Orsolya

Schumann és a perzsa angyal

2007.12.05. 00:00

Programkereső

Robert Schumann életműve ragyogó terep a kategorizálás iránt vonzódó zenetörténészek számára. Kis túlzással a kronológiának megfelelően bontható műfajokra működése: 1839 előtt zongorazenét írt, 1840-ben dalokat, 1841 a szimfonikus darabok éve, 1842 a kamarazenéé, 1843-ban születik nagyszabású oratóriuma, 1845-ben a kontrapunktikus formák érdeklik, 1847-48-ban a színpadi művek születnek, 1852-ben főként egyházi darabok.
e8278924-2f4f-44b7-b84d-50b48bf9dc8c

Egy efféle felsorolás persze nem csak leegyszerűsítő, hanem Schumann esztétikai gondolkozásának lényegét fedi el, nevezetesen azt, hogy számára – miként kortársai számára – a műfajok közötti határok elmosása és az egyes műfajok közötti szabad átjárás mindennapi gyakorlat volt.

Nagyszabású oratóriuma, Az Éden és a péri (Das Paradies und die Peri, op. 50), amelyet ő maga soha nem illetett ezzel a műfaji címkével, ugyancsak műfaji hibrid: Schumann dalainak, kórusműveinek vagy szimfonikus darabjainak atmoszférája és technikai megoldásai egyaránt otthonra lelnek a grandiózus formában. Amikor 1843 februárjában hozzáfogott a mű komponáláshoz, éppen a Mendelssohn alapította lipcsei konzervatóriumban kezdett tanítani (zeneszerzést, zongorát és partitúraolvasást), közvetlen inspirációt pedig Berlioz két lipcsei hangversenye kínált számára. Az oratórium szövegkönyvét már 1840-ben megkapta, s bár ekkor még operát gondolt írni belőle, amikor a librettóval intenzívebben elkezdett foglalkozni, már egyértelmű volt, hogy oratórikus jellegű alkotás lesz belőle. A szövegkönyv alapjául szolgáló irodalmi mű a 19. század első évtizedeinek talán legnépszerűbb ír szerzőjétől származik.

Thomas Moore nem csak viszonylagos korabeli népszerűsége miatt fontos alakja az irodalomtörténetnek, hanem azért is, mert Lord Byron barátjaként utóbbi irodalmi hagyatékának gondozója volt, s a nevéhez fűződik Byron emlékiratainak a család kívánsága szerint való elégetése. Lalla Rokh című, 1817-ben megjelent mesegyűjteményének négy hosszabb költeménye közül a harmadik mondja el péri históriáját. Az egzotikus elbeszélések iránt vonzódó 19. század jellegzetes alakjaként Schumann természetszerűleg látott vonzó libretto alapanyagot a perzsa mitológiából származó történetben. Barátját, Emil Schlesiget kérte meg a német szöveg elkészítésére, de a szövegkönyv végső változatát maga alakította ki. A komponálás gyorsan haladt, a mű három része közül kettő elkészült 1843. február és március folyamán, s bár áprilisban a munkálatokat háttérbe szorította a második gyerek, Elise születése, június 16-án tulajdonképpen befejezte a darabot. Júliusban és szeptemberben még némi polírozást végzett a zenei anyagon, és apróbb változtatásokat eszközölt, de októberben már próbálhatott az énekesekkel, és december 4-én sor is került a premierre Lipcsében – Schumann vezényletével és hatalmas sikerrel.

A szüzsé főhőse péri, egy angyal és egy halandó házasságából született félisteni lény, aki származása miatt ki van zárva a Paradicsomból. Az Éden kapuit őrző angyaltól megtudja, hogy csak akkor engednek számára bebocsátást, ha elhozza az ajándékot, amely a mennybéliek számára mindennél kedvesebb. Péri elsőként egy India felszabadításáért küzdő, hősi halált halt katona utolsó csepp vérét hozza el az angyalnak, de bebocsátást nem nyer. Visszautasítják második ajándékát is, egy egyiptomi fiatal hölgy utolsó leheletét, aki inkább hal meg pestisben haldokló szerelmével, semhogy elhagyja őt. A harmadik kísérlet végül sikerrel jár: péri egy keményszívű, visszaeső bűnöst lát meg Szíriában, aki egy ártatlan gyermek mellett áll, s a legrosszabbra készül. A gyermek térdre borul előtte, és imádkozni kezd, mire a bűnös könnyekben tör ki, s őszintén megbánja valamennyi bűnét. Péri az őszinte bűnbánat könnyeit viszi a Mennyek kapujához, amely diadalmasan kinyílik előtte, s a kitagadott angyalsarj bebocsátást nyer az örök fény birodalmába. A meglehetősen patetikus, ízig-vérig romantikus történet Schumann talán legnagyszerűbb zenei ötleteit ihlette, ő legalábbis így gondolta a mű befejezése után. 1843. június 19-én így ír egyik barátjának: "Múlt pénteken befejeztem az "Éden és péri"-t, legnagyobb és remélem, legjobb művemet. Hálatelt szívvel az Ég iránt, amely erőimet, míg dolgoztam, ily éberen tartotta – így írtam le a Fine-t partitúrám végére. Nagy munka az ilyen mű, s az ember ilyenkor érti meg igazán, mit jelent az, több ilyet komponálni, mint ahogy például Mozart nyolc operát alkotott annyira rövid idő alatt. A "péri" történetét már bizonyára elmeséltem neked, ha nem, úgy igyekezz azt megszerezni: szinte zenére született, alapgondolata oly költői és oly tiszta, hogy teljesen elragadott."

(2007. december 11. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - A Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa Schumann hangversenye; Schumann: Az Éden és a péri – oratórium; km.: Sally Matthews, Kate Royal, Bernarda Fink, Mark Padmore, Andrew Staples, David Wilson-Johnson (ének); vez.: Sir Simon Rattle)