Gyöngyi

Üveggyöngyjáték – I. rész

2007.09.03. 00:00

Programkereső

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológus szakirányáról – Ez az írás azoknak a diákoknak (és az ő tanáraiknak, szüleiknek, jó barátaiknak) szól, akik… Nos, hogy kik is a címzettjei az alábbi kommünikének, az bővebb kifejtést igényel, sőt: ez teszi ki mondandóm első felét.
0e6b9080-f9ea-401c-a3fc-ad1801854c3e

Mindenek előtt tehát középiskolásoknak szeretnék itt üzenni, akik szeretik, ráadásul nagyon szeretik a zenét. Akiket foglalkoztat, hogy mitől jó vagy rossz, izgalmas vagy unalmas egy zene. Persze nagyon sokféle zene lehet jó és izgalmas, s minél inkább izgat valakit ez a sokféleség, annál inkább neki szól ez az üzenet. Azoknak írok, akik sok zenét hallgatnak, és közben kérdések merülnek fel bennük. Mint például az, hogy egy-egy hangzás miből meríti az erejét: miért és hogyan hat a zsigereinkre, meg arra, amit a lelkünknek nevezünk?

Azoknak írok, akik olykor elméláztak már azon, hogy miről szól a zene, ha nincs szövege; és hogy a szövegéről szól-e, ha van neki. Vagy azon, hogy mit vár tőlünk a zene, s mire használjuk mi magunk a zenét. Hogy miért játszották Bachot teljesen másként hatvan éve, mint manapság; hogy Vivaldi Négy évszakja ugyanazt üzente-e a zeneszerző velencei kortársainak, mint a tokiói koncertlátogatóknak a 21. században. Hogy mit is akart Sztálin Sosztakovicstól, és hogy milyen üzenetet véltek kihallani a nácik Wagner zenéjéből. Hogy honnan ez a klasszikus és popzenét, népzenét, tradicionális zenét és jazzt kínáló nagy kirakodóvásár, ahol még az egyetemesség igényével fellépő „világzene” is csupán egyike az egymás mellett heverő portékáknak.

Azoknak szeretném címezni e sorokat, akik mindemellett valamilyen gyakorlati kapcsolatra is léptek már a zenével. Gitároznak vagy cimbalmoznak, kórusban énekelnek vagy zongoráznak, szaxofonoznak vagy hegedülnek, netán dalokat írnak vagy rögtönöznek, és így jártasságot szereztek abban, amit zenei írás-olvasásnak szoktunk nevezni.

Nos, aki mindezen túl alapvetően jó viszonyban van a humán tárgyakkal, és szívesen tanul nyelveket, aki nem gyűlöl fogalmazásokat írni, sőt olykor örömét is leli benne, azt arra szeretném biztatni, hogy a továbbiakban ismerkedjen meg egy egyetemi szakiránnyal, amelyről eddig valószínűleg csak keveset vagy semmit sem hallott. Méghozzá annak ellenére, hogy e szak pont olyan egyéniségek képzésére lett kitalálva, mint ő. A szak hajdani diákjaként és jelenlegi oktatójaként valószínűleg elég sokat tudok erről a képzésről. Ám ezt a tudást nyilvánvalóan színezik személyes elfogultságaim, vonzalmaim és választásaim. Ha az Olvasó érdeklődését felkeltettem, arra kérem, legyen bátor, és szerezzen a szakiránnyal kapcsolatban közvetlen tapasztalatokat: hogy hol s miként, arról még lesz szó.

De elsőként néhány alapinformáció. A muzikológus szakirány gazdája a Zeneakadémia – vagyis a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti EgyetemZenetudományi Tanszéke, melyet 1951-ben alapított Bartha Dénes és Szabolcsi Bence. Magyarországon azóta is csak itt folyik komplex muzikológus képzés. A szakirányra most felvételt nyerők az európai standardnak megfelelő, bolognai típusú, 3+2 éves képzésben vesznek majd részt. A muzikológus tanulmányok részeként a tanárképzés is elvégezhető. A Tanszék azzal számol, hogy az alapképzésben (BA) résztvevő diákjait teljes létszámban veheti át a mesterképzésre (MA). A Zeneakadémián hároméves zenetudományi doktori képzés (PhD) is folyik. Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján elmondható, hogy a végzős muzikológusok számához viszonyítva mindig kiemelkedően jó arányban álltak rendelkezésre doktori ösztöndíjas helyek.

Bár a szak a Zeneakadémián található, természetesen nem művészképzésről van szó, s véletlenül sem várnak el hallgatóinktól művészi talentumot vagy ambíciókat. Ám az a körülmény, hogy a Zenetudományi Tanszék a Zeneakadémián működik, lehetővé teszi, hogy diákjaink könnyen kapcsolatot teremtsenek a jelen és a közeljövő klasszikus és jazzmuzsikusaival, előadóművészekkel, zeneszerzőkkel, pedagógusokkal egyaránt. A tanszéken tanulva a hallgatók magától értődően találják magukat a budapesti hangversenyélet kellős közepén, hiszen annak legfontosabb helyszínei közé tartoznak a Zeneakadémia koncerttermei.

A Liszt Ferenc téri szecessziós palotában, ezt minden közhelygyanú ellenére is fontos leszögezni, sajátos közegbe kerül az ember, s ebből, ha kellőképpen nyitott, jóval többet profitálhat egy vagy több végzettség megszerzésénél. Ezen túl a Zenetudományi Tanszéken, az Akadémia többi szakjához hasonlóan, a hallgatók kiscsoportos, illetve egyéni órákon vesznek részt, ami lehetővé teszi az elmélyült dialógust, a személyes szempontok és kérdésfelvetések érvényesülését, a hallgatók fejlődésének körültekintő nyomon követését.

A muzikológus szakirány a klasszikus értelemben vett tudományegyetemi képzést egészíti ki a zenei készségeket magas szinten fejlesztő kurzusokkal. Az alapképzés gerincét történeti jellegű tárgyak adják, amelyek során a hallgatók rendszerezetten áttekintik a nyugati "műzene" avagy "művészi zene" történetét. Azonban tanulmányaik során jócskán tudatosíthatják magukban, hogy a zenetudomány nem szűkíthető le "a fehér elit koncertzenéjének" történeti elbeszélésére. További kurzusokon megismerhetik a népzenével és az Európán kívüli zenekultúrákkal kapcsolatos kutatások kérdésfelvetéseit és módszereit. Foglalkoznak zeneesztétikával, zenei analitikával és akusztikával, sőt újabban kognitív zenetudománnyal is. Gyakorlati órákon avatják be őket a régi kottaírások rendszereibe, s szintén praktikus felkészítést kapnak az alkalmazott zenetudomány területein: a zenekritika-írásban és a kottakiadásban.

Péteri Lóránt írásának második részét holnap olvashatják a Fidelio oldalain.