Vendel

Különös házasságok

2008.11.14. 00:00

Programkereső

Zongora és orgona, jazz és klasszikus zene, rögzített művek és improvizációk. Látszólag összeegyeztethetetlen hangszerek, műfajok és játékmódok, amelyek Fassang László, Prunyi Ilona és Szakcsi Lakatos Béla közös estjén mégis harmonikus frigyre lépnek egymással.

A zongora és az orgona házasságára valamikor a 19. század folyamán került sor Franciaországban. Ebben az időszakban, a polgári zenekultúra virágkorában, amikor valamennyi középosztálybeli családban kellett lennie valamilyen billentyűs hangszernek, elképesztő népszerűségnek örvendett az orgona "kisebb testvére", a harmónium: szinte valamennyi otthonban állt egy, ahol zongorára nem tellett. Sőt, olykor a zongora mellett is megfért – ha meghúzta magát. A két hangszer egymást kiegészítő sajátosságai aztán számos zeneszerzőt ihlettek meg, s persze a művek nem kerülhették el, hogy ne váljanak orgona-zongoradarabként koncerttermi muzsikává. A billentyűs csodagyerekként feltűnő Camille Saint-Saëns például fontosnak érezte, hogy harmónium-zongora duókat publikáljon pályája elején, már 1858-ban, de César Franck is számos darabot komponált e ma már különösnek tűnő hangszer-összeállításra.

Az orgona-zongora bensőséges viszonyánál kézenfekvőbb a kapcsolat a jazz és a 18. századi zene között, miként arra számos zenetörténész rámutatott az utóbbi évtizedekben, Magyarországon többek között Pernye András. Mindkét idióma előadói gyakorlatában fontos szerepet játszik az improvizáció, pontosabban a kottakép szabad értelmezése, hiszen a jazzben az előadó és a zeneszerző éppúgy nem válik külön, miként a 18. századi zenei gyakorlatban. Egy jazz-standard kottaképe rendkívül hasonló egy 18. századi szólószonáta vagy continuo-kíséretes dal kottaképéhez (a fúgáktól és más nagyszabású műfajoktól most tekintsünk el). Mindkettőben a dallam a meghatározó, amelyet az előadó szuverén módon alakíthat és díszíthet, s a kíséret mindkét esetben a harmóniamenetet meghatározó számokkal van jelölve. De nemcsak a notáció és az előadói gyakorlat kapcsolja össze a két zenei nyelvet, hanem számos kompozíciós eljárás is, amelyek közül a legfontosabb a variáció technikája. A meghatározott, s többnyire nem túl hosszú harmóniasor – amit a passacagliában vagy a chaconne-ban a visszatérő basszusmenet implikál –, hosszú percek zenéléséhez szolgáltat anyagot, s az egyes variációkban nemcsak az előadó képességeit csodálhatja meg a hallgató (a virtuozitás iránti vonzódás ugyancsak közös jegye a 18. századnak és a jazznek), hanem az alaptéma zenei átalakításának különleges fogásait, harmóniai elszínezéseket, a ritmika finomszerkezetének érzékeny átalakításait is.

f426edd1-e53a-4e19-a68e-a7d58879bb31

Közismert, hogy J. S. Bach zenéje például meghatározóan fontos impulzust jelentett és jelent máig nemcsak a klasszikus műfaj művelői számára, hanem számos jazz-muzsikusnak is. Nagyszerű felvételek sokasága hozzáférhető, ahol jazz-zenészek alakítják a maguk képére Bach zenéjét: elég itt utalni a Swingle Singers szenzációs vokális lemezire, amelyekben Bach zenéje tökéletesen teszi magáévá a jazz lüktetését, vagy a francia jazz-zongorista, Jacques Loussier – egyesek által kritizált, de mindig rendkívül invenciózus – kísérleteire, amelyek során Bach motívumaiból és zenei ötleteiből építi fel saját triója zenei nyelvét. S hogy ne menjünk messzire, nemrégiben Oláh Kálmán jelentetett meg jazzlemezt a Goldberg-variációkból kiindulva. Fassang László és Szakcsi Lakatos Béla a klasszikus zene és a jazz közötti kapcsolat működési mechanizmusát élőben mutatja be a Művészetek Palotájában. A cserekapcsolás során Bach c-moll passacagliája éppoly otthonosan teszi majd magáévá a jazz-zongorát, mint Joseph Kosma örökzöldje, az Autumn Leaves, az ötmanuálos, több mint 6000 sípból álló nagyorgonát.

(2008. november 18. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Kilenc manuál – zongora-orgona parádé - Saint-Saëns: Allegro molto, Capriccio, Scherzo; Dupré: Ballada, op. 30; Franck: Prelűd, fúga és variáció; Liszt: Rákóczi-induló; Bach: c-moll passacaglia és fúga, BWV 582; Improvizáció a c-moll passacaglia témájára; Automn Leaves-variációk; Közös improvizációk a közönség által választott témákra, km.: Fassang László (orgona), Prunyi Ilona, Szakcsi Lakatos Béla (zongora)