Bertalan

Francia-orosz kapcsolatok

2008.10.24. 00:00

Programkereső

Aki átrágta már magát a Háború és béke első oldalainak túlnyomórészt francia mondatain, annak aligha kell részletezni, hogy a 19. századi orosz szellemi életre milyen mértékben hatott a francia kultúra. A zenetörténet perspektívájából e kulturális kapcsolatnak alighanem Hector Berlioz a legfontosabb szereplője: Dosztojevszkijt parafrazeálva, némi képzavarral azt mondhatnánk, hogy a 19. század második felének orosz zenéje Berlioz köpönyegéből bújt ki.

A francia kultúra olykor majmolásig fokozódó követése persze komoly előtörténettel bír: XIV. Lajos fényűző uralkodása Európa-szerte vált etalonná a 17-18. század fordulóján, és az Oroszországot világbirodalommá álmodó I. Nagy Péter cár sok mindent vett át idősebb kollégájától. Az orosz-francia szellemi kapcsolatok aztán bő fél évszázaddal később telítődtek új tartalommal, amikor II. Nagy Katalin cárnő a francia felvilágosodás eszméit honosította meg országában: levelezésben állt Diderot-val és Voltaire-rel, igaz, lelkesedése a francia forradalom hatására némileg alábbhagyott. A francia kultúra a 19. századra olyannyira beívódott az orosz arisztokrácia mindennapi életébe, hogy azt még a nagypolitika alakulása, a napóleoni háborúk katasztrofális – bár az oroszok számára győzelemmel végződő – alakulása sem befolyásolta.

A tehetősebbek számára természetes volt, hogy francia nevelőnőt fogadjanak gyermekük mellé, s nem volt ez másképp a bányamérnök Ilja Petrovics Csajkovszkij családjában sem. Pjotr Ilijics Csajkovszkij életének első éveiről éppen a francia nevelőnő, Fanny Dürbach feljegyzései szolgálnak információval. Amikor a hétéves, kisgyerekként még írónak készülő Csajkovszkij eposzt tervezett írni Jeanne d’Arc-ról, nevelőnője "le petit Pouchkine"-nek nevezte el. Miként számos kortársát, a gyermek Csajkovszkijt is a nemzeti büszkeség olykor kevéssé toleráns szellemiségében nevelték, intoleranciája azonban soha nem vonatkozott Franciaországra. A nevelőnő gyakran mesélte el az anekdotát, ahogyan a kis Csajkovszkij egy atlaszban Oroszország térképét puszilgatta, Európa egyéb országait pedig leköpte – az egy Franciaország kivételével, amit megsimogatott.

A zenetörténet szempontjából persze fontosabbak az efféle gyerekkori történeteknél a konkrét zenei kapcsolatok, és ezekből sincs hiány. A 19. század Oroszországa számára a legfontosabb francia zeneszerző vitathatatlanul Hector Berlioz volt, aki nemcsak zenéjének hatása által került kapcsolatba Oroszországgal. Amikor 1847-ben először látogatott Szentpétervárra, már nem számított ismeretlennek az orosz közönség előtt, hat évvel korábban hatalmas sikerrel mutatták be a városban monumentális Requiemjét. De Berlioz számára sem volt ismeretlen terep Oroszország: Mihail Glinkával már az 1830-as évek elején barátságot kötött, és számos művét vezényelte, Glinka pedig a berliozi esztétika lelkes hívévé és terjesztőjévé vált. Első orosz útját már 1843-ban tervbe vette Berlioz, de a koncertturné szervezése nem ment minden nehézség nélkül. Berlioz persze semmit nem bízott a véletlenre, s 1845-ben a Fantasztikus szimfónia első nyomtatott kiadását az oroszországi úttal a fejében I. Miklós cárnak dedikálta.

A két évvel később létrejött koncertturné meghatározónak bizonyult Berlioz számára: a Faust elkárhozásának katasztrofális és anyagi csődöt jelentő bemutatója után ezzel a koncertkörúttal sikerült helyreállítania költségvetését és önbecsülését. Ahogyan emlékirataiban fogalmazott: "Oroszország volt az én megmentőm!" A francia kultúra iránt rendkívüli lelkesedést mutató orosz szellemi élet sajtóbeli megnyilvánulásai már a koncerteket megelőzően az egekig magasztalták Berliozt és művészetét – sok esetben függetlenül attól, hogy az adott újságíró egyetlen hangot sem ismert tőle.

faee89dd-b0fa-45e9-8019-aa2c91036562

A húsz évvel későbbi, második orosz utazás sok szempontból különbözik az elsőtől. Berlioz ekkor már öreg volt, kiábrándult, egészsége egyre gyengébb. Trójaiak című operájának középszerű és kaotikus előadásai, illetve a mű kiadása körüli hercehurca kifárasztotta, egyetlen fiának 1867-es halála végleg depresszióba taszította. Amikor a térképész-zeneszerző Cezar Kjui bíztatására – akivel évekkel korábban lépett kapcsolatba – elfogadta Jelena Pavlovna nagyhercegnőnek, az Orosz Zenei Társaság patrónusának meghívását, aligha sejtette, hogy élete egyik legnagyobb sikerét fogja átélni a nyolc hangverseny során. Eredetileg azt tervezte, hogy túlnyomó részt klasszikusok – Beethoven, Weber, Gluck – műveit vezényli, a közönség kívánságára azonban "kénytelen volt" a programot saját műveivel feldúsítani. A koncerteken jelen voltak a fiatal orosz zeneszerző-generáció legjelentősebb képviselői, az Ötök, akiket a neves zenekritikus, Berlioz híve és barátja, Vlagyimir Sztaszov nevezett "jelentős kis csoportnak". Berlioz számára a második orosz út nemcsak komoly bevételt, hanem számos személyes barátságot hozott, ugyanakkor végzetesen kifárasztotta: Párizsba való hazatérése után többet már nem vezényelt, és alig egy évvel később meghalt.

Berlioz oroszországi látogatása persze nem elsősorban számára volt revelatív, hanem az útjukat kereső ifjú orosz zeneszerzők számára. A programzene berliozi mintája, ahogyan az például a Fantasztikus szimfóniában megvalósul, irodalmi művek lefordítása a szimfonikus zene nyelvére, ahogyan Berlioz a Rómeó és Júliában bemutatta, s mindenekelőtt a hangszerelésben rejlő, Berlioz által felfedezett lehetőségek – mindezek felszabadítóan hatottak a fiatal komponistákra. Berlioz 1843-ban megjelent hangszerelés-tankönyve mindennapi kenyere volt Muszorgszkijtól Csajkovszkijon át Rimszkij-Korszakovig szinte valamennyi orosz szerzőnek, s Berlioz hatása az orosz zenére jónéhány műben közvetlenül is kimutatható. Csajkovszkij például mentora, Balakirjev hatására Berliozhoz nyúlt inspirációért mind a Rómeó és Júlia nyitányfantázia, mind a Manfréd szimfónia komponálásakor, de aligha tévedünk, ha a b-moll zongoraverseny első tételének vibráló melléktémája, vagy a középtétel éteri bevezetése mögött is Berlioz hatását véljük felfedezni.

(2008. október 31. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - az Orchestre National du Capitole de Toulouse hangversenye, Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, op. 23; Berlioz: Fantasztikus szimfónia, op. 14, km.: Sa Chen (zongora), vez.: Tugan Szokijev)