Huba

Az alkalmazkodás művészete

2007.11.09. 00:00

Programkereső

Eddigi legnagyobb vállalkozásába fog a hazai kamarazenei színtér egyik kiváló szereplője, a nemrég primáriust váltott Auer Vonósnégyes, amely a Hungarotonnál Lajtha László összes vonósnégyesét rögzíti First Recordingként. A háromlemezesre tervezett sorozat első darabja idén ősszel jelenik meg, a harmadik, befejező korong tavaszra várható. A munka érdekességeiről és a művek különlegességeiről Oláh Vilmos elsőhegedűssel beszélgettünk.
ecc049e0-d2d3-41f9-ab00-fc2839eaf874

- Ön 2006 októberében váltotta Sipos Gábort az elsőhegedűs székben, 2007 februárjában pedig Berán Gábor lett az új másodikhegedűsük. Nem féltek tagcserék közepette belevágni egy ekkora munkába? Hiszen még összeszokni sem volt idejük.

- Bár soha nem játszottunk még közös vonósnégyesben, nem voltunk ismeretlenek egymás számára, így éppen a tagcsere adott óriási lendületet az első lemez felvételéhez 2006 decemberében. Persze nem kis szerepe volt ebben a műveknek, amelyek rendkívül inspirálóak. Lajtha László egyike azon zeneszerzőknek, akiknek a zenéje a hallgató és az előadó számára egyaránt tartogat felfedeznivalót. Túlzás nélkül állítom, hogy VII. vonósnégyese világszínvonalú muzsika: szellemes, harmóniavilágában és hangzásában is egyéni.

- Mitől egyéni Lajtha László zenéje?

- Míg Kodály és Bartók elsősorban a népdalok iránt érdeklődött gyűjtőútjaik során, addig a náluk tíz évvel fiatalabb Lajtha a hangszeres népzenére fókuszált. Ezt az élményanyagot főleg a későbbi kvartettekben felhasználta – a X. vonósnégyes például erdélyi dallamok füzére. Mivel azonban a magyar zeneszerzők közül talán Lajtha kötődött a leginkább a francia zenéhez és kultúrához (többször visszalátogatott zeneszerzői sikereinek helyszínére, Párizsba), bizonyos műveiben különleges módon keverednek az őt ért hatások. A VII. vagy a IX. vonósnégyes az erdélyi hangszeres népzene és az impresszionista jellegű muzsika fantasztikusan izgalmas és egyéni elegye. Lehet, hogy sokan nem tudják, de a Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner nevével fémjelzett századforduló magyar zeneszerzésének érdekes színfoltja a Lajtha-életmű.

- Mitől kihívás az előadó számára egy Lajtha-kvartett?

- A hangszerekkel szemben támasztott technikai követelmény rendkívül magas – a játszanivaló a legnehezebb versenyművekével vetekszik. Ráadásul Lajtha nem szokványos módon ír kvartettre; olyan megoldásokkal is él, amelyek egyrészt nehézzé teszik az összjátékot, másfelől érdekessé a hangzást. Éppen ezért komoly felkészülést igényelnek a művek; időnk nagy részét a Lajtha-kvartettekkel töltjük. Mint előadóknak ugyanakkor különleges lehetőséget is jelentenek ezek számunkra, hiszen nem szokásos repertoárról van szó, és az életmű változásait is nyomon követhetjük a tíz vonósnégyesen.

- Nem jár kockázattal, hogy fél év alatt kicserélődött az Auer Vonósnégyes tagságának 50 százaléka?

- A tagcserék megviselhetnek egy ilyen kis együttest, mi azonban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jól megértjük egymást. A kamarazenélésben az embert a zenei alkalmazkodásvágy hajtja. Tiszteljük egymás véleményét, mindig közösen alakítjuk ki az olvasatunkat, és ha vannak is viták, ezek termékenyítő jellegűek. A vitákból születnek a legértékesebb dolgok. És sose volt, hogy ne tudtunk volna megegyezni.