Gyöngyi

Ifjú titánok estje – Sziget, 2.nap

2008.08.15. 00:00

Programkereső

Sem a kánikula, sem a por nem enyhült a Sziget második napján, sőt inkább fokozódott, mégis akadtak sokan, akik klasszikus zenei koncertre és kortárs táncelőadásra mentek el egy-egy zártabb sátorba. A kérdés, lehet-e komolyabban művelődni a Szigeten? Avagy lehet-e (szabad-e) párnákon fekve komolyzenei koncertet hallgatni?

A válasz: lehet és szabad! Az Octopus Nagysátrában (ahol főként komolyzenei koncerteket és beszélgetéseket hallgathatunk meg) például kifejezetten így van kialakítva a berendezés. Első ránézésre meglepő lehet, hogy a sátorban padlószőnyeggel borított, magasított dobogójú nézőtéren hívogató fehér párnák nem csupán egy délutáni szieszta kellékei, hanem az állandó, esti komolyzenei koncertek résztvevői is. Itt így lehet, sőt, így kell a koncertet hallgatni. Ezért nem vette senki tiszteletlenségnek a fiatal zeneakadémisták mintegy egy órás koncertje alatt, hogy a hallgatóság közt akadtak oldalra vagy hátradőlten (elvétve csukott szemmel) meditáló emberek vagy épp egymás karjában fekvő párok is. A Capriccio Kamarazenekar Bécsi klasszikus estjén elhangzott Mozart D-dúr divertimentója, a Törökinduló és a Kis éji zene, valamint Haydntől az Andante cantabile, a ráadást azonban még csak nem is a lelkes és erősen tapsoló közönség kezdeményezte, hanem maguk a zenészek. A nézőtér a koncert végére megtelt, mások a sátoron kívülről hallgatták a zenét.

 
 

Kíváncsi voltam, vajon mindenki a koncert miatt jött ide? Nem tévesztették össze valamelyik könnyűzenei sátorral? Néhány megkérdezettem azonban azt igazolta vissza, hogy ide bizony szinte mindenki a komolyzene miatt jött: vagy azért, mert egy ismerőse játszik, vagy azért, mert Mozart a kedvenc zeneszerzője, vagy csupán azért, mert maga is hegedült korábban. Érdekes volt azt is megfigyelni, hogy a koncert végére sokakat mire inspirált a zene és a kényelmes közeg: három, vélhetően angol férfi a zene ritmusára szappanbuborékokat fújt, közvetlen mellettem egy fiú, akit előző este már láttam a Vándor Vurstlinál, egy fém golyót bűvölt a kezei közt úgy, mintha a golyóra nem is hatna a gravitáció. Akadt olyan is, aki pedig szívószállal vezényelte a koncertet a sátoron kívül, de ez sem volt zavaró, mert láthatóan a zene (és az alkohol) szeretetéből fakadt a humoros attrakció.

 
 

Nem sokkal a zeneakadémisták koncertje után kezdődött a Fiatal koreográfusok estje a Színház- és Táncsátorban, melyen három rövidebb kortárs táncelőadást láthattunk.

Az első pár perces, egyszemélyes Tranz című produkció koreográfusa és táncosa is Szivkov Alekszandr. Sajnos erre az előadásra még nem sikerült ráhangolódnom, elsősorban rövidsége és a ki- bemászkáló nézők zajai miatt, pedig érzékelhető volt, hogy a pillanatokat, atmoszférát eszközmentesen, csak a fény és a fehér test segítségével ábrázoló Tranz sokkal erősebb hatást is kiválthatott volna egy nyugodtabb környezetben.

 
 

A második, szintén egyszemélyes tánc előadója és koreográfusa a tunéziai Bahri Ben Yahmed volt, aki La cigale et la fourmi címmel La Fontaine A tücsök és hangya jól ismert meséjét gondolta újra, és táncolta el mindkét szereplőt egyedül. Saját átirata tulajdonképpen a mese továbbgondolása, melyet az előadás előtt a színpad szélén ülve felolvasott a közönségnek is franciául. A szorgos hangya vágyódni kezd a tücsök után, aki már elment, a hangya megbánta tettét, ezért elmegy megkeresni őt. A tánc nemcsak a mese újraolvashatóságával játszik, hanem a mozdulataiban, zenéjében és jelmezeiben nyugat és kelet is összetalálkozik. Sebestyén Márta hangja után arab zenére táncol tovább az egyszerű fekete inget és nadrágot hófehér, csillogó szegélyű kaftánra cserélő Bahri Ben Yahmed addig, amíg egy fényfolyósón elsétálva elvezet minket is saját meséjének megoldásához.

 
 
 
 

A harmadik előadást a Budapest Tánciskola diákjai adták elő Elénore Valére koreografálásában. Az On Friskin "dinamikus, sodró, tiszta tánc", ahogy ezt a leírásban olvashatjuk - és még ennél sokkal több. Három fiú és három lány összehangolt, pontos, lendületes, a profizmus határát súroló táncáról van szó. Következetesen végigvitt mozdulatokat látunk olyan fiatal táncosoktól, akik már nemcsak saját mozdulataikért felelősek, hanem a többiekért is. Nem látni erőlködést, sem pedig üresjáratot, folyamatosan mozgásban vannak és magukkal ragadnak minket is. És hiába a kintről beszűrődő blues és gépzene hangjai, hiába a színpad előtt folyton áttrappoló, idegesítő álnézők, abban a tizenkét percben a tánc elnyomta a külső zajokat.

 
 
 
 

(A fotókat Csizmadia Tamás készítette.)