Ilona

Egy tiszta művészbarátság

2008.01.03. 00:00

Programkereső

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847) és Robert Schumann (1810-1856) kortársak voltak abban az értelemben is, hogy társak voltak egy korszak zenei arculatának alakításában. Személyesen 1835 augusztusában ismerték meg egymást, Mendelssohn ekkor vette át a lipcsei Gewandhaus Zenekar irányítását, és innentől kezdve haláláig a városban élt. Hamar kialakult a két zeneszerző kölcsönös kollegiális megbecsülésre, majd barátságra épülő kapcsolata. Együttműködésük a város zenei aranykorát hozta el, melynek fénye az egész századot besugározta.

Hatásuk mértéke egy másik zeneszerzőpáros, Liszt és Wagner működéséhez fogható. Ám amíg Liszt és Wagner kapcsolatát rendszeresen tették próbára magánemberi (később családi) konfliktusok, addig Mendelssohn és Schumann viszonya – e viszony tagadhatatlan aszimmetriája ellenére – végig harmonikus volt.

Mendelssohn zsenialitását mindenki elismerte, de kevesen voltak azok, akik valóban őszintén, irigykedés nélkül csodálták harmonikus lényét. Schumann közéjük tartozott. Mendelssohn boldog gyermekkora, csodagyermeksége, kényelmes anyagi körülményei, zenei invenciójának veleszületett áradása, sikerei egy pillanatra sem vetették el benne a féltékenység magját. Úgy tekintett rá, mint a legnagyobbra, egyenesen bálványozta pályatársát. Nem rejtette véka alá azt a nézetét, hogy Mendelssohnban Mozart géniuszának reinkarnációját látja. Csodálta benne a zongoristát, a zeneszerzőt, a karmestert. Ámulatba ejtette műveltsége, tájékozottsága, ítélőképessége. Schumannt valóban nem frusztrálta (szemben Wagnerrel), hogy Mendelssohn ölébe érett gyümölcsként hullnak a zseniális megoldások, minden zenei forma engedelmesen simul a keze alá, s amihez csak hozzáér, arannyá változik. Zenei lapjában (Neue Zeitschrift für Musik) műveiről csak méltató kritikák jelentek meg, recenzálta többek között a Szöveg nélküli dalok több kötetét, a fisz-moll capricciót, a g-moll zongoraversenyt, a Zongorás triót, a Paulus oratóriumot, az Olasz szimfóniát és természetesen a Szentivánéji álom nyitányt. A Schumann képzelete által alapított "zenei szabadcsapatnak", a Dávid-szövetségnek – F. Meritis néven – Mendelssohn is tagja volt.

Schumann C-dúr szimfóniája gazdagon dokumentálja a két szerző kapcsolatát. Nem kétséges, hogy a mű magán viseli Schubert Nagy C-dúr szimfóniájának hatását. Azét a szimfóniáét, amelyet éppen Schumann fedezett fel Bécsben. Azonnal felismerte a kompozíció értékét, s annyira a hatása alá került, hogy "meglepő" kijelentésre ragadtatta magát: Beethoven után nem írtak ilyen szimfóniát, még Mendelssohn sem. A kottát természetesen Mendelssohnnak küldte el, aki Lipcsében be is mutatta a művet. Schumann az elsők között értesítette Mendelssohnt, amikor elkezdett dolgozni saját C-dúr szimfóniáján: "Az utóbbi néhány napban dobok és trombiták harsogtak bennem C-dúrban. Fogalmam sincs, hogy mindez hová fog vezetni" – írta 1845 szeptemberében. És ott van a szimfóniában a közös szerelem, Bach muzsikájának ihletése is, a mű ősbemutatóját pedig ki más vezényelhette volna, mint Mendelssohn. Az igazsághoz tartozik, hogy a premier inkább hűvös, a megismételt előadás langyos fogadtatásban részesült, a darab igazán csak egy későbbi koncerten, Zwickauban (Schumann szülővárosában) aratott sikert. Az előadás "igazi népünnepély volt, úgy ünnepeltek, mint még soha. A szimfónia is jobban ment, mint Lipcsében a bemutatón" – írta a zeneszerző egyik levelében. A mű ma sem tartozik a gyakran játszott szimfóniák közé, a íi>Bevezetés és allegro appassionato (op. 92) című kompozíció pedig igazi ritkaság, amely nem találta még meg a helyét a koncertrepertoárban. Utóbbi azért is érdekes, mert Schumann kifejezetten a korabeli koncertgyakorlat számára komponálta. Akkoriban gyakori volt ugyanis, hogy a hangszervirtuózok a versenyművekből csak a második és a harmadik tételt játszották el. Ezt a „formát” követte Schumann is, amikor a virtuóz allegro elé lírai hangvételű bevezetőt komponált. A bemutatón Schumann felesége, Clara játszotta a magánszólamot.

b2d66309-de5a-4c0a-b538-26aee56b5cd5

Mendelssohn d-moll zongoraversenye is a kevéssé ismert darabok közé tartozik, miként Schumann esetében a rendkívül népszerű a-moll zongoraverseny – itt is háttérbe szorította egy másik zongorás versenymű, a g-moll zongoraverseny. A d-moll zongoraversennyel kapcsolatban érdekes dolgot derített ki a modern zenetudomány. Mendelssohn 1838-ban, egy Lipcsében esedékes koncertre sietve komponált egy kéttételes koncertdarabot Serenade és Allegro giojoso (op. 43) címmel. A mű eredeti címe Adagio és Rondo volt, mintha csak egy hagyományos versenymű 2-3. tétele volna. Az elemzés kiderítette, hogy Mendelssohn ebben a kompozícióban a korábbi d-moll zongoraverseny anyagát dolgozta át. Az átdolgozásnak tudható be, hogy az eredeti alak hosszú időre feledésbe merült. Schiff András és az Európai Kamarazenekar koncertjén igazi slágerszám csak egy lesz, a Mendelssohn skóciai utazásait megidéző Hebridák-nyitány.

(2008. február 7. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Schiff András és az Európai Kamarazenekar hangversenye; Mendelssohn: Hebridák-nyitány, op. 26; d-moll zongoraverseny, op. 40; Schumann: Bevezetés és allegro appassionato, op. 92; II. C-dúr szimfónia, op. 61; Zongorán játszik és vezényel: Schiff András)