Előd

Mesternyolcas

2007.12.23. 00:00

Programkereső

2008. január 16. és február 18. között a Művészetek Palotája ismét vendégül látja az ország kiemelkedő zenekarait és karmestereit a Magyar Szimfonikus Körkép sorozat keretében. Az ötlet még a Nemzeti Hangversenyterem próbaüzemének időszakában jött létre, amikor a hazai zenekarok segítségével a terem utolsó akusztikus beállításait végezték.

2008-ban nyolc budapesti és vidéki zenekar lép fel majd a koncertsorozatban, amelyben csupán egyetlen kötelező feltétel volt: egy kortárs magyar zeneszerző művének előadása. A programokról és azok összeállításáról a koncerteket vezénylő karmesterek számoltak be.

Kovács László: Lehet, hogy meg fognak kövezni majd érte, de mind a két koncert műsorába egy-egy Orbán György darabot választottam. Szerintem méltatlanul mellőzött és kissé lenézett szerző. Én azonban nyíltan kiállok mellette! Szerintem zseniális és teljesen egyedi hangú, rafinált megoldásokkal teli zenét írt. Három ütem után fel lehet ismerni, ha egy Orbán-darabot hallunk. Az MR Szimfonikusokkal Orff Carmina Buranája mellett újra vezényelhetem a Missa quartát, a Miskolciakkal adott koncerten pedig a Velencei vázlatokat. Itt még három orosz szerző művét adjuk elő, köztük Rahmanyinov második zongoraversenyét, amely a harmadikkal együtt újabban teljesen a szívembe fészkelte magát. A szólista Mocsári Károllyal pedig közel húsz éve nem játszhattam együtt, így nagyon várom a koncertet.

Kovács János: Mindkét koncertre nagy örömmel vállaltam a felkérést. A Filharmónia Társaságnak külön célja, hogy fiatal, tehetséges muzsikusokat mutathasson be, így esett a választás Zempléni Szabolcsra, akivel Hidas Frigyes első kürtversenyét adjuk elő. Habár a programokat nem én állítottam össze, külön öröm, hogy a Szent István Filharmonikusokkal két, számomra új és ritkán játszott művet vezényelhetek: Brahms Schönberg által zenekarra átírt, fantasztikusan szerkesztett g-moll zongoranégyesét és Dubrovay László Concertóját, amely ütős hangszerekre és zenekarra íródott.

Keller András: Én személy szerint rendkívül örülök annak, hogy létezik egy olyan kezdeményezés, ahol kötelező feltétel egy kortárs magyar zeneszerző művének előadása. A januári koncertre Kocsis Zoltán, az est karmestere Soproni József a hatvanas évek végén komponált Gordonkaversenyét választotta, ami sajnos egy ritkán előadott, ám annál értékesebb mű. A többi kompozíció is meglehetősen ritkán hangzik el koncerten. Brahms A párkák énekének előadására – a viszonylag nagy apparátus miatt – ritkán vállalkoznak, és Ravel Daphnis és Chloéja is kevésszer hangzik el teljes terjedelmében. A Bartók-bérlet kapcsán pedig a kissé különös, ám annál jelentősebb Négy zenekari darab is helyet kapott a programban.

Héja Domonkos: A Magyar Szimfonikus Körkép sorozatban mindig nagy örömmel veszünk részt. A műsorunkban Wagner és Mendelssohn két remekműve között egyik kollégánk, Sándor László Felhők című művét adjuk elő, amely a 2005-ös József Attila emlékév zeneszerzői versenyének díjnyertes alkotása. A darab tételei egy-egy József Attila vers sorainak hatására születtek meg, amelyeket a partitúrába is beleírt a szerző. A koncerten ezeket Cseke Péter adja majd elő.

