Gyöngyi

Mesés hangok

2007.12.25. 00:00

Programkereső

A mesék világában megszokott, hogy ha valaki különleges képességekkel megáldott, messze földön híres lesz és csodájára járnak… Így volt ez – régi történet szerint – egy bizonyos beszédes nevű (Chanticleer – "tisztán éneklő") kakassal is, akinek "harsány szavánál az se szebb talán, mely misenapkor zeng az orgonán". A mesékkel, jelképekkel azonban megtörténik néha, hogy kilépnek saját közegükből és a valóság talaján kezdenek új életet.
d834a3d5-8265-4d40-b9be-82c50b526bdf

A történet mesén kívüli szakasza 1978-ban kezdődött, amikor San Franciscóban, a Bay Area-i főiskola zenetudományi szakán végzett fiatalember, Louis Botto hiányolta, hogy a középkori és reneszánsz vokális művek nagy része – melyeket tanulmányozott – előadatlanok, és eldöntötte, hogy alapít egy együttest a mellőzött repertoár elénekelésére a reneszánsz egyházi tradíció szerint, csak férfihangokat felhasználva. Botto vállalkozásának ötletével kórustársaihoz fordult, így a San Franciscó-i Szimfonikusok Kórusa, valamint a Grace Cathedral Kórus Fiú- és Férfikórusa "teremtette elő" az első kilenc tagot, a tenort éneklő Bottót is beleértve. A mesei szál az alapító tagok egyikével szövődött hozzá, a bariton Charlie Erikson éppen Geoffrey Chaucer Canterbury Meséjének közepénél tartott és azt javasolta, hogy legyen a nevük az Apácák papjának történetében szereplő kakas neve. Chaucer a nevet valószínűleg a Renard, a róka című ókori francia fabulából vette, amely két francia szó kombinációja: a chanter ("énekelni") és a clair ("tiszta") szavaké.

A név ómene és Chaucer korszaka pont megfelel saját célkitűzéseiknek, a csapat tehát 1978. június 27-én Chanticleer néven debütált zsúfolt nézőtér előtt a San Franciscó-i történelmi Old Mission Dolores-ben. A program kiemelt zeneszerzői azok voltak, akik később is főszerepet játszottak az együttes repertoárjában: Byrd, Isaac, Ockeghem, Morales, Morley, Dufay és Josquin. A siker kijelölte működési szisztémájukat is: négyhavonta adtak koncertet. Az első utak az államokba vezettek, de nemzetközi elismertségük is hamar megszületett; 1984-ben az együttest meghívták Belgiumba, a Nemzetközi Josquin Szimpóziumra. Egy másik kórus szereplésének visszamondása mesébe illő merészséget és ambíciót munkált bennük. Egy olyan ötlettel hozakodtak elő, hogy műsorukon kívül még egy ráadás Josquin-misét is előadnának, ami végül nagy tetszéssel hangzott el a fesztivál egyik koncertjén. Az időhiányt szintén megoldották: a gépen tanulták meg a művet... Ma már az együttes sok neves nemzetközi fesztivál, mint például a Salzburgi Fesztivál (Ausztria), a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál (Németország), a Brisbane-i Kétévenkénti Zenei Fesztivál (Ausztrália), a Taipei Nemzetközi Kórus Fesztivál (Taiwan) és a Van Vlaanderen Fesztivál (Belgium) állandó szereplője.

Megalakulásuk óta több mint hetvenöt ember énekelt az együttesben, de történetükben meghatározó pillanat volt 1983, amikor Joseph Jennings kontratenor csatlakozott a csapathoz. Jennings különleges talentuma révén zenei rendezőjük lett. Az évek során jellegzetes éneklési stílusa éppúgy fémjelzésévé vált a chanticleeri hangzásnak, mint az újító gospel vagy popzenei átiratai. Fiatal énekesek tanításáért való lelkesedése napjainkig tartó éneklésfejlesztési programot indított be. Bottót, a kórus megálmodóját ugyanakkor egy másik fejlesztési program foglalkoztatta. Mivel egy kórusénekes sosem rendelkezett megfelelő pályafutási lehetőséggel, elhatározta, hogy a Chanticleer teljes állásban fogja foglalkoztatni tagjait. A korai évekre jellemző vesződséges és fáradságos, sokszor nyolc-tíz hetes, kis furgonnal megtett turnék, spórolások (Botto mindannyijuknak kevesebb, mint $50-ból hozta ki az ebédet) meghozták gyümölcsüket: az együttes az Egyesült Államok ez idő szerint legnevesebb független profi énekegyüttese. Küldetéstudatukat Botto alakította, ami 1997-ben bekövetkezett halála után is részük maradt. Hitvallásuk szerint a tökéletesség legmagasabb fokán bemutatott kóruszene világszerte ösztönözi az ilyen formációk létrejöttét és értékelését, az általános műveltségbe való beágyazottságát éppúgy, mint új kórus művek születését. Tehát létezik egy nemes, objektív cél, amelyet szolgálniuk kell a művészetükkel, bármennyi hallgatónak, bármilyen körülmények között szerepelnek (énekeltek már kevésbé szokványos helyeken is: kanadai csűrben, tető nélküli templomban a volt Kelet-Németország területén, svéd konditeremben vagy a New York-i Filharmonikusokkal a Central Parkban). Olyasmi ez, amit egy régi mondás úgy fejez ki, miszerint a mester a gótikus templomnak azt a részét is ugyanolyan gonddal faragja ki, amit az emberi szem nem lát.

