Gellért, Mercédesz

A dal lelke

2008.05.06. 00:00

Programkereső

Bartók, Kodály és a két éve elhunyt Ligeti György dalaiból állította össze új lemezének anyagát a kiváló lírai szoprán. A világjáró operaénekes produkciójában nincs semmi operás és nincs mímelt népiesség sem, van ellenben kulturált, szép okosság.
b025fcfb-b622-49a1-afa0-f75d74e7633a

Rost Andrea nyilvánvalóan túl van énekesi karrierjének első nagy szakaszán: nemzetközi felfedeztetésének és dicsteljes debütálásainak verőfényes korszaka immár jó pár éve lezárult. A felívelés etapját mindazonáltal nem a stagnálás, vagy épp a hanyatlás vigasztalan fázisa követte a rokonszenves szoprán pályáján, hanem a közhelyesen, ám egyszersmind helytálló módon művészi kiteljesedésnek keresztelt állomás. Operaszínpadi alakításai elmélyültek, bocsánatos modorosságai stílussá nemesedtek, a szépséges hanganyag hajszálrepedéseit pedig egykönnyen elfedi a mesterségbeli tudás és az ízlés biztonsága. A kiteljesedés része és ékes bizonysága az új lemezfelvétel is, amelyen magyar dalokat vezet elő Rost Andrea Simon Izabella figyelmes, művészileg egyenrangú zongorakíséretével.

Alighanem az a kevésbé meglepő, hogy Rost Andrea mily hamvas tisztasággal és művészemberi hitellel intonálja a lírai hangvételű darabokat. Ám ha nem is meglepő, azért bízvást csodálnivaló a - Magyar népdalok II. füzetébe szánt - Tíz magyar népdal megszólaltatása, legyen elég csak példaképp Bartók felsőireghi gyűjtésének három parasztdallamát említenünk. A Tiszán innen, Tiszán túl elvágyódása, az Erdők, völgyek, szűk ligetek poétikus bánata és az utóbb a Gyermekeknek sorozatába is beillesztett Fehér László lovat lopott balladisztikus szerepváltásai egyaránt megindító élményt jelentenek a hallgató számára. Az már kevésbé magától értetődő, de annál inkább üdvözlést érdemel, hogy lírai szopránunk a duhaj (pl. Megittam a piros bort, Ha bemegyek a csárdába) és a leányosan heves (mint az Asszonyok, asszonyok, had’ legyek társatok a Nyolc magyar népdal sorozatából) szólamokat is érzékletes dinamikával és jó ízléssel formálja. Arányérzéke és lendülete nem hagyja cserben Kodály itt-ott már a közhelyig koptatott dalainak előadása során sem, s így a Kitrákotty mese ravaszkás derűje és az A csitári hegyek alatt könnyes szerelmi fájdalma egyként érvényre juthat e felvételen.

A sztenderdnek tekinthető Bartók- és Kodály-dalfeldolgozások mellett, Rost Andrea lemeze frappírozó felfedezéssel is szolgál, hiszen Ligeti György nyolc szerzeménye is gazdagítja a hangzó kínálatot. A Három Weöres-dal és az Öt Arany-dal 1946/47-es, illetve 1952-es keltezésű, s e korai művek alkalmasint Ligeti György elkötelezett híveire is az újdonság erejével hatnak majd. Első hallgatásra a korábban jegyzett Weöres-megzenésítések bizonyultak izgalmasabbnak, s merészebbnek (pl. a Gyümölcs-fürt távol-keleti motívumai). Rost Andrea e számokban is meggyőzően teljesített, s a Kalmár jött nagy madarakkal című dalban még a hangtorzítás, mi több a “rikácsolás” is fényesen sikerült az énekesnőnek.

Tudott dolog, miszerint az előadóművészet zenei válfajában az énekhang és a zongorakíséret párosítása nemcsak méltán közkedvelt, de egyúttal a legkockázatosabb társítások egyike. (Legyen elég csak a korszakos álomkísérő, Gerald Moore visszaemlékezéseihez irányítanunk az e kijelentésben netán kétkedő olvasót.) Nos, Rost Andreának nagy szerencséje volt kísérőjével: Simon Izabella ugyanis nem egyszerűen elsőrangú pianista, de valódi partner is. A Tíz magyar népdal előadása során szerény megszólaltatója a szolid zongoraletétnek ("a kíséret…nem más, mint keret, amibe a fődolgot: a parasztdallamot beléillesztjük, mint drágakövet a foglalatába." - írta Bartók), majd utóbb, elsősorban Kodály feldolgozásaiban él a lehetőséggel és előlép, hogy ahol kell, magára vegye a zenei ábrázolás főterhét. Kettősük összecsiszoltságán, az előadóművészi kémia működésén leginkább talán Kodály táncos-gunyoros balladáját, A rossz feleséget hallgatva ámulhatunk.