Cecília

Színház az egész világ

2008.05.16. 00:00

Programkereső

Ha egy zenekar a hétköznapjain nem a nyugati zenekultúra utazó nagyköveteként járja a világot, hanem tevékenységével egy város, illetve régió zenei életét szolgálja, akkor joggal feltételezhető, hogy új közegben, szélesebb közönség előtt való fellépés esetén már az este programjának összeállítását is a megmutatkozás szolgálatába állítja.
b9592499-a66e-41c8-b00a-8727c487a940

Ha egy zenekar a hétköznapjain nem a nyugati zenekultúra utazó nagyköveteként járja a világot, hanem tevékenységével egy város, illetve régió zenei életét szolgálja, akkor joggal feltételezhető, hogy új közegben, szélesebb közönség előtt való fellépés esetén már az este programjának összeállítását is a megmutatkozás szolgálatába állítja.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely a vidéki együttesek között évadzáróként lépett pódiumra május 6-án a Művészetek Palotája Szimfonikus Körkép-sorozatában, ebben az értelemben, úgy tűnt, elsősorban színházi munkáját kívánta előtérbe állítani. Legalábbis ilyen szándékra vallott a szimfonikus és oratorikus repertoár gazdagáságát Puccini fiatalkori kompozícióival, a mediterrán hangulatot a német ízléssel fantáziadúsan elegyítő Capriccio sinfonicóval és a Messa di Gloria koncerttermi liturgiájával megjelenítő műsorválasztás, amelyben az instrumentális fegyelmet Szőllősy András sajátos szerializmusának egyik hírneves példája, az 1972-ben komponált Trasfigurazioni képviselte.

Az együttes játékát kellemesen erőteljes, határozott, nyílt és eleven hangzás jellemezte, az interpretáció azonban már az első számként felhangzó, szeszélyes szimfonikus költemény esetében is meglehetősen szétesőnek bizonyult. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az 1883-ban bemutatott alkotás ismerős kifejezőeszközei, az életmű későbbi kompozícióiban szinte védjeggyé vált melódiaívei túlságosan könnyen csábították a zenészeket a színpadi asszociációk területére, a szokás hatalma ellenére gesztusaik, agogikai játékaik mégis kissé mesterkéltek maradtak. Ugyanakkor Gyüdi Sándornak sem sikerült féken tartani a színpadképeken edződött fantáziát erőteljes szimfonikus koncepció kidolgozásával. Átengedte a művet a jelzésszerű, emlékeztető elemeket halmozó előadásmód hullámzásának, hagyta, hogy a szerkezet logikájának kidomborítása, a formai elemek világos tagolása és egymásra építése híján a zene cselekményfoszlányokat sejtető pillanatnyi hangulatképek szép, de mindvégig esetleges sorozatává váljon.

Mindezek után a szigorú szerkesztési elveket követő Szőllősy-kompozíció bonyolult intellektuális feladatnak ígérkezett. Igazság szerint más zenekarok a koncertsorozat egyetlen kötött műsorszámaként a leggyakrabban olyan, 1950 után készült magyar műveket játszottak, amelyek a hazai zenei ízlés folklórelemekben gazdagabb, az avantgarde-irányzatoktól viszonylag távol eső rétegéhez tartoznak. A szegediek távolságtartóan elegáns választása nemcsak ezekhez képest jelentett új, élénk színfoltot, hanem élesen elütött saját műsoruk többi részétől is. Szigorú figyelemmel követték a mű izgalmas tervezését, a kottakép hangzó megvalósításának igyekezetében azonban most éppen az eddig egyeduralkodó, rutinos könnyedséget áldozták fel a sűrű koncentráció kissé steril energiával, mechanikusan zakatoló erejének.

A Messa di Gloria az este második felében következetesebben egyesítette a kompozíciós elvet az előadási elképzelésekkel. Az operaszínpadra illő zeneszerzői ötletekkel zsúfolt, 1880-ban keletkezett mű, noha még Puccini operakomponista-karrierjének kibontakozása előtt készült, olyan egyértelműen színházi felhasználása a vallásosságnak a maga naiv, grandiózus és dicsőségesen öntudatos szellemiségével, hogy a díszletek nélkül felsorakozó színpadi képek egymásutánjaként kibontakozó értelmezés ebben az esetben abszolút helyénvalónak tűnt. A mű életteli megszólalását a férfikar időnként nyers és zilált pontatlanságai ellenére szépen koronázta meg a Vaszy Kórus telt, mégis csillogóan karcsú szopránjának és valamivel homályosabb, de biztonságos tömböt alkotó alt szólamának kiegyenlített, erőteljes hangzása, jóllehet az imitációs tételek sodrását többször is a szétesés veszélye fenygette.

A kórus nagyszabású jelenettömbjei között megbúvó áriák alapvetően jóleső nyugvópontokként jelentek meg, bár Cselóczky Tamás hősszerelmes manírjai a mise sajátos zenés színházi képzettársításai ellenére is zavaróan hatottak. Szegedi Csaba lágy fényű hangja sokkal érzékenyebben, finomabban idomult a szöveg szakrális tartalmához, a legnagyobb élményt hármójuk közül mégis Cser Krisztián intelligensen formált, kifejező interpretációja nyújtotta. Kétségtelen, hogy a kompozíció egyre lejjebb ereszkedő, a ragyogó finálék után meglepően egyszerű, csendes befejezés felé haladó ívének a pillanatnyi drámai hatás oltárán való feláldozása hiányérzetet hagyott maga után, összességében azonban sok életerős, szép részlet gazdagította az előadást.

(2008. május 6. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje; Puccini: Capriccio sinfonico; Messa di Gloria; Szőllősy: Trasfigurazioni; km.: Cselóczki Tamás (tenor), Szegedi Csaba (bariton), Cser Krisztián (basszus), Vaszy Viktor Kórus; vez.: Gyüdi Sándor; Magyar Szimfonikus Körkép)