Gyöngyi

Lázban égve

2008.10.06. 00:00

Programkereső

Vásáry Tamás azon kevesek közé tartozik, akik egyszerre két hangszeren is – esetünkben zongorán és zenekaron – tökéletesen tudnak játszani. A szombat esti születésnapi koncerten bebizonyosodott, hogy a 40°C-os láz sem tud megakadályozni egy ilyen nagy és tapasztalt művészt abban, hogy gyönyörű játékkal örvendeztesse meg közönségét.

Az est első felében Chopin op. 21-es, f-moll zongoraversenye hangzott el. Chopin ezt a művét 1829-ben írta, az opus-számozás ellenére ez első zongoraversenye. (A második, e-moll az op. 11 számot kapta, emiatt gyakran összekeverik a sorrendet). A kiadott program szerint ez a mű egyedül töltötte ki a koncert első felét. Az ünnepeltet azonban nem is Vásáry Tamásnak hívnák, ha nem adna ráadást azért mindig hálás közönségének, ebben az esetben Chopin op. posth. cisz-moll noktürnjét és a Rákóczi-indulót, azaz Liszt XV. Magyar rapszódiáját. A cisz-moll noktürn elsősorban nem a szerző, hanem a tematika miatt kapcsolódott szervesen a műsorhoz, ugyanis a zongoraverseny egyes tématöredékei, frázisai is felfedezhetőek benne. A szünet után Beethoven IX., d-moll szimfóniáját hallhattuk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, valamint négy énekes szólista előadásában - az utolsó tétel egy részét ráadásként megismételve.

A Művészetek Palotája ez alkalomra kiadott programfüzetében Petrányi Judit Vásáry Tamással folytatott beszélgetése olvasható, melyből megismerhetjük a műsorválasztás indokait is. "Az Örömóda a lelkemhez legközelebb álló zenék egyike", valamint: [Chopin] f-moll koncertje gyerekkori szívügyem. ... ott van benne ... az a fiatal, szerelmes Chopin, aki én voltam, amikor elindultam a pályán." Ahogyan az a koncert folyamán kiderült, a kor nem számít – 75 éve ellenére (vagy épp azért?) Vásáry még mindig fiatal, szerelmes az életbe és a zenébe, és boldog – sikeresen megőrizte csodagyerekségének közönsége által ismert, és a művészi alkotókészséghez szükséges vonásait, tulajdonságait. Másképpen nem tudná legyűrni a lázat, hogy újabb és újabb ráadásokat játsszon, miután a kiírt programot tökéletesen megvalósította.

Amikor a zongora mellől vezényel, legfeljebb a közönségnek nem tűnik egyértelműnek minden apró gesztus, amivel játék közben irányítja az együttest. Gondolom ezt abból, hogy a zenekar részéről nem maradt el egy válasz vagy reakció sem, amit ezek a nüansznyi intések, bólintások, lélegzetvételek kértek, avagy idéztek elő. A zongoraverseny második tételének végén a zongora-fagott kettős olyan mértékű együttműködésről tett tanúbizonyságot, amelyet csak közös múlttal rendelkező kamarazenészektől ismerünk, és ez a zenekar egészére is igaz volt mindhárom tétel során. A vonósok érzékenységének köszönhetően a zongora kíséretéül szolgáló akkordok finomsága szinte csak hangszínbeli változást hozott a piano frázisokban.

2197b91b-44e4-48b1-a82b-ce09edbc7d03

Vásáry Tamás és a Nemzeti Filharmonikusok sikeresen lázba hozták a közönséget is, így a ráadásban az ünnepelt művész szólójában is gyönyörködhettünk. Mintha a zongora játszana Vásáry Tamáson – a legkisebb lelki rezdüléseket is kihallani a játékából. A Rákóczi-induló kellően energikus volt, Vásáry ebben a műben is sikerrel mutatta meg Liszt szándékait, és idézte föl a korszellemet, amiben a rapszódia keletkezett. A zongorahangzás groteszk és szinte csúfnak mondható lágéiban történő játékot könnyedén ötvözte a csilingelő, de hasonló technikai akadályokat állító szakaszok megszólaltatásával.

A szünet után Beethoven kilencedik szimfóniáját adta elő a negyedik tételben az énekkarral is kiegészült zenekar. A szimfónia előadását Vásáry tudatosan, aprólékos munkával építette föl, fokról fokra a tételek során. Ez a folyamatosság különösen fülbe-ötlő volt a harmadik, Adagio molto e cantabile feliratú tétel esetében, ami tempójánál fogva egyes előadásokban kevésbé sorba-illőnek tetszhet, azonban ez az interpretáció elkerülte ezt a negatív irányú kiemelést.

Az utolsó tétel énekes szólistái Bazsinka Zsuzsanna szoprán, Wiedemann Bernadett alt, a szlovák vendégművész TomᚠJuhás tenor, és Szegedi Csaba basszus voltak. Mindannyian operaénekesek, ami önmagában nem jelentene problémát, sőt, büszkék lehetünk rá, hogy szinte mellényzsebből "előhúzható" egy ilyen, különlegesen magas színvonalú együttes. Azonban véleményem szerint egy szimfónia – vagy bármilyen más, nem színpadi énekes műfaj – hangversenytermi előadásához nem illik az operaénekesi hangképzés. Az Operaházban megszokott széles amplitúdójú vibrátók itt kellemetlenül hatottak, bizonytalan intonáció benyomását keltve a hallgatóságban. Szegedi Csaba színpadias gesztusai hasonlóan zavart keltők voltak, ami azonban megbocsátható egy fiatal, pályája elején járó művész esetében. Ezekhez a hanghatásokhoz hozzájárulhatott a terem homogenizáló akusztikája is, amely jellemzően a pianókat sokkal inkább megmutatja, mint a forték erejét. Mindezekkel együtt a koncerten a közönség felállva ünnepelte Vásáry Tamást, aki gyengélkedése ellenére is emlékezetes koncertet adott a Nemzeti Hangversenyteremben.

(2008. október 4. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Vásáry Tamás 75 − Születésnapi koncert; km.: Bazsinka Zsuzsanna (szoprán), Wiedemann Bernadett (alt), Tomás Juhás (tenor), Szegedi Csaba (basszus), Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar (karig.: Antal Mátyás); zongorán játszik és vezényel: Vásáry Tamás; Chopin: f-moll zongoraverseny, op. 21; Beethoven: IX., d-moll szimfónia, op. 125)