Vendel

Társadalmi érintkezés

2007.11.01. 00:00

Programkereső

Igaza van Fülesnek a Micimackóban, amikor a rá jellemző méla lemondással emlegeti az ilyesmit. A társadalom működési mechanizmusai többnyire kétségkívül személytelenek, és önnön reprezentatív értékük felmutatása érdekében a formalitás szentségébe burkolóznak.
c4c460bb-f994-4bdc-893d-60bf2488abe4

Ráadásul a történés látszatának valósággá avatása megköveteli, hogy sűrű kommunikációs háló védje az efféle aktusokat, a róluk való beszéd nélkül ugyanis kárba vész minden udvarias erőfeszítés. Mégis akad olyan eleme ennek a hideg koreográfiának, amelynek az önmagán túlmutató értéke alapos filozófiai tanulmányok nélkül is átélhető: a jótékonyság eltávolított formája. Nem a koldulás mellbevágóan nyílt, középkori gyakorlata, hanem az adakozást szórakoztató, igazán ideális esetben az önművelést is segítő rendezvényekkel összekapcsoló, 19. századi módszer.

Ezt a megoldást választotta az UNICEF is, amikor a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és Kocsis Zoltánnal együttműködve újra jótékonysági hangversenyeket rendezett a Művészetek Palotájában (két estén, október 29-én és 30-án ugyanazzal a műsorral, hogy egyetlen érdeklődőnek se kelljen távol maradnia). A szervezők és a fellépő művészek tévedhetetlen érzékkel választották meg a program minden egyes pontját annak érdekében, hogy az esemény egyszerre legyen otthonosan megszokott és a hétköznapokat megszépítően különleges. A kiváltsággal való ünnepi találkozás varázsáért a szervezet egyik legismertebb jószolgálati nagykövete, Sir Roger Moore felelt, akinek legendás hírneve alighanem sok érdeklődőt vonzott. (Állítólag még mitológiai félistenek születésének is tanúi lehettek azok, akik nem késték le a megnyitó beszédek sorát, amennyiben egy megvilágító erejű tévedés folytán még arra is fény derült, hogy Sir Roger hosszú pályafutása során nemcsak James Bond és az Angyal emblematikus megformálója volt, de eljátszotta magát Brad Pittet is.) A koncert műsora ugyanakkor nagyvonalú, szerencsére azonban szakmai nagyképűségtől mentes figyelemmel csupa olyan kompozíciót tartalmazott, amelyek az adakozó kedvű közönségben az ismerősség jóleső érzését keltették, anélkül azonban, hogy fakóra áztatott slágerek füzérévé váltak volna.

Az este a 19. századi polgári hangverseny hagyományos, inkább a szellemi nemesedésre, mint a szórakozás méltatlannak ítélt kiszolgálására törekvő szerkezetét követte, jóllehet a legkevésbé sem volt egyszerű eligazodni a szarkasztikusnak tűnő nevelő szándék mibenlétén. Közelebbről szemügyre véve ugyanis semmi sem volt az, aminek látszott. Glinka Ruszlán és Ludmilla c. operájához írt nyitánya dús, fényes színeivel, lendületes tempójával még viszonylag egyszerűen leleplezhető bújócskát játszott. A zenekar életteli játékának meghökkentően önfeledt derűje részben abból a kellemes felismerésből született, hogy a zenetörténeti érték koordinátáinak részletes kidolgozása alighanem szükségtelen, mert soha el nem érhető cél. Legalábbis erre figyelmeztet egy olyan kompozíció sziporkázó fantáziája, csillogó humora, másfél évszázada töretlen népszerűségnek örvendő dallamai, amelynek szerzőjéről illik ugyan tudni, az életmű legnagyobb részét azonban rendszerint csak elszánt rajongók ismerik.

A koncert versenymű-része jóval tovább vitte az alakoskodásban, mint ameddig a nyitány elmerészkedett. Elsősorban azért, mert nem is volt versenymű, funkciójának betöltésére egyedül a sztárszólista megjelenése tette alkalmassá. Sir Roger Moore Az állatok farsangja narrátoraként lépett színpadra, mint a jólöltözötten befogadható hősiesség korában komponált egyik legfurcsább alkotás formai tengelye. Saint-Saëns - a 19. század közismert, mégis ritkán méltatott csodagyereke, akit lenyűgöző tehetsége az újságíró-nyelvű Berlioz szerint egyedül attól a lehetőségtől zárt el, hogy a saját hibáiból tanulhasson - kora intézményrendszerekké kövesedő társadalmi rendjének gyilkos élű vonalakkal, ugyanakkor némi vállvonogató attitűddel megrajzolt képét mutatja meg ebben a kompozícióban, amelynek lomha kánkánt táncoló teknőseivel és elszántan tehetségtelen zongoristáival annak idején valószínűleg csak Lewis Carroll Alice-e beszélgetett igazi megértéssel. Az előadás mindenesetre alátámasztotta az oxfordi matematika professzor műveivel való szellemi rokonságot, amennyiben nem törekedett a mű karikatúra-voltának jelzésére. A zenészek fegyelmezett komolysággal alkották meg a szürreális képeket, amelyeket Sir Roger brit Shakespeare-hagyományokat idéző narrációja dagályosan komolytalan méltósággal irányított a finálé csörömpölő csinnadrattája felé.

A műsort a hangversenyhez kapcsolódó UNICEF-pályázat festményeinek szótlan párhuzamával kísért Muszorgszkij-sorozat, az Egy kiállítás képei zárta. Ravel népszerű hangszerelése amellett, hogy a szimfónia szerkezeti pozíciójába helyezte Muszorgszkij kíméletlen kontúrokkal határolt, zárkózott zongoraciklusát, egyszersmind filmet is készített belőle, megrázó erejű, de hollywoodi szélesvászonra illő alkotást. A zenekar bőséges ecsetvonásokkal festette meg Hartmann témáit, csupa fény és árny, csupa mozgás és tetszhalott mozdulatlanság töltötte be a termet, szinte parttalan és kegyetlen játékosság fenyegetővé sötétített, lomha komorsággal váltakozva, ahogyan az Ravel kompozíciójához illett. Muszorgszkij megértő, melankolikus érzelmessége nélkül sorjáztak a dacosan ellentétes karakterek, hogy a mozsarában kuporgó Baba Jaga gyermekekre vadászó száguldásával végül elvezessenek a Kijevi nagy kapuhoz, amely harsogva ragyogó technicolor színekben pompázva, de a cárok hatalmának fenségével tárult fel a hallgatóság előtt, hogy megmutassa Óz, a nagy varázsló birodalmát. És ez az álcák jótékony logikája szerint így is volt rendjén, mert ha történetesen egy szigorúbb mennyországba léptünk volna be, az óhatatlanul a formátlanság kínos gyanújával felhőzte volna el Micimackó bizakodó örömét, ami így hazáig kísért: "Oly boldog volnék, mint az élet, amikor jó a kedve".

(2007. október 29., 30. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jótékonysági koncertje a UNICEF javára; Glinka: Ruszlán és Ludmilla - nyitány; Saint-Saens: Az állatok farsangja; Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei; narrátor: Sir Roger Moore; vez.: Kocsis Zoltán)