Nándor

Trombitás jubileumi évkezdet a Nemzeti Filharmonikusoknál

2008.01.09. 00:00

Programkereső

Január 11-én, pénteken este, a Művészetek Palotájában adja idei első budapesti koncertjét a 2008-ban 85. születésnapját ünneplő Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán vezényletével.

A hangversenyt Bartók korai műve, az 1910-ben, egy évvel a Kékszakállú herceg vára című opera előtt keletkezett, és 1913-ban bemutatott Két kép nyitja, és Csajkovszkij II. szimfóniája zárja, a kettő között pedig Haydn Esz-dúr trombitaversenye hangzik el. A két, ellentétes zenekari tételből felépített Bartók-kompozíció első része, a Virágzás, hangszerelésének áttetsző finomságával, lágy pasztellszíneivel, dallamalkotásával és hangkészletével egyaránt Debussy hatását mutatja. E látomásszerű természeti kép groteszk ellentétének tekinthető a második, A falu tánca című darab. Meglepő ritmusok, különös harmóniák, nagyszabású zenekari hangzás uralkodik e táncfantázia démoni forgatagában.

117049f9-939d-43f2-9a98-45940a4bceb1

Csajkovszkij 1872-ben komponálta II., c-moll szimfóniáját, s bár a darab a bemutatón nagy sikert aratott, néhány évvel később a zeneszerző mégis alaposan átdolgozta, s mintegy öt perccel meg is rövidítette. Haydn 1796-ban írt versenyműve a komponista utolsó alkotása e műfajban. Megírására Anton Weidinger, bécsi udvari trombitás ösztönözte, aki újfajta, billentyűkkel ellátott trombitát konstruált, és ezzel a hangszer technikai lehetőségeit jelentős mértékben továbbfejlesztette. A trombitások általában nincsenek elkényeztetve nagy mesterek által írt versenyművekkel; ezért igen meglepő, hogy Haydn trombitaversenye a XX. századig majdnem teljesen ismeretlen maradt. Csak 1931-ben jelent meg először nyomtatásban, és az ötvenes években kezdett népszerűvé válni. A versenymű szólistája ezen az estén a Berlini Filharmonikusok szóló trombitása, Velenczei Tamás lesz. Ugyanezt a programot a budapesti koncert előtt Miskolcon, Békéscsabán és Debrecenben, utána pedig Sopronban is eljátssza az NFZ – a Haydn-trombitaverseny szólistája minden alkalommal Tóth László, a zenekar szólamvezetője lesz.

(2008. január 11. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Bartók: Két kép, op. 10; Haydn: Esz-dúr trombitaverseny, Hob. VIIe:1; Csajkovszkij: II., c-moll szimfónia, op. 17; km.: Velenczei Tamás (trombita); vez.: Kocsis Zoltán)