Móric

Kult vagy blöff? – Sziget, 7., utolsó nap

2007.08.15. 00:00

Programkereső

Eluralkodott a vége-hangulat. Volt olyan sátor, amely este hét körül határozottan a bezárás, megszűnés, hazamenés jeleit mutatta. A francia Nagy Utcaszínház már össze is csomagolta több tonnányi díszletét, és az éj leple alatt hazarepült. Persze azért nem maradtunk program híján.

A délutáni melegben és napsütésben Gyukics Gábor és Dukai Nagy Ádám felolvasásaira zenéltek Barabás Lőrinc és barátai az Octopus Nagysátorban. Sőt, bárki, akinek saját verse volt, fölmehetett a színpadra felolvasni. Az önjelölt fiatal költők többnyire szerelmes, ablakon kinézős, csillagbámulós, pillangós verseket hoztak. Időnként fölpattant a színpadra Tom San Franciscóból, és angolul ordítva előadta néhány novelláját és versét. Egyszer még kézen is járt. Úgy éreztem magam, mint aki szemlélőként vesz részt a Picasso kalandjai című film azon részében, amikor a fiatal szimbolista költők éjjel felolvassák egymásnak verseiket. A zene időnként segített túlélni, és egyszer átfutott az agyamon az is, hogy a Kész átverés a Szigeten is forgat…

 
3362c972-c9c3-42cd-b2fb-9e1b5a09d6f6
 

A Színház- és Táncsátor nagyszínpadán a Méhek zenekar koncertezett. Ők több éve visszaesők, mindig kint vannak, ugyanazzal a műsorral: fekete-sárga csíkos mezben, méhszemüvegben és csápokkal nyomják a hülyeséget. Nagy törzsközönségük van, több száz ember üvöltötte a legnagyobb boldogságban, hogy "óóóó, óóóó, dinnyehéj". Ha valaki ebből nem jönne rá, elárulom, hogy a Lion sleeps tonight refrénjéről van szó. A Mikrofonpróba című számuk pedig arról szólt a koncert elején, hogy ez még nem a koncert, csak kipróbálják a mikrofonokat, mert kár lenne, ha a koncert közepén összeomlana a hangosítás, és fantasztikus dalaik helyett csak a gerjedést és a sípolást hallaná a nagyérdemű. Hangszereik mindenféle tárgyak, melyeket ha megütnek, szólnak (pl.: komposztos hordó), valamint saját szájuk, amellyel időnként méhzümmögést imitálnak. Műsoruk megnevezése nem véletlenül "antikoncert".

 
9ce12d02-bb06-4f2b-9d8d-de8b8390ec4d
 

Visszatérve az Octopusra már ment Palya Bea koncertje. A hivatalos programmal ellentétben nem Piazzolla-estet tartott. A produkciónak sem címe, sem műfaja nem volt, csupán a klasszikus gitár (Sinha Róbert), a flamenco gitár (Vidák Róbert) és a magyar népdal találkozásából született meg a muzsika a helyszínen. Mostanában egyre több kísérletet hallani a spanyol és a magyar zene házasságából, és Palya Beát hallgatva bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága a két stílus ötvözetének. A mai nap folyamán eddig ez volt az egyetlen program, amelyen szívesen időztem. És még nem is sejtettem, mi vár rám...

 
6fbcf0f8-31d5-489d-b453-c735dd1ec459
 

Először kellemes élményben volt részem a Duna Művészegyüttes jóvoltából. A Nomád szenvedély – Kígyóballada című táncelőadás szép, pontos munka. Roma életérzés a legvadabb táncoktól a gyilkosságig. A Kalyi Jagos Künstler Ágnes és Balogh József zenéje hol táncra ingerlő, hol könnycsorgató. A táncosok nemcsak táncolnak, élnek is - az arcukon látszik, vérre megy a játék. Feszültséget, sőt, csöndet teremtenek, ami a Sziget utolsó napján, este tizenegykor nem kis teljesítmény. Az este legjobb pillanatai. És ezután jött a feketeleves!

 
0449af9d-1696-4f9b-946f-aec313dc40af
 

A Színházi Sátor bejáratához jó előre odaálltam, hogy bejussak a TÁP Színház Keresők című (kult?)előadására. A büntetésem az volt, hogy végig kellett néznem a 04 Shu Műhely performance-át a sátor homlokzatán elhelyezett színpadon. Eléggé elöl álltam, így békaperspektvából tekintettem meg, amint egy férfi és három nő gyöngyöket köpköd a lent álló tömegre. Szerencsére nem kaptam belőle. Az egyik lány szoknyája derekán egy hajszárító is lógott, sajnos nem láttam, vajon mi célt szolgált. A mellettem állók közül senki nem értette, mi ez. Egyesek szerint a szereplők sem.

 
4bf5c1a6-6d9d-49b8-b96c-a58370f648ee
 

Kinyílt a sátor bejárata, az emberek egymást taposva igyekeztek ülőhelyhez jutni. Ez majdnem mindenkinek sikerült, aki pedig állva maradt, később leülhetett az előadás közben távozók helyére. A színpadon egy rádiójátékot láttunk, eljátszva. A színészek előre fölvett szövegre tátogtak és mozogtak, a rajzolt díszletet lamellákra vetítették. Az ötlet tulajdonképpen jó, csak erős blöff-szagot éreztem a levegőben. Az előre felvett hang lehetőséget adott a beszéd felgyorsítására, lelassítására, scratch-elésére, melyből több mulatságos pillanat született. Valódi színészetre nem volt mód, így erről nem tudok beszámolni. Persze tudom, hogy a TÁP-os produkcióknak ez a lényege, de legalább a szövegben lett volna humor… (Ilyenkor mindig azt érzem, hogy bennem van a hiba, pedig hülyeségért és fekete humorért nem járok a szomszédba. De amint megorrontom, hogy művészet címén át leszek verve, bosszankodom. Egyébként ezt a rádiójátékos színházat már tizenhat éves koromban kitaláltam, de mindenki kiröhögött, hogy semmi értelme nincs.) Az üzenet banális: ha legyőzzük saját félelmeinket és szorongásunkat, boldogan élünk, míg meg nem halunk. A darab legvégén dalban mondták el, hogy kedves állam és pályázati szervek, tessék támogatni az alternatív társulatokat, amiért ők bizonyos típusú szexuális ellenszolgáltatásokra is hajlandóak, mint ahogy a leosztott lapos, lezsírozott igazgatói pályázatokon nyertes kőszínházi vezetők is csinálják.

 
a8a8afd6-5e4a-464c-abb4-792f4f43283f
 

Ezennel bezártam idei Szigetemet. A mérleg vegyes: láttam egyedülállót és kihagyhatót is. Telepeim lemerültek, füstbe mentek. Kifelé még hallom az utolsó nap szokásos nagy tombolását, félpár cipőjüket elhagyott emberek kószálnak, sátrukat keresve. És hálát adok, hogy egy hét után húsz perc alatt otthon vagyok, és nem kell másnap reggel felülnöm egy repülőre, ami hazavisz. Ha egy rosszabb estén nem váltottam be a jegyem egy sörre…

 
a50d0f29-7b6f-497b-869f-ccc7ec614b61