Salamon

A BFZ az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon

2008.08.21. 00:00

Programkereső

A Budapesti Fesztiválzenekart a korábbi fellépések sikere után - szinte példátlan módon - négy hangversenyre hívták meg a világ egyik legnagyobb fesztiváljának szervezői. Az augusztus 23-26. közötti koncerteket óriási érdeklődés előzi meg: az első hangversenyre már minden jegy elkelt.

Augusztus 23-án és 25-én szimfonikus zenekari, augusztus 24-én és 26-án kamarazenei műsorokkal lép fel az együttes az Usher Hallban és a Queen's Hallban. A négy koncert - és az egész idei fesztivál - közös vezérfonala a népzene és klasszikus zene lehetséges kapcsolódási pontjai, egymásra hatása. Ennek jegyében az augusztus 23-i koncert Brahms, Sarasate és Liszt művein keresztül a cigányzene hatását mutatja be a 19. század második felének klasszikus zenéjére, míg az augusztus 25-i hangverseny középpontjában Dvorák és Bartók művészetének népzenei gyökerei állnak.

A két kamarazenei koncerten elhangzó művek arra világítanak rá, hogyan alakította ki a közép-európai régió klasszikus hagyományokban gyökerező, mégis egyéni komolyzenei nyelvét. Az augusztus 24-i hangversenyen a Haydnt Eszterházán követő Hummel Zongoraötöse mellett elhangzik Bartók fiatalkori, késő romantikus Zongoraötöse és a zeneszerző "saját" hangját már legmagasabb fokon bemutató remekmű, a Kontrasztok. Az augusztus 26-i koncert műsorán Seiber Mátyás Szerenádja, Enescu Dixtourja és Dohnányi Zongoraötöse szerepel.

9932a12b-0340-4f5b-97a7-0cb8cc1fcea4

Az 1947-ben alapított Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál Európa egyik legpatinásabb és legrangosabb összművészeti fesztiválja. Lényegében két fesztiválból áll: a nemzetközi zenei élet meghatározó zenekarait, operaegyütteseit, kamaraformációit és szólistáit felvonultató "nagy" fesztiválból és az alternatív és amatőr művészeknek (elsősorban színházi együtteseknek) bemutatkozási lehetőséget kínáló úgynevezett "Fringe"-ből, amely keretében idén 247 helyszínen, 18 792 résztvevővel 2088 előadásra kerül sor.

A "nagy" fesztivál idei zenei eseményeire a Fesztiválzenekar és Fischer Iván mellett olyan rangos együttesek-szólisták kaptak meghívást, mint a Drezdai Staatskapelle Zenekar, a Londoni Szimfonikusok, a Les Arts Florissants zenekar, a Collegium Vocale, Alfred Brendel, Valery Gergiev, Leonidas Kavakos, Mischa Maisky, Fasil Say, Gustavo Dudamel, Dmitri Hvorostovsky, Sakari Oramo, a Monteverdi Kórus, a Forradalom és Romantika Zenekara, Ilan Volkov, John Eliot Gardiner, a szent-pétervári Marinski Opera, Anne Sofie von Otter, a Beaux Arts trió, Ivan Moravec, Oliver Knussen, Charles Mackerras, Karita Mattila, Roby Lakatos, Helene Grimaud, Keith Lewis, Fabio Luisi.