Tekla

A Hungaroton ismét a MIDEM-en

2008.10.08. 00:00

Programkereső

A franciaországi Cannes-ban 2009. január 18. és 21. között rendezik meg a világ egyik legjelentősebb zenei szakkiállítását és üzleti találkozóját, a MIDEM-et. Az esemény volumenére jellemző, hogy például 2008-ban 4545 vállalat, cég, lemezkiadó és label összesen 9093 küldöttje vett részt. Ezek 67 százaléka Nyugat-Európából, 22 százaléka Észak-Amerikából érkezett, a rendezvény helyszínéről idén januárban 88 ország 482 újságírója tudósított.
3d7f20f8-d70b-41bd-b48a-230359a402fd

A cannes-i Fesztivál- és Kongresszusi palota évek óta díjkiosztó-ünnepségek színhelye is. Itt talál gazdára a Midem Classical Awards (MCA – Midem Klasszikus Díj), amelyre a 2007. szeptember 1. és 2008. augusztus 31. között megjelent több száz lemez közül neveznek klasszikus zenei albumokat. Az MCA-t 1995-ben alapították, akkor még Cannes Classical Awards néven, civil kezdeményezésként. A rangos elismerést 2005 óta a MIDEM befogadta, így már négy éve a tizenöt tagú nemzetközi zsűri ítéli oda, több kategóriában.

Az MCA felértékelődött az utóbbi időben, hiszen a brit Gramophone díja egyetlen laphoz kötődik, a több száz kategóriában kiosztott Grammy pedig nem helyez különösebb súlyt a klasszikus zenére. Így az évente mintegy tízezer szakértőt vonzó MIDEM tizenöt európai szaklap, rádió, portál és zenei szervezet által odaítélt klasszikus díja a harmadik legjelentősebb a brit Gramophone és az amerikai Grammy mellett. A Hungaroton évek óta jelöli lemezeit a MIDEM-díjra, valamint önálló standdal rendszeresen képviselteti magát a cannes-i találkozón. Kiadványaival három alkalommal részesült a rangos elismerésben az elmúlt években:

2000: Dohnányi Ernő: Hegedűversenyek (Versenyművek kategória)
Szabadi Vilmos – hegedű
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vásáry Tamás

2001: Huszonkilenc-lemezes, "régi" Bartók-összkiadás (Best special edition kategória)

2008: Bartók Új Sorozat Vol. 2 – Bartók: A fából faragott királyfi; Kossuth (Zenekari művek kategória)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel: Kocsis Zoltán

A MIDEM Klasszikus díjról döntő zsűri tagjai:

Bernadette Beyne (Crescendo, Belgium)
Bjorn Woll (Fono Forum, Németország)
Retkes Attila (Gramofon, Magyarország)
James Jolly (Gramophone, Nagy-Britannia)
Christian May (IAMA – International Artist Managers’ Association)
Franz Patay (IMZ – Internationales Musik + Medienzentrum)
Matthias Brixel (klassik.com)
Martin Hoffmeister (MDR, Németország)
Stephen Hastings (Musica, Olaszország)
Andrea Meuli (Musik & Theater, Svájc)
Christian Scheib (ORF, Ausztria)
Rémy Franck (Pizzicato, Luxemburg)
Francis Drésel (Radio Classique, Franciaország)
Luis Sunén (Scherzo, Spanyolország)

A Hungaroton az alábbi lemezeit nevezi a 2009. januári MIDEM-re:

Kusser: A múzsák ünnepe II. – Régizene kategória
Aura Musicale (Művészeti vezető: Máté Balázs)

Wolf: Zongoraművek – Szólóhangszeres kategória
Virág Emese – zongora

Galuppi: Titusz kegyelme – Opera kategória
González, Megyesi, Váradi – ének
Savaria Baroque Zenekar (Művészeti vezető: Németh Pál)

In Memoriam (A holokausztban elhunyt magyar zeneszerzők művei) – First recording kategória

Michael Haydn: Egyházi művek – First recording kategória
Purcell Kórus, Orfeo Zenekar
Vezényel: Vashegyi György

Pleyel: Vonósok és fúvósok (Kvartettek) – First recording kategória
Kaczander Orsolya – fuvola; Lencsés Lajos – oboa; Szabadi Vilmos – hegedű; Bársony Péter – brácsa; Szabó Péter – cselló

Palestrina: Priego alla Beata Vergine – Kórusművek kategória
Corvina Consort (Művészeti vezető: Kalmanovits Zoltán)

Bartók: Negyvennégy duó – Kamarazene kategória
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin – hegedű

Grieg: Norvég dallamok – Kamarazene kategória
Egri & Pertis Duo

Cage: Legacies vol. 7 – Kortárs zene kategória
Amadinda Ütőegyüttes

Mozart: Hegedűversenyek – DVD koncert kategória
Kelemen Barnabás – hegedű
Erkel Ferenc Kamarazenekar