Orsolya

Ventoscala – egyre feljebb a szél lépcsőin

2008.01.03. 00:00

Programkereső

Meskó Ilona neve egyre jobban cseng zenei körökben és egyre ismerősebben a koncertlátogató közönség számára. Tehetségét nemcsak a zongora mellett kamatoztatja, hanem zeneszerzőként és az általa alapított Ventoscala Szimfonikus Zenekar karmestereként is. Tanárként is figyelemreméltó eredményeket ér el, hiszen 2007 szeptemberétől zeneszerzést tanít a Weiner Leó Konzervatóriumban.

Meskó Ilona

Fidelio Súgó: A darabjaidat rendszeresen és sikerrel játsszák kortárs fórumokon, így a Budapesti Őszi és Tavaszi Fesztiválon, a Korunk Zenéje, az Új Magyar Művek Hangversenyciklusa, az IKZE rendezvényein, januárban pedig a Mini-Fesztiválon mutatkozol be az Adom burkolt cimű..., kürtre és cimbalomra írt szerzeményeddel. Hogyan fedezted fel magadban a komponálás képességét?

Meskó Ilona: Hat évesen kezdtem el zongorát tanulni, és párhuzamosan ezzel próbálgattam a leírt kottát máshogy játszani - más hangokkal, más ritmusban -, és amennyire tudtam, le is jegyeztem ezeket az ötleteimet. Természetes volt számomra, hogy zongorázok egy darabot, és közben kitalálok valami mást is. Tizenhárom évesen felvettek a Debreceni Konzervatórium előkészítőjébe, de zeneszerzés szak nem indult, ezért Budapestre jöttem, és a Bartók Béla Konzervatóriumban folytattam tanulmányaimat. Amikor végeztem, öt helyre adtam be a jelentkezési lapomat, és mind az öt helyre felvettek - persze csak egyet választhattam. Így kerültem végül a Zeneakadémia zeneszerzés szakára.

FS: Hogyan lettél karmester?

MI: Konzis koromban kezdett foglalkoztatni a gondolat, de a tanáraim lebeszéltek - akkor még elfogadtam az érveiket. Pár év múlva a Filharmónia meghívott zongorázni Jurij Szimonov kurzusára, ahová a világ minden tájáról érkeztek karmesterek. Néhányuknál úgy éreztem: így én is meg tudom csinálni, ezért megkértem Szimonovot, hadd próbáljam meg. Ezek után felvett ösztöndíjasként, és már a második év végén azt mondta, hogy jobb lehetek, mint itt bárki más. Nekem ez akkora lökést adott, hogy úgy éreztem, innen már nincs visszaút.

FS: A Ventoscala Szimfonikus Zenekar megalapításának ötlete ekkor fogalmazódott meg benned?

MI: Akkor, amikor mindez történt, és még a következő három évben sem volt felvételi a Zeneakadémián karmester szakra, így nem tudtam tanulni, ezért más lehetőséget kellett keresnem. Négy ifjúsági zenekar működött abban az időben: Héja Domonkos a példaképem volt, így miután nem voltunk egy szinten, ott nem próbálkoztam, a másik zenekar nem volt hosszú életű, a két további együttes vezetője pedig nem engedett a zenekar elé állni. Sőt, az egyikük azt mondta, hogy szerinte egy nőnek senki nem jön el játszani, nincs az a zenész, aki egy női karmester irányítását elfogadná. Ezen annyira felhúztam magam, hogy elkezdtem telefonon felhívogatni az ismerőseimet, barátaimat, hogy meggyőződjem magam is: tényleg igaz ez? Egy hét múlva megtartottam az első "zenekari" próbát. Semmi konkrét koncertcél, de pénz se volt, csak egy kis sütemény, amivel a próbák szünetében kínáltam meg őket. Az, hogy ilyen feltételek mellett, még hónapok múltával is jöttek próbára, nekem nagyon sokat jelent. Hozzá kell tegyem, mára a négyből három zenekar megszűnt. Az esélytelen, kis próbálkozás maradt meg a négy kisebb próbálkozás közül a zenei életben: ez a Ventoscala.

FS: 2008-ban ötéves lesz a Ventoscala Zenekar. Hogy látod, mennyit fejlődött az együttes ez alatt az idő alatt?

MI: Professzionális zenekar lettünk, a próbák során fegyelmezett munka folyik, és mindenki gyakorol: bízhatok abban, hogy aki ott ül, az tudja, hogy mit csinál. Közben szinte minden zenekari tag lediplomázott, és más zenekarokban, más karmesterekkel is dolgozik - ennek nagyon örülök, hiszen így mindenki csak jobb lesz.

FS: Te hogyan fejleszted magad?

MI: Lehet nézni videón nagy karmestereket, lehet könyveket olvasni, de önmagában ez nem elég: vezényelni kell, mégpedig sokat. Másrészt különböző stílusú darabokat kell tanulni: hiszen más egy héttagú ensemble együttest dirigálni és más egy szimfonikus zenekart. Hiányérzetem, hogy nincs lehetőségünk még elég önálló zenekari darabot, szimfóniát előadni. Általában versenyműveket szólaltatunk meg, és kísérünk egy-egy szólistát, ami természetesen nagy örömöt jelent, mert technikailag így lehet a legtöbbet tanulni: ha nem vagyok elég felkészült, és a zenekar nem elég rugalmas, akkor nem tudom az együttest úgy "mozgatni", ahogy a szólista éppen szeretné.

FS: A karmesteri pályán milyen előnyei és milyen hátrányai vannak annak, hogy nő vagy?

MI: Ez az első benyomásnál, a próba első órájában lehet, hogy számít, de valójában nem ez a lényeg. Nem a nemen múlik, hanem a képességeken, és azon, hogy ezeket hogyan tudom használni és fejleszteni. A külsőségekben, a karmesteri öltözékben persze a nőiség jobban megnyilvánul: legutóbb Horgas Eszter Charlotte-produkciójában vezényeltem, ami egy igazi, nőies előadás volt, hihetetlenül élveztem, hogy Tóth Bori ruhakölteményében állhattam a színpadon.

FS: Mit szeretnél elérni a közeljövőben?

MI: A Ventoscala Szimfonikus Zenekar nagyon fontos nekem. Szeretnék persze máshol is vezényelni, de azoknak az embereknek, akik mellettem voltak és vannak ma is, állást szeretnék biztosítani: olyan munkát, amely biztonságot jelent nekik. Zeneszerzőként pedig filmzenét szeretnék komponálni. Ez még várat magára, de remélem nem sokáig...