Máté, Mirella

Megszólal Bartók zongorája

2008.05.03. 00:00

Programkereső

Bartók zongorája a főszereplője annak a DVD-sorozatnak, amelyen napjaink legjelentősebb magyar zongoraművészei játszanak a hangszeren. A sorozat céljáról, koncepciójáról, a hangszerről kérdezték az ötletgazdát és a filmek rendezőjét, a magyarországi Bartók-örökös Vásárhelyi Gábort.

Bartók Béla, Pásztory Ditta

- Mi a célja a sorozattal?

- Két célom van: életre kelteni Bartók zongoráját. Kocsis Zoltán szavait kölcsönvéve: valahogy így szólhattak Bartók művei a harmincas években, Bartók házában, Bartók zongoráján. Másrészt dokumentálni szeretném, hogyan játszottak a legjelentősebb magyar zongoraművészek a harmadik évezred elején, e kivételesen inspiráló körülmények között.

- Kik lesznek a sorozatban?

- Az első, már megjelent DVD-n Kocsis Zoltán játszik, a második korong Várjon Dénes és vendége, Perényi Miklós muzsikál, a harmadik lemezen Szokolay Balázst láthatjuk–hallhatjuk majd. Nagyon érdekesnek ígérkezik a kétzongorás koncert a Ránki–Klukon házaspárral két, eredetileg a házban volt zongorával. Hiszen egykor szintén egy házaspár játszott ezeken a hangszereken: Bartók Béla és Pásztory Ditta. A másikat, melyet több évvel ezelőtt Bartók Péterrel közösen újítattunk fel, erre az alkalomra ideiglenesen átszállítjuk a Zenetudományi Intézet Bartók-terméből. A sorozat további darabjairól most még nem mondhatok többet. Mindegyik lemezen látható majd egy koncertfelvétel, valamint egyéb extrák. Kocsis Zoltán lemezén például egy ötperces, érdekes és tanulságos felvétel arról, a művész hogyan tanítja kisfiát, Kocsis Krisztiánt. További extra a lemezen a beszélgetés Lendvai Tamással, a zongora felújítóval.

- Mit kell tudni a zongoráról?

- Amikor Bartók – tervei szerint ideiglenesen – Amerikába távozott 1940-ben, ez a hangszer a házban maradt. A háborús viszonyok miatt már nem volt lehetősége a zeneszerző idősebb fiának, ifjabb Bartók Bélának egy évnél hosszabb ideig fenntartani a ház bérletét, így a bútorok és velük együtt a zongora is egy raktárba került. Csak megköszönhetjük a sorsnak, hogy átvészelték a viszontagságokat. 1981-ben, amikor emlékházzá alakult a Csalán úti ház, visszakerült a zongora, de se karbantartás, se felújítás nem történt a hangszeren. Ennek megfelelően össze volt száradva, a faanyag össze-vissza volt repedezve, és negyven éve fel sem hangolták, tehát hangszerként nem, legfeljebb kiállítási tárgyként lehetett használni. Lendvai Tamás azonban kitűnő munkát végzett. Az volt számomra a legfontosabb, hogy az első zongorista, aki játszik a hangszeren, elégedett legyen. Kocsis Zoltán tíz perc után azt mondta: "nagyon jó". Természetesen nem lehet elvárni a hangszertől, hogy úgy viselkedjen, mint egy ma gyártott modern példány, mindenesetre, minél többet játszanak rajta, annál jobb, értettebb a hangja.