Vendel

Első díj az első versenyen

2007.11.15. 00:00

Programkereső

A kecskeméti Aurin Leánykar korábbi, már érettségizett tagjaiból alakult Aurin Nőikar első helyezést ért el Varsóban, a 2007. november 10-11-én megrendezett III. Nemzetközi Kórusverseny ifjúsági egyneműkar kategóriájában. A Durányik László által vezetett, egy éve alakult kórusnak ez volt az első nemzetközi versenye.
5410baa3-ba63-4215-866c-2f22d28ad551

Az Aurin Nőikar első fellépésére 2006. decemberében a kecskeméti Nagytemplomban, a másodikra két hete a Szentcsalád Templomban került sor. A harmadik koncert nem máshol, mint Varsóban a III. Nemzetközi Kórusversenyen hangzott el – tudtuk meg Durányik Lászlótól. A karnagy azt is elárulta, hogy a 40 főt számláló együttes havonta csak 2-3 alkalommal próbál, majd Kodály szavait idézte: "Van egy pár dolog, ami Kecskemétnek a hírnevét szellemi téren is terjesztheti világszerte. Például van itt egy iskola, amely úgy működik már, mint hogyha magam is itt éltem volna és tettleg segítettem volna a létrejöttén. Ez az iskola, és ami ebből kinő, ez még lehetne olyasmi, ami Kecskemétnek a hírnevét szellemi téren is kiemeli."

A művek, amelyekkel megnyerték a versenyt:
Kocsár Miklós: Salve Regina
Petrovics Emil - Ady Endre: Hervadáskor
Orbán György: Lauda Sion
Karai József: Sárközi karikázó