Orsolya

Főszerepben: Hauser Adrienne, Keller András és a tiszadobi szúnyogok…

2008.08.18. 00:00

Programkereső

Idén augusztus 8. és 11. között tizenegyedik alkalommal került sor a "Zongora ünnepe keleten" fesztiválra Tiszadobon. Az Andrássy-kastély franciakertjében rendezett nyitókoncerten a fesztivál megálmodója és művészeti vezetője, Hauser Adrienne zongoraművész, valamint Keller András hegedűművész léptek fel.

Mint minden évben, most is nagy érdeklődésnek örvendett a fesztivál, a közönség várakozásteljesen foglalta el helyét. Sajnos ez a várakozás meglepően nagyra, helyesebben szólva hosszúra sikeredett, ugyanis a hivatalosan fél nyolckor kezdődő hangversenyt 19 óra 50-kor nyitotta meg rövid beszédével Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. A késésen kívül még olyan technikai problémák is nehezítették a kezdést, mint a működésképtelen mikrofon, illetve a másnap esti műsor kiosztása az aznapi helyett. Mindez csak tovább borzolta a vérszívó rovaroktól már így is kellőképpen „felhergelt” nagyérdemű kedélyeit.

Hauser Adrienne és Keller András szonátaestje „műsorpolitikáját” tekintve igen tetszetős felépítésű volt, kronológiai sorrendben hallhattunk egy barokk, egy későromantikus, valamint egy huszadik századi művet. A hangverseny Johann Sebastian Bach E-dúr szonátájával kezdődött (BWV 1016), de valahogy Hauser és Keller előadásában nem teremtődött meg a darab ihletett, átszellemült atmoszférája mindjárt az első tételben. Hatalmas koncentráció jellemezte mindkét művész játékát, de a koncert elején még hiányzott belőlük az „egymásra hangoltság”.

Mindegyik tételnél egészséges tempót sikerült eltalálniuk, s a zavaró körülmények ellenére (szúnyogok, egyéb rovarok, madarak, hirtelen jött fuvallatok) végig megmaradt a koncentráltság, a hegedű és a zongora dinamikai arányai kiegyenlítettek voltak. Keller díszítéseinél néha az érződött, hogy megingatják a tempót, s nem lehet értelmezni a ritmust, érzékelni az ütembeosztást, Hauser akkordjai pedig helyenként „lyukasak” voltak, persze az is lehet, hogy mindez pusztán a szabadtér adta nem túl hálás akusztikai körülményeknek volt köszönhető. A második, gyors tételben néha hajszoltabbá vált a tempó, kissé zavarossá vált az összjáték, s a hegedű intonációja is hagyott időnként némi kívánnivalót maga után. Ezzel szemben a harmadik tétel igen szuggesztív előadása magával ragadó volt, a zongora bevezető ütemei megteremtették azt a légkört, amiről ez a csodálatosan éneklő Adagio szól, s ezt az élményt a hegedű belépése is tovább mélyítette. Az összbenyomást csak egy enyhe szellő rontotta el, amely majdnem lefújta Keller András kottáját a kottatartóról. A negyedik tétel örömmuzsikájából ismét csak a megfeszített figyelem jött át, ami persze kell is egy ilyen nehézségű gyors finálénál, de emellett nem érződtek azok a pozitív energiák, az a felszabadultság, amiket ez a Bach-tétel elő tud idézni mind az előadókban, mind a hallgatókban.

A koncert César Franck 1886-ban komponált híres A-dúr szonátájával folytatódott, amelynek előadásából vált teljesen világossá, hogy míg Hauser Adrienne a lírai alkat, addig Keller Andrásnak a drámai oldala az erősebb. Az előadásnak igen megkapó pillanatai voltak, s legtöbbször e pillanatok így oszlottak meg a művészek között drámai és lírai karakterek szerint. A második tétel lírai hangvételű szakaszainál Keller hegedűjátékából hiányoztak az átfogó ívek, a legato megformált dallamok, míg Hausernél néha a tétel hangvételéhez elengedhetetlen drámaiság kifejezése került háttérbe, amit sok esetben dinamikai eszközökkel tudott volna elérni. Azonban érdemes megemlíteni, hogy technikai szempontból ez a tétel igencsak kényes a zongorista számára, előadása virtuozitást és koncentráltságot igényel, ráadásul a hegedűvel való összehangoltságra is különösen ügyelni kell. Hauser ebben a tételben dicséretesen helyt állt. Pedálhasználata nem mindig volt kielégítő, valamint fortéi olykor lehettek volna teltebbek, erősebbek. A Franck-darab előadása során a legpozitívabb benyomást itt is a harmadik tétel nyújtotta e sorok írója számára, akárcsak az előző Bach-kompozícióban. Az „egymásra hangoltság”, ami a hangverseny elején még nem volt tapasztalható, ebben a zeneileg igencsak komplikált Recitativo-Fantasia tételben született meg igazán. Igen kifejező, érzelmekben gazdag játékot hallhattunk, és mindkét előadóban felsejlettek azok az erények, amik az előző tételekben még néhol háttérbe szorultak. A negyedik tétel elejének elég jól kiemelt cantabile felelgetései, majd a középrész drámai hangvételt megütő passzázsai szépen felépítve haladtak a grandiózus zárlat felé; e tételben már mindkét művész erejének teljében mutatta meg a mű megszólaltatásához való rátermettségét.

6422bbf5-a0a1-46c2-89bc-d60cfa24650b

A szünet után egy Magyarországon meglehetősen ritkán játszott darabot, George Enescu román népi dallamokat feldolgozó 3., a-mol) szonátáját (Op. 25, 1926) hallhatta a tisztelt nagyérdemű. Ez a darab volt talán az est „fénypontja”. Mind technikailag, mind zeneileg ez a három tételes kompozíció bizonyult a legnagyobb kihívásnak. Keller András felszabadult játéka meggyőzően hatott, s már nem az a feszült figyelem volt rá jellemző, mint a koncert első felében. Nagy átéléssel tolmácsolta a román komponista művét. A zongoristát sajnos ugyanez a felszabadultság nem mindig jellmezte, de tekintve azt, hogy a darab felépítésében helyenként inkább zongoraversenyre emlékeztetett hegedűszólóval, a koncentrációt és a precizitást Hauser Adrienne legfontosabb erényei között említhetjük meg.

A vastaps után ráadást is hallhattunk, amely Fritz Keisler Liebesleid (Szerelmi bánat) című kis szalondarabja volt. Bár egy igen tetszetős „slágerről” van szó, talán pont ezért nem illett bele a koncepcióba, s igencsak kilógott a műsorból. Keller szép hangon kezdte el a rövidke művet, hegedűje éneklően szólt, s Hauser is remek partnernek bizonyult. De a szép kezdés után kiábrándító volt Keller hetyke, már-már „cigányos” vonókezelése, az odacsapott staccatók. Bár lehet, hogy ezzel már pont azt a pillanatot akarta elénk tárni, amikor a szerelmi bánatát italba fojtó fiatalember rázendít dalára egy-két csuklás kíséretében.

Mindent összevetve egy igazán hangulatos szabadtéri koncerten vehettünk részt, ahol (és ezzel talán az előadók is egytértenek velem) a legnagyobb bosszúságot a szúnyogok okozták…

(2008. augusztus 8. 19:30 Andrássy-kastély kertje (Tiszadob) - Keller András (hegedű) és Hauser Adrienne (zongora) koncertje; Bach: E-dúr szonáta; Franck: A-dúr szonáta; Enescu: 3. szonáta, op. 25; Tiszadobi Zongorafesztivál)