutó rendezvénysorozat, ahol az utcai mutatványosok, utcazenészek minden hétvégén más-más meglepetéssel szolgálnak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: lesznek akrobaták és tűzzsonglőrök, buborékfúvók és sárkányeregetők, hangszerek bemutatója és portrérajzoló, körtemuzsikás és tangóharmonikás.

Demszky Gábor, a június 12-én tartott sajtótájékoztatón így fogalmazott: " Európa talán legszebb hídja igazán méltó arra, hogy a város legfontosabb nyári eseményeinek adjon helyszínt, hiszen annak idején éppen a Dunát átszelő első állandó híd felépülése volt a városegyesítés egyik legfontosabb gyakorlati feltétele. Nem véletlen, hogy 158 évvel ezelőtt, 1849. június 24-én született meg az a rendelet, amellyel Buda és Pest visszafoglalása után a felelős magyar kormány bejelentette a két város egyesítésének szándékát. A rendelet szövege azzal kezdődött, hogy megállapította, a Lánchíd felépítése teszi lehetővé a két város egyesítését.

A Nyár a Lánchídon fesztivál tehát egyfajta főhajtás Budapest történelmi öröksége: az első állandó híd megnyitása, a főváros egyesülése és a szabadság újbóli kivívása előtt. Ám a Főváros úgy gondolja, akkor leszünk igazán hűek a város hagyományaihoz, ha protokolláris ünneplés helyett a felszabadult hangulatra, a színvonalas kulturális és szórakoztató műsorokra, azaz egy vidám, nyárköszöntő mulatságra tesszük a fő hangsúlyt. Olyan felhőtlen szabadságünnepet akartunk megrendezni, ahol hétről hétre az egész család, a gyerekek és a felnőttek, budapestiek és vidékiek, ma magyarok és külföldiek egyaránt megtalálják az őket érdeklő programokat."