Friderika

A legbecsesebb hangszer

2008.05.16. 00:00

Programkereső

A szász zenekar históriája változó korstílusokon, történelmi periódusokon és a huszadik század letűnt parancsuralmi rendszerein átívelve évszázadok óta őrzi messze földön híres kiegyenlített hangzását. A Drezdai Staatskapelle idén ünnepli fennállásának 460. évfordulóját.

A nemes tradíció datálható kezdőpontja 1548 szeptember 22.: ekkor adta ki az alapító okiratnak beillő Cantorey-Ordnungot a szász Móric fejedelem, aki a német vallásháborúk szusszanásnyi szünetében is gondolt frissen elnyert protestáns választófejedelemségének kulturális rangjára. A reprezentatív udvari együttes első fénykora 1615-ben, Heinrich Schütz Hofkapellmeister vezetése alatt köszöntött be. A zenekar létszáma kibővült, külhoni muzsikusok csatlakoztak az együtteshez, s még a zenetörténet egyik korai turnéjára is sor került, amidőn 1627-ben a hagyomány szerinti első német operának, Schütz Dafne című művének bemutatójára Torgauba települt át a választófejedelmi trupp. Utóbb a politikai helyzet, amelyet akkortájt harmincéves háborúnak neveztek, kulturális megszorításokhoz vezetett Szászországban, s a drezdai zenekar a későbbiek folyamán is rendre megszenvedte a változatos időtartamú dinasztikus hadakozásokat.

Az együttes barokk kori felvirágzása Johann Adolf Hasse működéséhez köthető. 1731-től három évtizeden át a korszak ünnepelt operaszerzője irányította az udvari zenekart, s áldásos tevékenységének eredményeképpen a drezdaiak nemcsak az operajátszás elismert szakértői lettek, de egyenletes vonókezelésükkel, újszerű ülésrendjükkel és testületi kollegialitásukkal is az európai hangászkarok mintaképéül szolgáltak. A sikeresen átvészelt történelmi sorsfordulatok után, az időközben királysággá kreált Szászország székvárosában Carl Maria von Weber karmesterkedése hozott újabb művészi rangemelkedést a Kapelle számára. A dirigensi pálca meghonosítója az akkurátus zenekari próba intézményesítésével vagy épp hangverseny- és operaismertetőivel már egy új, polgáriasult koncertkultúra megteremtését szolgálta. A német opera soron következő óriása, Richard Wagner is a legszorosabb munkakapcsolatba került a szász zenekarral: a Rienzit, A bolygó hollandit, s a Tannhäuser első változatát is Drezdában mutatták be, s ő maga is elnyerte a szász király udvari karmesterének megtisztelő címét. Wagner volt az is, aki 1848-ban ekképp méltatta a háromszáz éves együttest: "Ez a zenekar a német haza legbecsesebb és legtökéletesebb hangszere." A huzamosabb ideig Drezdában működő Weber és Wagner mellett a Kapelle a XIX. század megannyi zenei nagyságával együtt muzsikált, így koncertjein vendégeskedett többek között Mendelssohn, Schumann, Liszt, Berlioz és Brahms.

A Wagner által "bűvös hárfának" keresztelt együttes 1841-ben foglalta el fényes operai otthonát, Gottfried Semper építőmester operaházát, ám az első Semperoper 1869-ben porrá égett, s az együttes 1878-ig ideiglenes játszóhelyre kényszerült. A második Semperoper ugyancsak nevezetes ősbemutatók színhelyévé vált: ilyesformán a Staatskapelle vezette elő Richard Strauss kilenc operáját, köztük a Salomét, az Elektrát és A rózsalovagot. A drezdai zenekar egy 1882-es kamarazenei esten tűzte első ízben műsorára az akkor alig 18 esztendős Richard Strauss egyik szerzeményét, utóbb a komponista elkötelezett és lelkiismeretes népszerűsítőjéül szegődött, s a baráti viszony (melyet az Alpesi szimfónia dedikálása is igazol) egészen a mester haláláig kitartott.

A huszadik századi történelem mindazonáltal jócskán belepiszkított e baráti kapcsolatba, s még inkább a zenekar történetébe. A fő-zeneigazgatói tisztségben Reiner Frigyest követő Fritz Busch 1933-ban gyalázatos körülmények között kényszerült távozni a Staatskapelle éléről (a nemzetiszocialista hívek egy Trubadúr-előadás előtt letaszigálták a pulpitusról), s így a neki ajánlott Arabella bemutatóján sem vehetett részt. A náci periódus gyászos éveiben tíz éven át Karl Böhm vezette az együttest, s fenntartotta a zenekari hangzás kikezdhetetlen nívóját. A drezdai bombázásnak második Semperoper és a zenekar számos tagja is áldozatául esett, s 1945-ben Joseph Keilberth zeneigazgatóra várt a feladat, hogy helyreállítsa a szász főváros opera- és koncertéletét. A Staatskapelle rövid úton a keleti zóna, majd az NDK egyik büszkesége lett, s mindvégig jelentékeny szereplője maradt a komolyzenei világnak. A zenekar, amelynek közeli múltját az Eterna lemezeiről a magyar zenerajongók is figyelemmel kísérhették, számos nagynevű dirigens, így Rudolf Kempe, Lovro von Matacic és Kurt Sanderling pálcája alatt muzsikált az ötvenes-hatvanas években. 1975-ben azután tíz évre Herbert Blomstedt vette át az együttes irányítását, akivel mintegy 130 felvételt rögzítettek közösen, köztük egy teljes Beethoven-szimfóniaciklust.

d17a748b-309c-437b-b1e4-b2afe46a295f

1985-re felépült az immár harmadik Semperoper, ám az igazi változást a berlini fal leomlása hozta el a Staatskapelle számára. Azóta a kortárs zeneszerzőket is programszerűen foglalkoztató, világjáró alakulat fő-zeneigazgatói és vendég karmesteri tisztében a legnevesebb dirigensek váltják egymást: 1992-től egészen tragikusan korai haláláig a zseniálisan ambivalens Giuseppe Sinopoli izzította a légkört a drezdaiak körül, utóbb Bernard Haitink, majd tavaly óta Fabio Luisi áll a zenekar élén. Tiszteletbeli karmesterük, Sir Colin Davis mellett Nikolaus Harnoncourt, Christian Thielemann, sir John Eliot Gardiner, Kent Nagano és az együttest most Budapestre kísérő Myung-Whun Chung rendszeres vendégei a drezdai Staatskapelle hangversenyeinek. A német romantikus tradíció letéteményesei 2007-ben elsőként nyerték el a Zenei világörökség megőrzéséért adományozott díjat.

(2008. május 23. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Drezdai Staatskapelle koncertje; Weber: A bűvös vadász – nyitány; Mozart: d-moll zongoraverseny, K 466; Brahms: IV., e-moll szimfónia, op. 98, km.: Lars Vogt (zongora), vez.: Myung-Whun Chung)