Salamon

Összekapcsolni az összekapcsolhatatlant?

2007.09.28. 00:00

Programkereső

A szlovák kortárszenei életről nem csak a magyar nagyközönség, de minden bizonnyal a modern zene hazai szakértői sem tudnak sokat. Nem mintha a kortárs zene Szlovákiában nem létezne, csak éppen Pozsony nem jelent orientációs pontot.

A hazai kortárszenei világ mindmáig szinte kizárólag Nyugatra (Európára és az USA-ra) tekint. Pedig nem volna tanulság nélkül való, ha figyelnénk arra is, ami a közvetlen szomszédaink háza táján történik (akik bizonyos szempontból mindig azonos cipőben járnak velünk), s rácsodálkoznánk, hogy helyzeti rokonságunkból mennyire nem következik a Nyugat és a – nálunk oly elhanyagolt – Kelet nagy kultúráinak egymással megegyező helyi interpretációja.

A szeptember 13-16. között megrendezett pozsonyi Konvergencie fesztiválon például, rendkívül rokonszenves módon, a divergáló, téridő-fragmentumokra hullott zenekultúra időleges egyesítésére tettek kísérletet a szervezők, amikor egy deszakralizált templom és egy posztmodern stílusban felújított és kulturális központtá alakított gyárépület közegében a kortárszene, a klasszikus repertoár, a jazz és a worldmusic jelenségeit dialógusra hívva (a gyerekeknek kakaókoncertet szervezve, a felnőtteknek pedig bőven és gyakran adagolva a borral és harapnivalókkal kísért szüneteket, amelyek itt elsősorban a nyilvános reflexió eseményei) a szellemi konvergencia lehetőségeit keresték. Zene és zene konvergenciáját, valamint a nagyon különböző hátterű hallgatóság konvergenciáját (a kortárszenei fesztiválokra a világ majd minden helyén jellemző szakértői túlsúly helyett itt a nagykövettől a csóró diákig beskálázható, mindig teltházat produkáló színes gyülekezet kísérte figyelemmel az eseményeket).

Az is kiderült, hogy a konvergencia eszméje súlytalanul lebeg a levegőben, ha nem kap valamilyen orientációt, ha nem érvényesül rajta valamiféle tömegvonzás. Idén a modern zenéből régóta kihaltnak tartott melódia iránti igény és az emocionalitás hangsúlyozása jelentett ilyesféle vonatkozáspontot: ha működött, csakis ezért működhetett Dvorák és Ligeti, Satie és Brahms, Godár és Ravel, Penderecki és a világzenei Pacora Trio, Stravinsky és a jazzt játszó Acoustic Colours találkozása az öreg belvárosi templomtorony és a szürke külvárosi gyárkémény árnyékában.

A konvergencia eszményét a nemzetközileg is jegyzett csellista-fesztiváligazgató, Jozef Lupták köré szerveződött előadói gárda összetétele is jelzi: a Visegrádi Négyek Csellókvartettnek már a neve is magáért beszél (Lupták mellett a lengyel Aleksandra Ohar, a cseh Jirí Bárta és a magyar Varga Tamás lépett színpadra, előbb szólóban majd kvartett formában is), a Pacora Trio szlovák és moldáv zenészek együttese (a fesztivál régi hagyomány a roma muzsika integrálása), a századfordulós francia kamarazenét bemutató koncerten a kiváló francia Dumky Trio produkcióit a még kiválóbb cseh-szlovák Icarus Quartet licitálta túl, a zárókoncerten pedig nem csak a fiatalabb szlovák kamarazenészek krémje muzsikált, hanem befejezésként a Lupták körül sürgölődő fesztiválcsapat spiritus rectora, a legújabbkori szlovák zene egyetlen nemzetközi zeneszerző-sztárja, Vladimír Godár is (akit itthon Sulík filmjeiből is jól ismerhetünk). Ez utóbbinak Petra Noskaiová énekesnővel közös, éjszakába nyúló programja stílszerűen az altató műfaja mentén tekintette át a 19-20. századi orosz zene történetének rejtett invarianciáit, tehát azt, ami a változásban is változatlan maradt.

Figyelemreméltó, hogy a konvergencia fogalma Lupták csapata számára nem jelent kizárólag centripetális aktivitást, s hogy az idén hetedszerre megrendezett fesztivál néhány év után a növekedés/fejlődés szokatlan, centrifugális útjára lépett. Ahelyett ugyanis, hogy a városon belül nagyobb befogadóképességű helyek után néznének, vagy megnövelnék a fesztivál időtartamát, úgy döntöttek, hogy inkább maguk viszik el a fesztivált (annak egyes részleteit) Szlovákia mind több kisvárosába, hozzájárulván ezáltal a kultúra egy decentralizált mégis konvergáló víziójának kiépüléséhez. A nyár folyamán vidéki templomok és kultúrházak kongó tereit népesítették be komolyzenével többnyire csak alkalomszerűen találkozó közönséggel, s hogy a kulturális konvergencia szellemiségére mennyire vevő a szlovák vidék, azt mi sem jelzi meggyőzőbben, mint hogy a kezdeti három helyszín után idén már 12 városban szólalt meg a pozsonyi produkció egy-egy eleme.

1154ec60-235b-45b0-8750-e8ef378aaa99

A legnagyobbrészt magas színvonalat (helyenként world class kvalitásokat) produkáló, mégis kis költségvetésű Konvergencie tehát egyszerre jelent egyetlen fesztivált és fesztiválok sokaságát. Európa, de még Szlovákia nagy fesztiváljaihoz képest is apró és láthatatlan, mégis jelen van sok helyen, s talán nagyobb szolgálatot tesz egy kis országnak (s vajon Magyarország nagyobb-e annál, hogy ne kellene figyelmeznie a tanulságra?), mint a reprezentáció (konferencia)turistáknak és diplomatáknak készített cirkuszai, amelyek gyakran nem mások, mint haknilehetőségek kiöregedett világsztárok számára.