Eufrozina, Kende

Magyar díjazott a NYOS Staffa Awards Zenei Versenyen

2008.05.27. 00:00

Programkereső

A Londoni Királyi Zeneakadémia posztgraduális hallgatója, Magyar Enikő (brácsa) második díjat nyert az idén Glasgowban megrendezett neves NYOS (National Youth Orchestra of Scotland) Staffa Awards május végi döntőjén.
e30083b1-ba44-499f-94b2-66bd2a477b14

Az évente megrendezett versenyre Nagy-Britannia nyolc konzervatóriumából igazgatói jelöléssel jutnak be az intézmények legkiválóbb hallgatói, minden iskolából három hangszeres játékos, így Enikő a Királyi Zeneakadémia vonós tanszékét képviselte a januárban megrendezett első fordulón.

A 24 versenyzőből ezután mindössze három tanuló juthatott tovább a döntőbe, ahonnan a sikeres brácsista - aki már több nemzetközi verseny díjazottja - ezúttal a második díjjal és az ezzel járó több mint félmillió forintos pénzdíjjal térhetett vissza Londonba.

Enikő - mint elmondta - több okból is büszke az elért kiváló eredményre. Az NYOS Versenyén elsősorban zenészként mérik össze tudásukat a versenyzők, hiszen a verseny minden hangszeres játékos számára nyitva áll, ezért a muzikalitást sokkal inkább előtérbe helyezi a zsűri mint egy átlagos versenyen. Az pedig Enikőt különösen boldoggá teszi, hogy ezt a szép eredményt mint brácsista érte el, hiszen ez a csodálatos hangszer sajnos még mindig nem kap elegendő figyelmet.