Jácint

"Szeretném bejárni a világot a hegedűmmel"

2007.11.05. 00:00

Programkereső

Banda Ádám ars poeticája ez, aki megnyerte a 42. Nemzetközi Szigeti-Hubay Hegedűversenyt. Nem ez az első alkalom, hogy a képzeletbeli dobogó legfelső fokára lép, mégis kiemelkedő jelentőségű esemény ez számára: egyrészt régi álma vált valóra, másrészt ezzel a győzelemmel – ahogy fogalmazott – valami elindult.

Banda Ádám (foto: Schiller Kata)

A világjárás persze már évekkel ezelőtt elkezdődött. Koncertezett már számos országban, október végén Kínába utazott, november elején pedig a New York-i Carnegie Hallban ad koncertet Cecilia Medici kérésének eleget téve. Tavaly pedig a moszkvai IV. Yampolsky Nemzetközi Hegedűversenyen járt, ahonnan elhozta a zsűri különdíját, és - ilyen talán még nem is volt - külföldi létére második helyezéssel tért haza.

- Nagy dolog volt, hogy a tavalyi moszkvai versenyen második lettem, hiszen ott külföldinek a legjobb három közé bekerülni szinte lehetetlen. Magyar pedig még soha nem nyert első díjat, de talán másodikat se előttem. Ehhez az eredményhez tudnám hasonlítani a mostani győzelmemet is, amely fontos pontja az életemnek. Nagyon sok munka van mögötte és sok áldozat, de megérte, hiszen a verseny során nagyon sok embertől kaptam azt a visszajelzést, hogy nekik az én játékom tetszik a legjobban.

- Miért tartod fontosnak a versengést?

- Egy-egy ilyen megmérettetés alkalmával igen nagy repertoárt lehet elsajátítani, továbbá a nagyobb versenyeken rengeteg művet kell eljátszani, ami a teherbíró képességet is fejleszti. De ami talán még ennél is fontosabb, hogy megismernek a külföldi zsűritagok, akik később visszahívnak koncertezni. Így jutottam el a világ számos pontjára.

- A döntőben Bartók No. 2-es hegedűversenyével léptél színpadra. Úgy tudom, hogy Bartók az egyik kedvenc zeneszerződ, és már régóta szeretted volna eljátszani ezt a művét.

- Óriási élmény volt, hogy ezt a darabotot ott és akkor játszottam először, a Zeneakadémia Nagytermében, a Szigeti-Hubay Nemzetközi Hegedűversenyen, ráadásul zenekarral. Nem éreztem, hogy félnék tőle vagy idegen lenne számomra a darab, inkább olyan volt, mintha már nagyon sokszor játszottam volna. Valóban, Bartók műveit nagyon szeretem, számomra ő a legnagyobb magyar zeneszerző, ő áll hozzám a legközelebb. De kedvencem még Sosztakovics, Bach, Brahms és Beethoven is. Bartóknak van egy olyan hangzásvilága, ami sokak - különösen a laikusok - számára nehéz megérteni, de ha az embert egyszer megérinti, nem tudja elfelejteni Bartók zenéjét. Én egyfolytában azon igyekszem, hogy minden darabját eljátszhassam.

- Mit jelent számodra ez a győzelem?

- Versenyeztem már Magyarországon 2003-ban a Flesch Károly Hegedűversenyen, ahol szintén győztes voltam, de már kiskorom óta vártam azt a pillanatot, amikor elindulhatok a Hubay Hegedűversenyen. Azzal, hogy nemcsak elindulni, de nyerni is sikerült, beindultak olyan dolgok, amik előre visznek: még több koncertmeghívás kaptam és így a zenei életbe is jobban be tudok illeszkedni, a média is felfigyelt rám, és a köztudatba is bekerültem.

- A Szigeti-Hubay Hegedűverseny első díjával idén 12 koncertmeghívás járt együtt. Nem nyomaszt ez a sok feladat?

- Nem, ez erőt ad számomra. A felkészülés alatt az hajt, hogy minél többet hozzak ki magamból. Csak fellépések, versenyek utána veszem észre, hogy mennyire fáradt vagyok. Időnként persze pihenni is kell. Ha éppen lazítok, akkor sem tudom kizárni az életemből a zenét: zene nélkül nem tudok élni. Nap mint nap lemezeket hallgatok, zongorázgatok, de szeretek sétálni, jó levegőn lenni és bélyeget gyűjteni.

- Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Miért pont a hegedűt választottad hangszerednek?

- Gyerekként hiperaktív voltam és minden érdekelt, a matematikától kezdve a rock zenééig, ami leginkább az állandó dobolási mánián mutatkozott meg: ami a kezembe került azt összeütöttem vagy doboltam vele. A szüleim ezért úgy döntöttek, hogy beíratnak a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskolába. Ott találkoztam Klári nénivel (Perneczky Klára - a szerk.), aki megfogta a kezemet és megmutatta nekem a hegedűt, majd azt mondta: mától ez lesz a Te hangszered. Ekkor hét éves voltam. 13 évesen a Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályába kerültem, majd 2005-ben felvettek az Akadémiára. A mai napig Perényi Eszter növendéke vagyok.

- Vele hogyan dolgoztok együtt?

- Én már nem is tanárként nézek rá, hanem tanácsadóként tekintek rá, aki bármikor segít, amikor valamilyen zenei vagy technikai nehézségbe ütközöm. Sokszor együtt kutatjuk a darabot, hogy miről is szólhat valójában. Én úgy érzem már évek óta, hogy ő azt látja rajtam, amit én is látnék magamon, ha kívülről tudnám szemlélni magam. Olyan szigorúsággal áll hozzám, mint amilyen szigorúsággal én is állnék magamhoz. Ő minden hibát rögtön észrevesz, rögtön jelzi, és egyből segít. Ezért van az, hogy évek óta fejlődni tudok, hiszen mindig egy fokkal feljebb kell tenni a lécet, csak úgy lehet tovább menni. A tanárnőmnek mindig az az első, amit én szeretnék, amit én gondolok a darabról, nem erőlteti rám a saját koncepcióit. Amit elképzelek, annak a megvalósításában segít engem, de hagy nekem szabadságot, bízik bennem, és ez nagyon fontos.

- Hogyan illeszkedtél be a nagyváros forgatagába?

- Nem vagyok híve a nyüzsgésnek, nagyon szeretem a nyugalmat, a tiszta levegőt. Szeretek egyedül lenni, és filozofálgatni az életről, a darabokról, de ez, főleg így, hogy kollégiumban lakom, nagyon nehéz. Persze a nyugalomnak belül kell lennie, nem kívül, de ahhoz, hogy ki tudjam kapcsolni a világot és csendet teremtsek magamban, nem árt, ha körülöttem is nyugalom van. A budapesti életnek azonban rengeteg előnye is van: nagy művészeket hallgathatok, akik heti rendszerességgel jönnek Magyarországra, nagyszerű tanároktól tanulhatok, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy fejlődni tudjak.

- Mik a céljaid?

- Számomra most az a legfontosabb, hogy befejezzem a Zeneakadémiát, ahol most harmadéves vagyok. De már kiskoromban is úgy fogalmaztam, ha a jövőről kérdeztek, hogy szeretném bejárni a világot a hegedűmmel - azóta is e mellett vagyok. Mindig örömmel veszem, ha hívnak, és szívesen megyek, a világ bármelyik pontjára.