Előd

A hét portréja: Rácz Aladár

2008.03.25. 00:00

Programkereső

Saint-Saëns a cimbalom Liszt Ferencének nevezte, Stravinsky érdeklődését ő keltette fel a hangszer iránt, Yehudi Menuhin a csodálói közé tartozott. Jászapátiban született a cimbalomjáték megújítója, aki autodidakta módon tanulta a francia nyelvet, a zenetörténetet, a kottaolvasást, a zeneelméletet, a szociológiát. Március 28-án lesz 50 éve, hogy elment közülünk.
22c34600-c0a9-40e5-9d6d-5acdb8cbe279

Rácz Aladár 1886. február 28-án született Jászapátiban, és 1958. március 28-án hunyt el Budapesten. Cigányzenész családból származott. A cimbalmot saját maga választotta, és három és fél éves korától édesapjától hallás után tanult zenélni. Édesapja, Rácz Pál is neves zenész volt, Liszt Ferenc kedvenc muzsikusának nevezték. Rácz Aladár nyolc-kilenc éves korától már abban a zenekarban játszott, ahol édesapja. Első fellépése a jászberényi Lehel kávéházban volt, majd tizenhat éves korától Budapesten, az EMKE kávéházban játszott. 1910-ben Párizsba szegődött egy cigányzenekarral, bejárta Franciaországot, Spanyolországot, és Egyiptomba is eljutott. Hírneve gyorsan növekedett. 1914-től Svájcban, Genfben lépett fel különböző cigányzenekarokkal. Az "egzotikus" magyar zene vonzotta a közönséget.

Az I. világháború alatt a már virtuozitásáról közismert Rácz Aladár megismerkedett a zenei élet néhány kiemelkedő személyiségével, akik felfigyeltek játékára. Saint-Saens a cimbalom Liszt Ferencének nevezte. Találkozott Ernest Ansermet professzorral, Jacques Dalcroze-zal, és 1915 tavaszán Ansermet a genfi Maxim bárban összeismertette őt Igor Sztravinszkijjal. E találkozó eredményeként Sztravinszkij vásárolt egy cimbalmot, maga is megtanult játszani rajta, és fontos szólamot írt a hangszer számára a Renard (Róka) és a Ragtime című műveiben.

A nagy zeneszerzőkkel való megismerkedés sorsdöntő volt Rácz Aladár életében. Autodidakta módon francia nyelvet, zenetörténetet, kottaolvasást, zeneelméletet, szociológiát tanult. Megismerkedett Couperin, Bach, Scarlatti csembalóműveivel, melyeket átírt cimbalomra. Átalakította hangszerét is, újfajta cimbalomverőt készített, más verőtartást kísérletezett ki, pedált épített, valódi koncerthangszerré nemesítette a cimbalmot. A népies darabokból összeállított kávéházi repertoárt fokozatosan barokk és preklasszikus művekre cserélte le, bizonyítván, hogy e hangszer avatott kezekben a komolyzene remekműveinek előadására is alkalmas. Első önálló cimbalomkoncertjét 1926-ban Lausanne-ban adta. 1927 és 1935 között Franciaországban élt, ahol második feleségével, Yvonne Barblan hegedű- és zongoraművésszel adtak közös koncerteket.

1935-ben Rácz Aladár hazatért Magyarországra. Néhány alkalommal szerepelt a rádióban, majd bemutatkozó koncertet adott a Zeneakadémián. 1937-től, letelepedésétől haláláig itthon tanított, először a Nemzeti Zenedében, majd 1938-tól a Zeneművészeti Főiskolán. Újításait nem fogadta egyöntetű helyeslés, többen értetlenül álltak egyedi útkeresése előtt. Bartók és felesége, Pásztory Ditta biztatására tartotta meg állását az Akadémián. A kezdeti nehézségek után számos kitűnő tanítványa volt, például Gerencsér Ferenc, Szalai József és Tóth Elek. Ők folytatták és továbbfejlesztették mesterük hagyományait. (A Gerencsér-Szalai duó például a homogénebb hangzás kedvéért nem zongorakísérettel, hanem két cimbalmon adta elő a kompozíciókat.) Azóta kiváló cimbalmosok több generációja nőtt fel, akiknek technikai tudása és nyitottsága ihlető hatást gyakorolt a kortárs magyar zeneszerzésre is.

Rácz Aladár élete utolsó éveiben súlyos beteg volt, tanítványait és a világ minden tájáról érkezett csodálóit is farkasréti házában fogadta. (Ezek közé tartozott többek között Yehudi Menuhin is.) Művészetéért 1948-ban Kossuth-díjban, 1952-ben Érdemes Művész, 1953-ban Kiváló Művész kitüntetésben részesült.