Lukács

A régi zene ma is modern?

2007.09.24. 00:00

Programkereső

Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiválja, a Schleswig-Holstein Fesztivál két záró hangversenye Magyarországon, először a budapesti Zeneakadémián, majd Győrben hangzott el szeptember elején. Az idei fesztivál díszvendége szintén Magyarország volt. A két koncerten a világhírű karmester, zongorista és muzikológus, Chrisopher Hogwood vezényelte a fesztivál idejére összeállt ifjúsági zenekart és kórust, akik Haydn Teremtés című oratóriumát adták elő. A koncert előtt Péterváry Ádám beszélgetett vele.

- Egy ifjúsági zenekarral dolgozva, milyennek érzékeli a mai ifjú generáció viszonyát a régebbi korok zenéjéhez és azok előadásához?

- Egy ifjúsági zenekarral mindig egy kicsit más a helyzet, mint egy nagy hagyományú, "felnőtt" zenekarral. Úgy látom, a legtöbb fiatal rengeteg felvételt hallgat és ismer, így többségük pontosan tisztában van Mozart, Bach, a barokk, vagy a klasszikus zene által támasztott stiláris követelményekkel. Jól ismerik például a vibrato használatának módját, a régi kürt és trombita sajátosságait, vagy akár az éneklés előadásbeli problémáit. Úgy gondolom, jó, ha elvárjuk egy ifjúsági zenekartól a különböző korok iránti megfelelő stílusérzéket.

- Néha úgy érzem, talán az emberek jó része közelállóbbnak érzi, és szívesebben hallgat romantikus, mint régebbi zenét. Mintha az érthetetlenebb, túl távoli lenne… Talán egy ma élő ember számára a romantikus kifejezésmód az érthetőbb ?

- Én ezzel nem teljesen értek egyet. Ha megnézzük egy mai zenekar alaprepertoárját, az több mint százötven éves. Ám ezeket a műveket ma is úgy játsszák, hogy semmit sem veszítenek jelentőségükből, "kortárs" alkotásoknak tekinthetők. Ugyanakkor egy művészeti galériában nem lógathatnék ki egy tizenkilencedik századi festményt, elvárva az emberektől, hogy azt mondják rá: kortárs. Ugyanez igaz a barokk, a reneszánsz vagy a középkori zenére, ahol csak egy nagyon szűk repertoár áll rendelkezésre. Az emberek többsége a zeneművek hallgatását Mozartnál kezdi és Debussyvel be is zárja a sort. Ezért akik könnyebben emészthetőnek találják a romantikus zenét, ők talán nem is teljesen valós dolgot hallanak, hiszen amit a koncerttermekben ma játszunk, az csupán le lett fordítva a tizenkilencedik századból. Viszont ha egy fordítást hallunk, soha nem a zene igazi lényegét halljuk. Ha belegondolunk, például egy szimfonikus zenekarban az egyetlen hangszer, ami semmit sem változott Beethoven kilencedik szimfóniájának megírása óta, az a triangulum. Szerencsére az elmúlt ötven évben az emberek bátorítást kaptak, hogy eredeti hangzásukban is meghallgassák ezeket a zenéket, akár Brahmsot az ő saját zongoráján, Mozartot klavikordon vagy Bachot más hangmagasságú, korabeli hangszereken. Olyan ez, mint egy másik nyelv, amit egy zenésznek – különösen annak, aki zenekarban játszik – egyébként nagyon hasznos megtanulnia.

- Mindig foglalkoztatott, hogy a saját korunkból és annak zenéjéből miért megyünk vissza az időben, hogy régen megírt műveket hallgassunk újra és újra. Több a harmónia ezekben a zenékben? Vagy nem is születnek már, nagy, mozarti mértékkel mérhető alkotások? Ön gyakran mégis egy koncert műsorán belül állít egymás mellé mondjuk egy Stravinsky és egy barokk művet.

- Szerintem az, hogy ki mit és kit tart a legnagyobbnak, személyes megítélés kérdése. A szüleim generációja számára például a legnagyobb zeneszerző Beethoven volt. Mozart és Haydn szép volt, de nem különösebben érdekes. A huszadik század közepéig Mozart operáit nem is játszották. Aztán mint egy divat, Bach került a legnépszerűbb helyre, megint mások Mozartot tartották a legnagyobbnak. Én azért kapcsolom össze a modernt és a régit, mert amit Stravinsky a kilencszázhúszas években az ő "neo-barokk" stílusában komponált, az teljesen egyértelműen utal a barokk repertoárra, különösen Bach Brandenburgi versenyeire. Ezért számomra egyértelmű, hogy ezeket a műveket egy programba tegyük. De ugyan ez igaz Martinura, vagy Hindemithre. Így egy fejlődési folyamat két végét láthatjuk és ez a zenekari munka szempontjából is nagyon érdekes, hiszen két fajta, egymástól nagyon eltérő játékmódot kell a zenészeknek elsajátítaniuk.

- Ön játszik klavikordon és különféle régi, billentyűs hangszereken, amiket úgy tudom, gyűjt is. Mi a véleménye, egy mai zongoristának fontos, hogy megismerje, esetleg gyakoroljon is ezeken a hangszereken?

8a471bfa-f0df-4e36-b77b-07829c6516e8

- Igen. Egy zongoristának egyáltalán nem nehéz váltani a különféle billentyűs hangszerek között. Sokan, akik Steinway zongorán játszanak, gyakran orgonálnak is. Akik fortepianón játszanak, csembalóznak is. A klavikord már egy kicsit titokzatosabb, de nagyon érdekes hangszer. Én azt ajánlom, ne csak gyakoroljon rajta egy zongorista, hanem akár válassza hangszeréül. Minden a jó eszközválasztáson múlik. Lehet játszani Mozartot Steinwayen, de elég, ha csak arra gondolok, hogy egy modern zongorán nem is lehet valódi staccatót játszani. Mozart viszont elég gyakran ír staccatót.

- Meg tudná mondani, mi az oka annak, hogy Haydn a harmadik, kevésbé ismert és játszott szerző a "három nagy klasszikusként" emlegetett komponista között?

- Lehet, hogy Haydn még nem szerepelt eleget Hollywoodban. Róla nem készítettek "Amadeust", pedig rengeteg művet komponált, többet, mint Mozart. Én úgy látom, azért a közönség évről évre egyre jobban felfedezi, mennyire csodálatos zeneszerző. Más, egyedi képességekkel rendelkezett és mindketten nagyra becsülték egymást. Sokan úgy vélik, Haydn volt az, aki "feltalált" sok mindent, amit később mások vittek tovább. Így szerintem Haydn lassan visszakerül az őt valóban megillető helyre.