Emma

Árokban és színpadon

2008.05.15. 00:00

Programkereső

Karmesterként tanár, tanárként karmester - Oberfrank Péter nem tagadja meg önmagát. Mozarttól a romantikán át Bartókig, Richard Straussig vezetett az út, s most a sokak által lebecsült zenei ismeretterjesztésből is kiveszi a részét a Liszt-díjas karmester.

Bedrich Smetana

- Éppen 30 éve ismerjük egymást – akkor még "csak" zongorista voltál.

- Elvégeztem a Zeneakadémiát mint zongorista, de gyerekkorom óta bennem volt, hogy karmester legyek, és egyre inkább kiderült, hogy a zongorázásom is olyan "karmesteres". Krause Marika néni már a konziban pedzegette, hogy nem akarok-e felvételizni.

- Biztosan igazi zenekari színeket zongoráztál… A hallásod mindig ilyen zenekarszerű volt, tehát hangszerekre bontottad a zongoraszólamokat is?

- Azt a fajta zongorázást szerettem, ami színgazdag, mint Horowitzé, és magamban mindig meg is hangszereltem a darabokat. Érzékeny vagyok a hangszínekre.

- Zongoristaként egészen más repertoárt játszottál, és jórészt más szerzőktől, hiszen az operaszerzők közül kevés van, aki zongorára is sokat írt volna.

- Volt egy döntő élményem. Kisgyerekként nem nagyon szerettem az operát, inkább koncertekre jártam. Aztán egy Figaro-főpróbára behívott a nagybátyám – akkor már konzis voltam, és nagyon sokat kamaráztam hegedűsökkel. Ezen a Figaro-próbán hallottam azt, hogy egy Mozart-szonáta vagy -trió valójában opera: ugyanolyan dramaturgiája, ugyanolyan története van. És itt esett le a tantusz, hogy ez engem mennyire érdekel. Mozart volt tehát a kulcs. Fokozatosan szerettem bele az operákba, és mint zongorakísérő és korrepetitor szereztem tapasztalatot. Az Operaházban nem is kellett próbát játszanom, mert ismertek a karmesterképzőről, tudták, hogy jól zongorázom. Akkor megismertem egyrészt a műfajt, másrészt azt, hogy egy énekhang hogyan formál, hogy levegőzni is kell, és nagyon sok más érdekes dolgot, ami visszahat a hangszeres zenélésre is, a dallamformálásra, az idő kezelésére.

- Vezényelni mikor kezdtél az Operában?

- Már a diploma előtt itt dolgoztam korrepetitorként, és akkoriban Szentendrén, a szabadtéri játékokon Rossini Sevillai borbélyát vezényeltem. A vígopera az egyik legnehezebb dolog, mert ott, ha felszabadultak az énekesek, sokat improvizálnak a színpadon, és főleg ritmikailag résen kell lenni, hogy tudd őket követni. Nem beszélve a játék hevéről… A Hilton dominikánus udvarában egy előadáson zajlott egy tömegjelenet. A zenekar a színpad szélén volt, és körülbelül ott álltam én is. Mikor öten kirontottak az épületből, és azt játszották, hogy az első húzza ki a többit, Kenesey Gábor, aki úgy 120 kiló árnyékban, hirtelen azt mondta, "jaj karnagy úr, segítsen", elkapta a bal kezemet, és úgy tett, mintha én rántanám ki őket. Ezek persze olyan dolgok, amik hirtelen meglepik az embert, ugyanakkor nagy sikert is biztosítanak. A következő évben, diploma után az Operaházban is kaptam egy-egy produkciót. Kovács János mellett a Szöktetés a szerájból második szereposztását vezényeltem. Vele azóta is számos darabot közösen mutatunk be.

- Kovalik Balázzsal is régóta dolgozol együtt. Milyen ez a viszony?

- Az Operában egyszerre kezdtük a pályát, ő segédrendező volt, én korrepetitor. Aztán elment Münchenbe tanulni, és a diplomamunkájára, ami A kékszakállú herceg vára volt, meghívott, hogy vezényeljem, két német énekessel. Ez volt az első komoly közös munkánk, és azóta nagyon sok mindent csináltunk együtt.

- Többek közt a Zeneakadémián is. Ez a munkád miben áll?

