Huba

Az "első"

2007.07.19. 00:00

Programkereső

Az "első" különleges, izgalmas, titkokat rejtő. Van, mikor csalódás, de legtöbbször az ismeretlen megismerését és a folytatás ígéretét hordozza. Az idén július 13-án volt a Henry Wood Promenád-koncertek 113. szezonjának első hangversenye a londoni Royal Albert Hallban.

Nagy biztonsággal már jó előre meg lehetett tippelni az idei nyitóhangverseny programját. A BBC Szimfonikus Zenekara Jiri Belohlávek vezényletével bevezetésként William Walton Portsmouth Point című nyitányával üdvözölte a közönséget és – a BBC közvetítésének köszönhetően – a világ számos országát. E nyitány nyolcvan évvel ezelőtt, 1927-ben a szerző vezényletével hangzott el először a Promenád-koncertek történetében, abban az évben, mikortól a BBC elkezdte e hangversenysorozat közvetítését.

A szünet előtt Edward Elgar brit zeneszerző születésének 150. évfordulójáról emlékeztek meg az e-moll csellóversennyel (op. 85). A hangverseny második felében Beethoven IX. szimfóniája csendült fel. Ez a mű csak a II. világháború néhány évében és 1982-ben hiányzott a Proms programjából (1982-ben a Missa Solemnis-szel "helyettesítették" Beethoven utolsó szimfóniáját). Egy sajnálatos tűzeset miatt 2006 is úgy került be a Proms történetébe, hogy nem hallhatta a közönség a Kilencediket. Ezért az idén – kárpótlásul – kétszer is műsorra tűzik Beethoven monumentális szimfóniáját.

A mindössze hat perces Portsmouth Point nyitány (Walton első nyomtatásban megjelent műve) C-dúr főtémájának ötlete a zeneszerző visszaemlékezése szerint Londonban, a 22-es busz emeletén született. A különleges helyszín, a dél-angliai Portsmouth kikötőjének sürgés-forgása, annak zenei leírása hozta meg a zeneszerzőnek a hírnevet. Tagadhatatlan Stravinsky hatása a fiatal Walton művében: az aszimmetrikus dallamszegmensek, a szinkópák, a színes hangszerelés, a vásári hangulat felidézése, a ’20-as évek jazz ritmusai mind-mind a Petruska szerzőjét idézték. Zenei szövege a század első felében még olyan nehézséget jelentett az akkori zenekaroknak, hogy többnyire maga Walton volt kénytelen vezényelni e műveket. A BBC zenekarának természetesen mára már nem jelentett legyőzhetetlen technikai erőpróbát a mű megszólaltatása, bár az előadás nem volt több, mint bemelegítés a hangverseny további részéhez.

c37a5bfb-eee9-4365-b73d-31aa6520602c

Elgar csellóversenyének előadásában felemás teljesítményt nyújtott a szólista, Paul Watkins. A harmincas éveinek közepén járó csellista előadására kétségkívül rányomta bélyegét a nyitó koncert izgalmának feszültsége. Rutintalannak pedig semmiképp nem nevezhető: egykor ő is a BBC zenekarának tagja volt, tehát jól ismeri a zenekart, s a mostani szólófellépése immár a hatodik volt a promenádkoncertek történetében. Az első tétel (Adagio-Moderato) mégis modorosnak hatott, túlzott vibrátókkal, öncélú virtuozitással. Elgar csellóversenye ezzel szemben minden, csak nem a külső világ felé szánt magamutogatás.

Az I. világháború után, 1919-ben komponált csellóversenyben a világból kiábrándult Elgar szólal meg, aki egy soha vissza nem térő világot sirat el versenyművében. A fájdalmas, lamentáló hangvételre – amely mindvégig jellemző a versenyműre – a 2. tételtől talált rá a szólista, ha kellett, sírt a cselló hangja, ha kellett, gyönyörűen puha pianókkal, gazdag és sokszínű hangon, intenzíven énekelve tolmácsolta a zeneszerző gondolatait. A 4. tételre, a mű elejét idéző négy akkord elhangzásakor azonban már kétség sem férhetett hozzá, Paul Watkins nagyformátumú művész, aki megérdemelten kapott nagy tapsot a közönségtől.

A szünet utánra felforrósodott a hangulat. Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is: a furcsa esős és hideg londoni nyáron ez volt az első igazi meleg nap az idén, s a telt házas Royal Albert Hallban is jelentősen megemelkedett a hőmérséklet. A szimfóniában főszerepet játszó timpanis hatalmas törölközővel felszerelkezve játszotta végig a több mint egyórás művet. A zenekar kiválóan állta a sarat a hőségben. A muzsikusok pontosan és érzékenyen követték Jiři Bĕlohlávek utasításait, aki nagy íveket, világos struktúrát rajzolt meg pálcájával, és a remekmű méltó tolmácsolásban jutott el a közönséghez.

Az egyesített BBC és a Philharmonia Énekkara grandiózusan szólt a kiváló akusztikájú teremben, bár a hatalmas kórus roppant tömegénél fogva többször elnyomta az egyébként kiváló énekesszólistákat. Közülük is kiemelkedik a basszista René Pape, akinek érzékeny invokációja – köszönhetően annak, hogy nem bújta a kottát – messze szárnyalt a térben és a „Freude, schöne Götterfunken” még sokáig ott maradt a hallgatók emlékezetében. Méltó kezdet, szép első koncert volt.

(2007. július 13. 19:30 Royal Albert Hall – Henry Wood Promenád-koncert; William Walton: Portsmouth Point nyitány; Elgar e-moll csellóvers, op. 85; Beethoven IX. szimfónia, op. 125; km.: BBC Szimfonikus Zenekar és Énekkar, Philharmonia Kórus, Paul Watkins (cselló), Maria Haan (szoprán), Patricia Bardon (mezzoszoprán), Paul Groves (tenor), René Pape (basszus); vez.: Jiři Bĕlohlávek)