Alpaslan Ertüngealp: A BBC Singers együttessel már régóta tervezünk egy közös koncertet. Részükről is igény volt, hogy egy új, viszonylag ritkán játszott darabot tanulhassanak meg, így esett a választásunk Sravinsky Zsoltárszimfóniájára. Magyar szerzőnek Jeney Zoltánt választottam, aki külön erre a koncertre vállalta egy teljesen új darab megírását, amiről pontosan még nem sokat tudok, de az biztos, hogy kórusra és zenekarra készül majd. Harmadikként pedig egy olyan huszadik századi szerzőt szerettünk volna bemutatni, aki a közönség számára befogadható, vonzó és hálás. Így esett a választás Hacsaturján Hegedűversenyére, amely a hegedűversenyek között igen jelentős helyet foglal el. Majd egy rövid, számomra nagyon kedves darabja, a Spartacus című balett szvit szólal meg.

1526b964-ab08-48be-b5df-97d4c1d43c24

Gál Tamás: A magyarok közül az én választásom egy számomra nagyon kedves szerzőre, Lendvay Kamillóra esett, akinek nemrégiben bemutatott zongoraversenyét adjuk elő Baranyay László zongoraművész közreműködésével. Előtte egy igazi „slágert”, sokat játszott darabunkat, Kodály Galántai táncok című szimfonikus művét hallhatja a közönség, a második részben pedig egy valódi kuriózumot, Bartók A csodálatos mandarin című teljes balettjét, amelyet M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt rendezőnk animációs filmje kísér majd. Ezt a vadonatúj előadását először Kocsis Zoltán vezényelte, majd engem is felkértek egy pozsonyi premierre. Most nagy örömömre ismét Budapesten mutathatjuk be a produkciót.

(Magyar Szimfonikus Körkép - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest)

2008. január 16. 19:30 - A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye; Glinka: Ruszlán és Ludmilla – nyitány; Rahmanyinov: II., c-moll zongoraverseny, op. 18; Orbán György: Veronai vázlatok; Stravinsky: A tűzmadár – szvit (1919); km.: Mocsári Károly (zongora); vez.: Kovács László

2008. január 24. 19:30 - Az MR Szimfonikusok hangversenye;
Orbán György: Missa quarta; Orff: Carmina Burana; km.: Cserna Ildikó, Derecskei Zsolt, Kálmándi Mihály (ének), MR Énekkar és Gyermekkórus (karig.: Strausz Kálmán, Thész Gabriella); vez.: Kovács László

2008. január 26. 19:30 - A Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar hangversenye; Brahms-Schönberg: g-moll zongoranégyes (zenekari átirat); Dubrovay László: Concerto ütőkre és zenekarra; J. Strauss: Keringők, polkák; km.: Dzsanda Vitalij (ütőhangszerek), Szent István Király Oratóriumkórus; vez.: Kovács János

2008. január 28. 19:30 - A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenye; Janácek: Sinfonietta; Hidas Frigyes: I. kürtverseny; Beethoven: V. c-moll, "Sors" szimfónia, op. 67; km.: Zempléni Szabolcs (kürt); vez.: Kovács János

2008. január 29. 19:30 - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye; Brahms: A párkák éneke, op. 89; Bartók: Négy zenekari darab; Soproni József: I. gordonkaverseny; Ravel: Daphnis és Chloé – balettzene; km.: Fenyő László (gordonka), Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás); vez.: Kocsis Zoltán

2008. február 3. 19:30 - Az Óbudai Danubia Zenekar hangversenye; Wagner: Parsifal – előjáték; Sándor László: Felhők; Mendelssohn: V. D-dúr, "Reformáció" szimfónia, op. 107; km.: Cseke Péter (próza); vez.: Héja Domonkos

2008. február 11. 19:30 - A Savaria Szimfonikus Zenekar hangversenye; Hacsaturján: Hegedűverseny; Spartacus – balettszvit; Jeney Zoltán: Új mű – ősbemutató; Stravinsky: Zsoltárszimfónia; km.: Baráti Kristóf (hegedű), BBC Singers; vez.: Alpaslan Ertüngealp

2008. február 14. 19:30 - A MÁV Szimfoniksu Zenekar hangversenye; Kodály: Galántai táncok; Lendvay Kamilló: Zongoraverseny; Bartók: A csodálatos mandarin - balettzene (vetítéssel); km.: Baranyay László (zongora); vez.: Gál Tamás)