Noha előadásaik nagy része önálló a cappella koncert volt, az együttes belefogott néhány merész vállalkozásba. A Chanticleer Craig Russell zenetudós együttműködésével előadott és felvételt is készített két 18. századi mexikói zeneszerző (Manuel de Zumaya, Ignacio de Jerusalem) ismeretlen műveiből két korabeli hangszereken játszó zenekarral (Mexican Baroque és Matins for the Virgin of Guadalupe). Egy másik emlékezetes zenekaros vállalkozásuk Claudio Monteverdi Vespro della Beata Vergine darabjának San Franciscó-i és New York-i előadása volt. A barokk művek mellett az együttes előadta Benjamin Britten Curlew River operáját, ami a japán "no színház" és a középkori angol vallásos dráma hatását egyesítette. Könnyebb műfajban is sikeres felvételeket hallhatunk tőlük: kiemelkedik Ettore Stratta vezényletével a Londoni Studio Zenekarral, valamint a Don Haas Trióval közösen készített albumuk, a Lost in the Stars ("Csillagokba rejtve"), amely jazz és pop standardek feldolgozásait tartalmazza. A Chanticleer sok neves művésszel és együttessel lépett fel története során, beleértve a híres mezzoszoprán Frederica von Stade-t, a japán táncosokat, Eikót és Komát, valamint George Shearinget, az élő jazzlegendát éppúgy, mint a New York-i Filharmonikusokat, a San Franciscó-i Szimfonikusokat vagy a Saint Paul Chamber Orchestrat. Az együttes elég szerencsésnek mondhatja magát olyan szempontból is, hogy a mai idők legismertebb zeneszerzőitől (Chen Yi – a kínai hölgy 1993-től 1996-ig a csapat megbízott zeneszerzőjeként működött –, David Conte, Anthony Davis, Morton Gould, Bernard Rands, Steve Sametz, Sir John Tavener és Augusta Read Thomas) rendelhetett darabokat.

A New Yorker magazin által "a világ vezető férfikarának" nevezett Chanticleer Énekegyüttes művészetéből "hangszínbeli gazdagság és élesen metsző fényesség" árad – írja a San Franciscó-i Krónika. A Grammy-díjas együttes 2007/2008-ra, harmincadik évadjára több mint száz előadást tervezett. Az ünnepi évad miatt sokhelyütt megfordulnak, az USA huszonkét tagállama mellett 2008 januárjától európai országok jelentős városaiban énekel majd az együttes: Párizs, Luxembourg, Brugge, Bécs, Prága, Budapest és Vilnius szerepel listájukon. A Chanticleert 2008-ra "Az év együttesévé" avatta a MAIDPA (Musical America International Directory of the Performing Arts) kiadója – ezzel a címmel első alkalommal tüntettek ki énekegyüttest. A homogén hangzásuk tökéletessége miatt "hangzenekarként" emlegetett együttes budapesti koncertjén mindenből hallhatunk ízelítőt. Az angol, az itáliai és a németalföldi vokálpolifónia emblematikus képviselőinek egyházi és világi művei mellett elhangzik az osztrák Gustav Mahler talán legszebb Rückert-dala, a 20. századi francia zeneszerző, Francis Poulenc Négy kis imája, az amerikai Samuel Barber egyik dalának szerzői átirata, sőt magyar vonatkozású kompozíciók is: Ligeti György még hazánkban komponált néhány kórusműve. A műsorban két kortárs alkotó kompozíciói, a fent már említett rezidens zeneszerző, Chen Yi és a népszerű kórusműveiről híres Steven Sametz is megjelennek a spirituálék, gospelek, népzene- és jazzfeldolgozások mellett.

A Chanticleer Énekegyüttest egységes és plasztikus hangzása, intonációjuk tisztasága és áttetsző megszólalásmódjuk könnyedsége napjaink kifinomult „előadói gépezetévé” avanzsálta, mely "oly pontos, mint a klastromóra" (Chaucer), s amelyet a Wall Street Journal nemes egyszerűséggel "Botto csodájának" nevez.

(Február 9. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest); A Chanticleer Énekegyüttes koncertje; William Byrd: Sing Joyfully; Ave verum corpus; Palestrina: Ave Regina coelorum; Josquin Des Prés: El grillo; Mille regretz; Scaramella va alla guerra; Je ne me puis tenir d’aimer; Chen Yi: New York; Samuel Barber: Heaven-Haven (A Nun Takes The Veil); Poulenc: Quatre petites prières de Saint-François d’Assise; Steven Sametz: I have had singing; Mahler: Ich bin der Welt abhanden gekommen; Ligeti György: Pápainé; Idegen földön; Magány; Gospelek, jazzátiratok és népdalok)