- Vezetem az operaszakot, és idegen nyelvű szerepgyakorlatot tanítok. Gondolkodásmódot és bizonyos elkerülhetetlen dolgokat tanítunk nekik: lépcsőn járni, különböző ruhákat hordani, rengeteg mozgást, sokszor extrém dolgokat is. Föl akarjuk készíteni őket arra a fajta operajátszásra, ami most folyik a világban, például egy romantikus operát teljesen más környezetben, egészen más jelentéssel játszani. Olyan feladat is van, hogy ők fordítsanak le egy áriát, és készítsenek belőle énekelhető szöveget, vagy ismertessenek kevéssé ismert operákat. Balázzsal évente két vizsgaelőadásunk van, most éppen a Hoffmann meséire készülünk.

- Rengeteg nyelvvel van dolgod az operák közben. Ezeket beszéled is?

- Igazán jól sajnos nem, de angolul, németül, franciául és valamennyire olaszul azért tudok kommunikálni, és folyamatosan foglalkozom a nyelvekkel. Édesapám nagyon sok nyelvet beszél, én Brüsszelben születtem, családomban a francia nyelv használatos is volt gyerekkoromban. Csehül viszont csehül beszélek…


Oberfrank Péter

- De most jön Smetana!

- Bizony – ám Az eladott menyasszonyt magyar nyelven játsszuk. A Zeneakadémián szinte csak magyar nyelven készítünk színpadijáték-produkciókat, mert azt gondoljuk, ahhoz, hogy igazán az övék legyen a történet, vagyis az énekes átélten tudjon játszani, azt a saját nyelvén tudja megtenni.

- Hogy jött létre ez a produkció a Művészetek Palotájában?

- Pál Tamás találta ki, hogy fiataloknak bemutassa, milyen is ez a műfaj. Hároméves kislányom, amikor az Operában néztünk egy előadást magyar nyelven, megkérdezte tőlem, amikor énekeltek: "és tudnak rendesen is beszélni?" Ilyenfajta kérdésekre ad választ egy ilyen Művészetek Palotája-beli operamatiné, amin nagyjából ugyanannyi szöveg hangzik el, mint amennyi zene. Színházi környezetet próbálunk teremteni, természetesen élő zenekarral.

- Ami ebben az esetben a Zeneakadémia zenekara.

- Az énekesek pedig a Zeneakadémia hallgatói. Ez egyébként a tavalyi operavizsga egyik részlete. Az eladott menyasszony rendkívül humoros alkotás. Ráadásul Kovalik Balázs állította színpadra akkor is, most is, és nagyon sok elemet a cseh filmek jellegzetes világából vett. Balázs ismertetőt tart, meg-megállítja a történetet, és beszél arról, ki kicsoda, és mi miért történik a darabban. Azzal a céllal játsszuk ezt a sorozatot, ami ebben az évadban két előadásból áll (ősszel a Szerelmi bájitalt játszottuk), hogy a gyerekek, a fiatalok megismerjék a műfajt, az opera világát, mielőtt eljönnek az Operaházba.

- Olyan ez, mint a Leonard Bernstein-féle Hangverseny fiataloknak?

- A célja ugyanaz, a stílusa talán más, de azokat a kérdéseket próbálja közérthetően megválaszolni, amelyek fölmerülnek egy gyerekben, amikor először elmegy az operába. Tehát hogy mi az a koloratúra, mi az, hogy énekes kadencia, vagy miért szoprán a hősnő és tenor a hős, miért bariton az intrikus és miért basszus a bölcs. Ezeknek a gyökereiről, történetéről és a konkrét produkcióban való funkciójáról próbálunk mesélni.

- Tehát elsősorban általános és középiskolások számára szól a sorozat.

- Igen, de sok nagypapa–nagymama hozza el az unokáját, ezért nagy kihívás, hogy mindenkinek érdekes legyen.

- Gyermekeidet elhozod az Operába?

- Mindegyikük el szokott jönni, kíváncsiak rá, mit csinálok. Persze azért nem rendszeresen, nem túl sokat, hogy ne legyen mérgezésük. Főleg azt nézik, ami fogyasztható gyerekek számára: Hamupipőke, Varázsfuvola…

- Az eladott menyasszony?

- Arra természetesen jönnek! Amikor a Pomádét játszottuk, és a végén bekiabáltak, hogy a királyon nincsen semmi, azt bizony az én három gyermekem kiabálta a nézőtérről.

(2008. május 18. 11:00, 15:00 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Hangverseny Fiataloknak - Smetana: Az eladott menyasszony – opera-keresztmetszet; km.: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara, valamint ének és opera tanszakának hallgatói, vez.: Oberfrank Péter, műsorvez., rend.: Kovalik Balázs)