Gyöngyi

A szarvasfiú útjai

2007.09.01. 00:00

Programkereső

A tehetséget, a művészi teljesítményt lehetetlen mérni – még ha legekért rajongó korunk néha hajlandó is erről időről-időre megfeledkezni. Egy előadóművészi pálya sikere viszont többé kevésbé mérhető: koncertekben, felvételekben, kinevezésekben, díjakban. S ha szigorúan ennek alapján mégiscsak meg kellene nevezni a múlt század legnagyobb magyar muzsikusát, a titulus alighanem Solti Györgyöt illetné.
dd7b8136-bd6a-4e65-af47-21efd38a51a6

A balatonfőkajári zsidó molnárcsalád kirobbanó tehetségű gyermeke, Solti (Stern) György 1921. október 21-én született, s tizenkét évesen került a Zeneakadémiára, ahol a zongorajáték és a zeneszerzés fortélyaira az aranykorát élő Zeneakadémia szinte valamennyi nagy mestere oktatta: Bartók, Dohnányi, Kodály, Székely, Weiner. Erich Kleiber hatására fordult végleg a karmesterség felé, az Operaház korrepetitora lett, de származása miatt nem számíthatott gyors karrierre. 1937-ben a Salzburgi Fesztiválra vendégként érkező Soltit egy szerencsés beugrás folytán Toscanini felfedezte, majd a következő évben Pesten is megtört a jég, és Solti végre felállhatott az Operaház karmesteri pulpitusára. "Sorsszerű este volt. Miközben én a Figaróban debütáltam, a nácik éppen bevonultak Bécsbe. Magyarországi karrierem egyazon napon indult és ért véget." – írta erről
később.

1939-ben kiutazott Toscaninihez, aki megígérte, hogy munkát szerez neki az Államokban – de Solti már nem tudta elhagyni Svájcot. Munkaengedély és állampolgárság nélkül vészelte át a háborús éveket, sorsa csak az 1942-es genfi zongoraverseny megnyerésével, majd a háború végeztével fordult jobbra. Kilényi Ede – egykori Dohnányi-növendék, akkoriban az amerikai hadsereg századosa és a megszállási övezet zenei biztosa –, ha mesterét nem is tudta felmenteni az igaztalan vádak alól, Soltinak 1946-ban megszerezte a Müncheni Operaház zeneigazgatói állását. Münchent hat év múltán Frankfurtra cserélte, s ugyanebben az évben kizárólagos szerződést kötött a Decca hanglemezkiadóval. Legendás házasság volt ez: Solti több mint 300 lemezt készített a Deccával, s mind a fél évszázados szakadatlan együttműködés ténye, mind pedig a 31 elnyert Grammy-díj példa nélküli a hangfelvételek történetében.

Solti 1961-ben a Covent Gardenhez szerződött, ahol egy évtized alatt gyökeresen megújította és újból a világ élvonalába emelte a nagy múltú londoni operaházat. A Temze partján nemcsak művészi értelemben talált otthonra: itt ismerkedett meg második feleségével, s – 1972-től immár Sir George Soltiként – élete végéig a brit kultúra utazó nagykövete maradt. 1965-ben pont került egy hét éven át tartó, történelmi jelentőségű munka végére: Solti és a Bécsi Filharmonikusok közreműködésével elkészült Wagner Ring-ciklusának első teljes stúdiófelvétele – ezt a felvételt később a brit rádióhallgatók a BBC szavazásán az "évszázad felvételének" választották. 1969-ben elvállalta a Chicagói Szimfonikus Zenekar vezetését – a második legjelentősebb amerikai zenekarét, amelyet 1953 és 1963 között egy másik magyar, Reiner Frigyes irányított. Sir George legtermékenyebb korszakának nyitánya ez a pillanat, amelyet Chicagóban azóta is "golden era"-ként emlegetnek: pontosan 999 alkalommal lépett fel a zenekarral (az 1000. koncertre 85. születésnapján, halála után néhány héttel került volna sor), s felvette többek közt valamennyi Beethoven-, Brahms-, Maher- és Bruckner-szimfóniát. 1983-ban egy nagy sikerű bayreuthi Ring-produkciót vezényelt Peter Hall rendezésében, 1995-ben, az ENSZ 50. évfordulóján pedig megalapította a Világzenekart.

1997-ben, halála évében látogatott haza először: az ittléte alatt forgatott dokumentumfilm a magyar zenetörténet egyik legmeghatóbb dokumentuma. Tervekkel tele búcsúzott Budapesttől, újra felfedezett gyökereitől – de már csak holtában térhetett haza. Kívánságára a Farkasréti temetőben egykori mestere, Bartók mellé temették.

"Mindig azt tartottam, olyan vagyok, mint Bartók Cantata Profanájának szarvassá változott fiai. Gyerekkoromban
elszakadtam családomtól és hazámtól. Kergettem, vadásztam a zenét, s a sors saját prédámmá változtatott. Életkörülményeim lettek az agancsok, amelyek nem engedtek hazatérni. De nagyszüleim sírjánál, a lenyugvó nap fényében 1939 óta először éreztem újra, hogy Magyarországhoz tartozom. A szarvasfiú hazatért. Agancsai újra befértek az ajtón, mert távollétében az ajtónyílás magasabbá és tágasabbá vált."

(2007. szeptember 10. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A béke és a szerelem éjszakái - emlékkoncert Solti György halálának tizedik évfordulóján; Wagner: Tannhäuser - nyitány; Berlioz: Rómeó és Júlia, op. 17 - részletek; Prokofjev: Rómeó és Júlia - részletek az I. és a II. balettszvitből; vez.: Valerij Gergijev)