Nándor

Mindenkihez eljut a phenjani Új világ

2008.01.25. 00:00

Programkereső

Néhány hónapnyi tárgyalás után hamarosan megvalósul a New York-i Filharmonikusok észak-koreai vendégszereplése. Sőt, a február 26-i koncertet világszerte élőben közvetítik majd a Kelet-Phenjani Nagyszínházból.

A Lorin Maazel vezette amerikai együttes távol-keleti turnéján Sanghaj, Hong-Kong, Peking és Szöul mellett Phenjanban is fellép, ami a kulturális diplomácia jelentős sikerét jelentheti, hiszen Kim Dzsong Il kommunista diktatúrája rendkívüli elszigeteltségben működött az utóbbi évtizedekben. A hangversenyen felcsendül Észak-Korea és az Egyesült Államok himnusza, Wagner Lohengrinjéből a harmadik felvonás előjátéka, Gershwin Egy amerikai Párizsban című műve, valamint Dvořák IX. „Új világ” szimfóniája. A közvetítés részleteit a következő hetekben tisztázzák, számos médiacég csatlakozott a kezdeményezéshez.

A New York-i együttes 77 éves zenei igazgatója utolsó előtti évadát tölti, az irányítást a 2009 őszén Alan Gilbert fogja átvenni. Az utód nem egészen újonc a neves zenekarnál, korábban a hegedűszólamot erősítette csakúgy, mint szülei, sőt édesanyja, Yoko Takebe mindmáig a Filharmonikusok tagja. A 41 éves Gilbert nem csak hangszeresként elismert művész, 2000 óta a Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, de igazgatta már Santa Fe operatársulatát, és számos amerikai zenekart is dirigált.